Los Angeles levegője ugyanolyan rossz, mint bárhol máshol az Egyesült Államokban. A Dél-Kaliforniai Egyetemen száz, 15 és 25 év közötti fiatal holttestét vizsgálták meg, akik erőszak vagy baleset miatt hunytak el, elsősorban a város szegényebb negyedeiben. Megdöbbentő adatra leltek: 80%-uk tüdejében volt jelentős elváltozás, 27%-uk tüdeje súlyosan károsodott. Dr. Russell Sherwin, a vizsgálat vezetője szerint ezek a fiatalok úton voltak afelé, hogy a tüdejük felmondja a szolgálatot. Így fogalmazott: "Nem a dohányzásban vagy a vírusos légzőszervi megbetegedésekben látom a fő veszélyt. A levegőszennyezés okozta károsodás ennél sokkal súlyosabb és sokkal gyakoribb probléma."

Semmi kétség afelől, hogy a rossz levegő tömegesen öli az embereket Los Angelesben. A városi légszennyezettség sok ezer embernél eredményezi a tüdőtágulás, a tartós rossz közérzet, a légcsőhurut és más makacs betegségek korai megjelenését, a korlátozott mozgásképességet, a gyöngítő fájdalmat, és végül a hosszú és csúf haldoklást.

A súlyos légszennyezettségről és a szükséges teendőkről a "Watchdog" nevű környezetvédelmi szervezet nemrég egy 80 oldalas jól megírt, gondolatgazdag és meggyőző könyvet jelentetett meg "Los Angeles halálos levegője" címmel. A könyv részletesen alátámasztott, megdöbbentő adatokkal szolgál a város légszennyezettségéről. Rámutat arra, hogy a légszennyezettség 2/3-át a gépjárműforgalom okozza, de az ipar is sok veszélyes szennyező anyagot juttat a levegőbe. Ez utóbbi osztályból kiemelkednek a gépjárműgyártással foglalkozó vagy ahhoz kapcsolódó cégek: a város levegőjét leginkább szennyező 25 cég közül az első helyen a General Motors áll, a másodikon a repülőgépeket gyártó Douglas Air-craft Company, a továbbiakban pedig a felsorolásban megtalálhatjuk a Chevron, a Mobil, a Schell és az ARCO olajipari cégek nevét is.

A könyv stratégiát vázol fel a légszennyezés elleni harcra: a szerzők szerint a legfontosabb a lakosság önszerveződése, amely ellenőrzése alá vonhatja azokat a hatalmas cégeket, amelyek az ország és a települések életét uralják. Ily módon kell felszámolni azt a gyakorlatot, hogy egy szűk hatalmi elit hivatalos joggal dönt a termelési kérdésekről, figyelmen kívül hagyva a lakosságnak, a dolgozóknak és a környezetnek okozott károkat és költségeket.

(The Nation, 1992. február 24.)