kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Miért fenntarthatatlan? (riói háttér)

Öt évvel ezelőtt az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciája (a Brundtland Bizottság) még arra a derülátó következtetésre jutott, hogy óvatos, kíméletes módszerek mellett a világtermelés 5-10-szeresére növelhető anélkül, hogy a bioszféra végletesen károsodna, s ez a növekedés — ha az nagyobbrészt az elmaradott világban megy végbe — elegendő lesz ahhoz, hogy a nélkülözést és szegénységet világméretekben felszámolja. (Összevetésként: századunkban a világtermelés eddig ötvenszeresére, az energiafelhasználás pedig harmincszorosára nőtt! - és mennyivel csökkent a szegénység?)
A Brundtland Bizottság feltételezése azóta megdőlt, de az üzleti körök makacsul ragaszkodnak hozzá. A 24 fejlett tőkés országot tömörítő párizsi szervezet, az OECD környezetvédelmi igazgatósága, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara és a Fenntartható Fejlődés Üzleti Tanács (az üzleti körök leghatásosabb szószólói) valamennyien azt vallják, hogy környezetvédelem és gazdasági növekedés együtt lehetséges, sőt, a hatásos környezetvédelem anyagi fedezetét a gazdasági növekedés teremti meg.
Ez az álláspont még kiegészül azzal a hittel, hogy a műszaki fejlődés önmagában megoldja majd a környezeti gondokat. Mindebből következik — szerintük —, hogy a fejlett világ jó úton halad, csak a tempót kell fokozni, a volt szocialista országok pedig igen nagy környezeti ártalmakat okoztak és rossz úton haladtak. (További impikációk: ha a fejlett ipari országok jó irányban mennek, nincs szükség a természeti erőforrások felhasználásának világméretű szabályozására sem, az Észak-Dél probléma nagyrészt felfújt ügy és "csak" arra kell vigyázni, hogy a Dél nehogy a régi, környezetpusztító technológiával iparosodjék, hanem vegye át az új, tiszta technológiákat; az igazi probléma tehát a technika átadása és a befogadás feltételeinek megteremtése - mondják.)
A fenti állásponttal szemben a zöldek és a környezetgazdaságtan legkiválóbb képviselői (H. Daly, R. Goodland, El Serafy, P. Ekins) arra a következtetésre jutottak, hogy a környezet megóvása és a gazdasági növekedés együtt nem tartható, a fejlett világ pazarló fogyasztása nem folytatható, a műszaki fejlődés nem vezet automatikusan a környezet megóvásához. Az erőforrások felhasználásának világméretű átrendezésére van szükség, mert a fejlődő világ nélkülöző milliárdjaitól nem tagadható meg a növekedés, az összes ország együttes növekedése pedig fenntarthatatlan. Korszakos fontosságúnak tartom, hogy a Világbank vezető szakértőinek (köztük két Nobel-díjasnak) nemrégiben megjelent tanulmánya ugyanígy foglalt állást.
Ez a meggyőződés a sokfajta információ és kézzelfogható tapasztalat mellett súlyos tudományos érvekre tamaszkodik. Vitousek stanfordi professzor és kutatócsoportja nemrégiben arra a következtetésre jutott, hogy a Földünkön a fotoszintézis által létrejövő (tehát növények termelte) évi nettó primer terméknek már most 1/4-ét, a szárazföldön pedig 40%-át használja fel (vagy teszi tönkre) az emberi civilizáció, de mivel a 100%-os plafon a gyakorlatban nem érhető el, és a környezetszennyezés egyre súlyosabb, visszafordíthatatlan pusztulásokat és változásokat okoz, reálisan már a világtermelés megkétszerezésében sem gondolkodhatunk.
A tudományos evidenciák másik csoportját az ún. kritikus terhelési szintek szolgáltatják. Ezek a legújabb kutatások eredményei, s akkor lépnek fel, ha a környezetet olyan terhelés éri, amikor abban visszafordíthatatlan és nagyméretű változás megy végbe. A kritikus terhelés szintjét már szinte valamennyi fontosabb szennyezőanyag tekintetében meghaladtuk (többszörösen is). Ahhoz, hogy visszaálljon a normál (nem az eredeti, hanem a környezetet tovább súlyosan nem terhelő) állapot, a CO 2 kibocsátását 2/3-ával, az SO 2 -ét 90%-kal, a nitrogénoxidokét 75-90%-kal, az illékony szerves vegyületekét 75%-kal kellene azonnal csökkenteni, az ózonritkulást okozó freongázok gyártását pedig teljesen abba kell hagyni.
P. és A. Ehrlich a világ népessége, a fogyasztás és ezek környezeti hatása közötti összefüggésre az alábbi képletet alkalmazta:
I = PCT, ahol:
I : a gazdasági tevékenység környezeti hatása
P : a föld népessége
C : az egy főre jutó fogyasztás és
T : a fogyasztás környezeti hatása, "intenzitása". (Ez utóbbi tényező mindazt a változást felöleli, mely a technológiában és a gazdasági növekedés tényezőinek, valamint a nemzeti terméknek az összetételében végbemegy.)
A modell P. Ekins által alkalmazott változata azzal számol, hogy 50 év múlva a föld lakossága megkétszereződik, és a gazdasági tevékenység környezeti hatását ez alatt az idő alatt felére sikerül csökkenteni.
(Megjegyzem, hogy ezáltal már átmegyünk a fenntarthatóság feltételeinek modellezéséből a katasztrófa-prognózisba, hiszen a legtöbb szennyezőanyag-kibocsátás már most meghaladja a kritikus terhelést, s általában, mint láttuk, 60-90%-os - tehát nem 50! - azonnali csökkentésükre lenne szükség ahhoz, hogy a környezet állapota nagy mértékben és helyrehozhatatlanul ne romoljon tovább. Természetesen ezzel Ekins is tisztában van, s e nagyvonalú megengedéssel még jobban alátámasztja mondanivalóját.)
Ha a fogyasztás és a gazdasági teljesítmény évi 2-3%-os szerény növekedésével számolunk, az 50 év alatt megnégyszereződik. Az egyenlőség tartása végett ezért a T-t 16-odára kell csökkenteni:
I/2 = 2P*4C*T/16
Ez azt jelenti, hogy a fogyasztás minden egységének környezeti ártalmát (hatását, intenzitását) 16-odára, vagyis 93%-kal kell csökkenteni, ami nyilvánvaló képtelenség.
Ha ugyanez a növekedés csak a fejlődő világban megy végbe (vagy másképpen meghatározva az alacsony jövedelmű, a fejlettek egy főre jutó jövedelmének legfeljebb 20%-ával rendelkező országokban), a T-nek "csak" 79%-kal kell csökkennie.
Ha sehol nem lenne növekedés (ami nyilvánvalóan tarthatatlan), a T-nek akkor is 1/4-ére, azaz 75%-kal kell csökkennie.
A fentiek alapján könnyű belátni, hogy a környezeti téma észak-déli dimenziója az elkövetkező években a világgazdaság és világpolitika legnagyobb horderejű, drámai kérdésévé válik.
Van-e megoldás? Tehetünk-e valamit? Igen, s ehhez legelőször is a növekedést fejlődéssel kell felváltanunk. A bioszféra zárt, nem növekvő, de differenciálódásra és minőségi fejlődésre képes rendszer, melyen belül az emberi gazdaság exponenciálisan növekszik, s így megsemmisüléssel fenyegeti. Ha a fejlett világ képes lemondani arról, hogy növelje erőforrás-felhasználását, s így a növekedési lehetőségeket átengedi az arra még kétségtelenül rászoruló szegény országoknak, még minden jóra fordulhat.
A fejlettek emellett tovább fejődhetnek, olyan területeken, ahol minimális erőforrásra (energiára és nyersanyagokra) van szükség.

És hol van nekünk, magyaroknak ebben a fenntartható világmodellben a helyünk? Ez nézőpont és értékek kérdése. Aki számára az életszínvonal új autót, több divatos holmit és minél több eldobható tárgyat jelent, az nyilvánvalóan hangosan fogja követelni a növekedést. De vagyunk egyre többen, akik többre becsüljük a szabad időt, a jó levegőt, a korzózást egy autómentes körúton, a kulturális lehetőségek bővülését.
Viszonylag alacsony gépkocsi-ellátottságunkat, az autópályák kiépítetlenségét, a tömegközlekedés és a vasúti szállítás magas arányát, fogyasztásunk viszonylag alacsony szintjét a többség ma még fejletlenségünk mutatóinak hiszi. Ezek az adottságok valójában értékes helyzeti előnyök egy új, a fenntarthatóság felé haladó világmodellben. Tényleges elmaradásunk az erőforrások racionális és hatékony felhasználásában, a hulladékok kezelésében és újrahasznosításában, a környezetvédő technológiákban, az informatikában van. Rió a kétféle gondolkodás első nagy, világméretű erőpróbája. Bárhogy is alakuljon, a fenntarthatatlanságnak nem lehetnek győztesei.

Kiss Károly Dr


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.