kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A Levegő Munkacsoport Március 9-i ülése

Bank a környezetvédelemért?
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BERD) kelet- és közép-európai terveit vitatták meg február 16-án és 17-én a cseh-szlovákiai Pardubicében a kelet- és nyugat-európai környezetvédő szervezetek képviselői. (A Levegő Munkacsoportot dr. Kiss Károly képviselte.) A tanácskozáson konkrét javaslatokat dolgoztak ki arról, hogy a banknak milyen irányelveket kell követnie ahhoz, hogy a volt szocialista országokban ne a környezetpusztítást fokozza, hanem éppen ellenkezőleg, segítsen a környezet állapotának javításában. A résztvevőket Prágában fogadta Jacques Attali, a BERD elnöke, s átvette a kidolgozott javaslatokat. Attali úr — aki a környezetvédő szervezetek eddigi tapasztalata szerint igen fogékony a környezetvédelmi problémák iránt — kijelentette, hogy a BERD finanszírozási irányelveinek kidolgozásánál alapvető szempont lesz a környezet védelme, a konkrét finanszírozási terveknél pedig figyelembe veszik az egyes országok környezetvédő társadalmi szervezeteinek álláspontját is.
A Levegő Munkacsoport ülésén Kiss Károly hangsúlyozta, hogy a nyugati környezetvédő szervezetek rendkívül jól képzett, gondosan felkészült szakembereket küldtek a tanácskozásra. Ezek a szervezetek komoly tudományos háttérrel és nagy létszámú fizetett apparátussal rendelkeznek. Ahhoz, hogy a hazai környezetvédő szervezetek szakértői is megfelelő módon tudjanak dolgozni a környezet védelméért, részükre is hasonló feltételeket kell biztosítani.
(A BERD-del, illetve a tanácskozással kapcsolatban további tájékoztatást Kiss Károlytól lehet kérni — Világgazdasági Kutatóintézet, telefon: 166-4401.)
A Világkiállítás
A Levegő Munkacsoportban résztvevő szervezetek eltérő módon ítélték meg a Világkiállítás hasznosságát, illetve várható környezeti hatásait. A Levegő Munkacsoport — mivel konszenzus alapján hozza döntéseit — egyelőre úgy határozott, hogy nem foglal állást a Világkiállítással kapcsolatban, de folyamatosan figyelemmel kíséri az ezzel kapcsolatos fejleményeket.
A katalizátor-programról
A Lélegzet előző számában ismertettük a Levegő Munkacsoportban felmerült kételyeket a hazai katalizátor-programmal kapcsolatban. Ehhez újabb adalékkal szolgált az ülés egyik résztvevője, aki elmondta, hogy nemrég találkozott az egyik legnagyobb német gépkocsi-alkatrészgyár igazgatójával. Az igazgató szerint a Németországban futó, katalizátorral ellátott gépkocsik 70 százalékának szennyezőanyag-kibocsátása magasabb, mint amit a katalizátorokra vonatkozó előírások megkövetelnek. Sokan szereltetnek fel autójukra (az adókedvezmény miatt) olcsó, gyenge minőségű katalizátort, s egyébként is alig ellenőrzik a már felszerelt katalizátorok működését.
Ha ez a helyzet Németországban, akkor mit várhatunk a katalizátoros autóktól Magyarországon? Ki és hogyan fogja ezeket rendszeresen ellenőrizni?



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.