kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Kálnoki Kis Sándor: Kerékpárosok márpedig nincsenek!
(Avagy: a nekik szánt pénzt majd mi elköltjük)

Továbbra is nyugtalanító hírek érkeznek a kerékpárutak építésére fordítandó összegek sorsáról. Köztudott: a Parlament megszavazta, hogy az útalap minimum 5%-át kell e célra fordítani. Az 5% ez év végéig — a külföldi hitelekkel együtt — előreláthatólag 900 millió forintot tesz ki.
Ennek ellenére, néhány hónappal ezelőtt Kálnoki Kis Sándor közlekedési államtitkár csupán 40 milliót említett.
Azóta az összeg hogy-hogynem, 400 millió Ft-a emelkedett. Ennél többet a közlekedési tárca — időarányosságra hivatkozva — nem hajlandó adni. Szerintük, mivel a törvény májustól van érvényben, visszamenőleg nem érvényes. Másik érvük, hogy az útalapra befolyó külföldi hitelből nem fordítható pénz kerékpárutak építésére. (Amíg az előző érv tárgyalási alap lehet, az utóbbi teljesen elfogadhatatlan.) A vita lezárása érdekében a V.B.B. nyílt levélben fordult Siklós Csaba miniszterhez. A levelet, melyet több közéleti személyiség, író és sportoló is aláírt, a következő számban teljes terjedelmében közöljük.
* * *
A közlekedési tárca a Budapesten áthaladó kerékpárutakat nem sorolja sem az országos, sem pedig a regionális kerékpárutak kategóriájába, ezért a főváros — annak ellenére, hogy Budapesten kb. 800 ezer gépjármű után fizetnek az útalapba — nem igényelhet pénzt kerékpárutak építésére!



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.