kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Már a gyógyításban is ...

Rendszeres hétvégi biciklitúrákkal gyógyít túlsúlyos, magas vérnyomással, érrendszeri betegségekkel és magas koleszterin szinttel gondozásba vett gyerekeket a salgótarjáni Mountain-Bike bicikli klub a Madzsar József megyei kórház gyermekosztályának felkérésére. Az országban is ritkaságszámba menő kezdeményezést az tette lehetővé, hogy a kórházi gyermekosztály által Dr. Oroszlán György gyermekgyógyász indítványára létrehozott Gyermekekért Alapítvány pályázattal nyert 200 ezer forintot a Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport és az Egészséges Életmód Alaptól. A pénzt hegyi biciklik megvásárlására költötték, azzal, hogy a több mint húszezer forint értékű járgányt a gyerekek "lekerékpározhatják" maguknak. Ahhoz, hogy a kétkerekű az övék legyen, 500 km-t kell végigtekerniük — természetesen igazoltan.

Ráadásul nem is akármilyen terepen, hiszen a szombati, alkalmanként akár 80-100 km-es túrák nehéz talajú, köves, meredek, hegyi utakon zajlanak, alaposan megizzasztva a vállalkozásukat egyébként rendkívül komolyan teljesítő gyerekeket. Miután a kórházi gyermekosztály alapítványa újabb pályázati pénzhez jutott, lehetőség nyílik a következő szombati kerékpáros csoport indítására is. A biciklijük árának felét már lekerekezett gyerekeket pedig alaposan megvizsgálják, mennyit használt egészségüknek a kemény testmozgás.
(MTI)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.