kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Levél Budapest rendőrfőkapitányának

Tisztelt Főkapitány Úr!
Már régóta érlelődik bennem ez a levél, de eddig ezért-azért halogattam a megírását. Ma azonban betelt a pohár: a János Kórház alatti villamos végállomás járdáján, miközben egy ismerősömmel beszélgettem, egy fiatalember az AGL-290 rendszámú gépkocsijával a szó szoros értelmében elütött, mikor a járdáról (mivel ott parkolt!) indult volna vissza az úttestre, és én nem ugrottam el előle. Hangsúlyozni szeretném, hogy a baleset nem a vezető figyelmetlenségéből vagy ügyetlenségéből adódott, hanem abból a szemléletből, hogy én nyilvánvalóan félre fogok állni előle. Föltehetően meg sem fordult a fejében, hogy esetleg lassítania kell miattam, vagy meg is állnia. Maga a sérülés nem komoly, lényegében csak egy csúnya horzsolt seb; ezért önmagában szóvá sem tenném az egészet, s legkevésbé se zavarnám Önt. Amiért viszont nem állom meg szó nélkül, az éppen az a fajta szemlélet, ami sajnos mára szinte általánossá vált a budapesti személygépkocsi-vezetők körében; nevezetesen az, hogy hovatovább természetesnek tartják, hogy a járdán parkolnak, a járdán közlekednek, s még azt is, hogy elsőbbségük van a járdán is a gyalogosokkal szemben.
Mivel a belvárosban dolgozom — meg egyébként is gyakran járok a belvárosban (gyalogosan, ill. tömegközlekedési járművekkel) — számtalanszor ki vagyok téve ehhez hasonló inzultusoknak. Már nemegyszer fordult elő, hogy miközben pl. a troli megállóban várakozok, rámdudál egy autó, s a vezetője ablakon át mutogatva értésemre adja, hogy szíveskedjek arrébb állni, mert ő oda szeretne parkolni. Sőt néhány hónappal ezelőtt, a Nyugati pályaudvarnál, a 6-os busz végállomásában egy nagyméretű csomaggal várakoztam a buszra, mikor a mögöttem (azaz a járdaszigeten!) álló, középiskolás korú gyerekeket szállító busz vezetője rámdudált, hogy álljak már odébb (csomagostul!), mert ő szeretne lehajtani a járdaszigetről; mikor ezt nem tettem meg, akkor ő kiszállt és (el kell ismerjem: nem udvariatlanul!) megmutatta arcképes igazolványát, mely tanúsította, hogy ő a Rendőrség alkalmazottja, s erre hivatkozva ismét nyomatékosan kérte, hogy álljak arrébb.
Munkahelyemre menve, a Rákóczi út egyik keresztutcájában — de gyakran magán a Rákóczi úton is — ha sietek, kénytelen vagyok az úttesten menni, mert a járdán már nem férek el az ott parkoló autóktól. Nyilvánvaló, hogy szabálytalan dolog az úttesten gyalog járni (vagy nem az?), de gyakran nincs más megoldás. (Bár őszintén be kell vallanom, hogy a fönt említett kirívó esetek — de legfőképpen a mindennapi, állandó bosszantó helyzetek — miatt most már dac is van bennem: "ha ti úgy, én is úgy; ha ti elfoglaljátok az én helyemet, én elfoglalom a tieteket!".) Ésszel jól tudom, hogy ez nem bölcs viselkedés részemről, de már elfogyott a türelmem.
Nem az a nehézség zavar, hogy ki kell kerülnöm egy autót, vagy hogy szlalomoznom kell a járdán parkoló autók között, vagy hogy hol az egyik, hol a másik járdára kell mennem, aszerint, hogy éppen melyiket hagyták szabadon a parkoló autók. Egyáltalán nem ilyen praktikus okok miatt fogyott el a türelmem, hanem azért, mert senki sem szereti, ha másodrendű állampolgárnak tekintik. Ma pedig — akár tagadjuk, akár nem — az autóval járók döntő többsége bizony másodrendűnek tekinti a gyalogosokat, de legalábbis abban a tudatban él, s ezt érezteti is, hogy ő — mivel autóval van — eleve fontosabb ember nálam, a gyalogosnál.
Mondhatjuk persze, hogy nem tehet az a szegény autós arról, hogy csak a járdán van hely, tehát nem tud mást tenni. Nem vagyok illetékes annak eldöntésére, hogy ez igaz-e, vagy sem. (Bár tudok olyan országokról, ahol — pedig még több személyautó van! — elő nem fordul, hogy egy autó büntetlenül a járdán parkol, a tilosban.) Azt azonban leszögezhetjük, hogy már csak erkölcsileg is elfogadhatatlan, hogy az autósok a parkolási gondok nehézségét egyszerűen áthárítják a nem autósokra.
Nem állítom, hogy a Rendőrség semmit sem tesz a tilosban parkoló autók ellen, bár nem is igen látom az igyekezetet. Azt azonban határozottan állítom, hogy a helyzet romlik (csúnyán fogalmazva: az autósok egyre inkább elszemtelenednek ebben a kérdésben). S végül: igencsak elgondolkoztató, hogy a Rákóczi úti járdán tilosban parkoló autók mellett álló rendőr miért engem figyelmeztet (jóindulatúan), hogy szabálytalan az úttesten járnom, s miért nem az autókkal foglalkozik. Vagy talán a kétféle szabálytalanság között lehet különbséget tenni?
A hosszú bevezetés után rátérek kéréseimre:
1. Tájékoztatást kérek arról, hogy mi a teendő, ha a járdán parkoló autók miatt nem tudok normálisan közlekedni. Mit tanácsol egy rendőr erre az esetre? Vegyem tudomásul a helyzetet? Törődjek bele? Vagy csináljak valamit ellene? De ugyan mit? A jelek szerint ugyanis csak "önbíráskodásra" van lehetőségem. Eresszem le mérgemben a kocsi kerekét? Vagy törjem be dühömben az ablakát? (Ebben az esetben vajon kit fognak megbüntetni?) Vagy valóban csak azt tudom csinálni (amit végül is csinálok), hogy lemegyek az úttestre? Viszont ebben az esetben egyrészt komolyan veszélyeztetem a testi épségemet, másrészt állandóan kiteszem magam annak, hogy a "miattam" lassítani kénytelen autósok "melegebb éghajlatra" küldenek. S ezt ugyan ki szereti?
2. Mivel jelenleg — és a jelek szerint még várhatóan jó ideig — kénytelen leszek gyakorta lemenni az úttestre, szeretném ezt a helyzetet legalizáltatni. Tudván tudom, hogy a kérésem abszurd, de így legalább adekvát a helyzethez: szeretnék forgalmi engedélyt szerezni saját magam számára, azaz egy kétlábú, élő erővel "hajtott"jármű számára. Kérek szépen tájékoztatást arról, hogy a KRESZ-nek van-e olyan pontja, amely ezt kizárja, s ha nincs ilyen paragrafus, akkor mi az engedély megszerzésének módja. (Pl. egy lovasrendőr milyen szabályozás szerint közlekedik a Rákóczi úton?)
Tisztelettel kérem, hogy (esetleg meghökkentőnek talált) kérésemet ne tekintsék pillanatnyi ötletnek, mivel nem az. Meegfontolt és végiggondolt kérés, amit — környezetvédő társaimmal együtt — "próbaper"-nek szeretnék tekinteni.
Továbbá azt is kérem, hogy levelemet ne a Rendőrség elleni támadásnak érzékeljék, mivel nem az, hanem egy kétségbeesett próbálkozásnak a lehetetlen helyzet megoldására.
Üdvözlettel:
Dr. Victor András
főiskolai docens
az Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN)
Magyar Nevelési Bizottságának elnöke,
az Alapítvány a Magyarországi Környezeti
Nevelésért kuratóriumának elnöke



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.