Az akkori érvek szépen csengtek: az autópályák mentén gazdasági fellendülést, új munkahelyek tömkelegét jövendölték, a településeken áthaladó forgalom csökkenését, csendben a tájba simuló létesítményeket, bekapcsolódást Európa vérkeringésébe. És egyébként is: Ausztria geopolitikai helyzeténél fogva tranzitország, s bűn lenne nem kihasználni annak megannyi előnyét.

Az autópályák megépültek — a beígért gazdasági csoda viszont elmaradt. A szakadatlanul csörtető gépjárműlavina zaja nemcsak az Alpok-völgyi lakók életét keserítette meg, de megtizedelte a csendre vágyó turisták idegenforgalmát is. A Tauernbahn körzetében jegyzik most a legnagyobb munkanélküliségi rátát Ausztriában, a ,,mentesített'' települések gépjárműforgalma viszont visszaállt az eredeti szintre. Van autópálya, ahol a környező erdőknek már a 60%-a károsodott, s a kipufogógázokon kívül nehézfémek és sós hólé is pusztítja az élővilágot többszáz méteres sávban. Az átlaghoz képest a forgalmas autópályák mentén lakóknak negyvenszeres az esélyük rákos daganatra. Kettészelt, szegényedő ökoszisztémák, elszennyezett patakok és legelők, helyrehozhatatlanul károsított táj, elkeseredett lakosság. Ez — és néhány év — kellett ahhoz, hogy a tiroli emberek és önkormányzatok felismerjék: a tranzit által igért előnyök a két végponton realizálódnak: az átgázolt köztes országoknak leginkább csak a mellékterméke jut.

Ausztria most a Közös Piac küszöbén toporog — és alkudozik. Próbálja átmenteni azon intézkedéseit, melyeket eddig (a tiltakozó lakosság és a környezetvédők nyomására) az árutranzit ellen bevezetett: a súly- és méretkorlátozást, az éjszakai forgalmi tilalmat, az EGK-nál szigorúbb kibocsátási normáit, éves kontingenseit. A csatlakozási feltételeket azonban a Nagy Tizenkettő diktálja. Az 1992-es nyitás pedig liberalizálást és harmonizálást hirdet, magyarul: szabad átjárást a közösség országain, a közös szabályok és normák alkalmazását. Úgyhogy csak semmi korlátozás, csak semmi különcködés. Itt nincs mese, ebben a harcban a kicsi nemigen kerül ki győztesen. Azért érdekes, hogy májusban maga az innsbrucki önkormányzat (határozattal) kérte fel a lakosságát: az Inntal-autópálya lezárásával adjon nyomatékot az osztrák kormány tárgyalási álláspontjának...

Nálunk most délen gyülekezik a nagy csapat. Lila ködben alakulgat a MŰ, a Déli Tranzitautópályának nevezett 630 km hosszú ökológiai vasfüggöny. Idegen indíttatását senki nem titkolja: kemény külföldi (pénzügyi, ipari és útépítő) érdekek és lobbik mozognak a háttérben. Cél az észak-olasz és dél-francia iparvidékek közúti összekötése az olcsónak ígérkező ukrán-balti munkaerővel. A 30 éves koncesszió alatt persze jó pénzért a magyar is kocsikázhat azért majd rajta.

A honi érvelés ismerősnek tetszik: geopolitikai adottság, gazdasági fellendülés, munkahelyteremtés, a tranzit haszna, Európához tartozás. A CO-NEXUS Rt. buzgón szervez, lobbizik és kasszíroz. Az önkormányzatok lelkesednek, a lakosság csendben figyel. A zöld mozgalmak tiltakoznak, a környezetvédelmi minisztérium lapít. A közlekedési tárca nem sokat szól: bólogat és mosolyog. Streicher úr elköszönt és hazament.

(REFLEX)