kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A holland vasutak és a kerékpár

Hollandia egy kicsi, lapos, sűrűn lakott ország. Talán ez a legfőbb indok, hogy az összes utazások több mint 30%-a kerékpáron történik. Ráadásul a vasúthálózat Hollandiában erősen fejlett. A Holland Vasutak 2010-re szeretnék megduplázni az személyszállítási teljesítményüket, a mostani 9 milliárdról 21 milliárd utaskilométerre. Ma Hollandiába a vasúthoz az utasok 40%-a kerékpárral érkezik, de ez az arány 2010-re 55%-ra emelkedhet.
A kerékpár kulcsszerepet tölt be a vonathoz érkezésben, második helyen a gyalogos érkezés áll. A vonatozás utáni közlekedésben viszont a gyaloglás sokkal gyakoribb, mint a kerékpározás. A séta hatósugara azonban átlagosan csak 600 méter, míg a kerékpáré 3 kilométer. Az is fontos, hogy más, a vonathoz vivő közlekedési eszközök mennyi helyet foglalnak el személyenként, naponta. A kerékpártároló telepítési költsége és helyfoglalási igénye sokkal kisebb, mint a gépkocsiparkolóé. A busz és a villamos úgyszintén hatékony mind az ára, mind a helyfoglalása tekintetében, ám ezen járatok sűrítésére a vasút nincs befolyással. Így a kerékpár-vonat-kerékpár és a kerékpár-vonat-gyaloglás az elsődleges közlekedési lánc, ebbe fog tehát a Holland Vasutak (NS) tőkét befektetni. 1991-ben a teljes éves kiadás, amit a kerékpártároló1ehetöségek megteremtésére fordítottak, 28 millió holland forint volt, a bevétel a kerékpárosok szállításából és a kerékpárok tárolásából viszont 400 millió holland forint.
A NS háromféle megközelítésben foglalkozik a kerékpárral. Egyszer, mint a vasútállomásra érkezés eszköze, másodszor, mint a vasútállomásról távozás eszköze, harmadszor, mint az utas kísérője.
Az iskolába, a munkába bejárók leggyakrabban a kerékpárt használják a vonat eléréséhez, illetve a hazamenetelhez. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb kerékpáros forgalom csak egy viszonylag rövid időszakot érint.
Valamennyi vasútállomásnak van kerékpárparkolója, kisebb-nagyobb mértékben felszerelve. Ahol nem tudnak őrzött tárolót üzemeltetni, ott mindenképpen fedett tárolók vannak. Így összességében a NS 200 000 kerékpártároló hellyel rendelkezik.
A vasúttal megérkezők 10%-a használ kerékpárt a továbbutazáshoz. Ez a szám azonban túl széles határok között ingadozik attól függően, hogy milyen lehetőségek vannak az adott állomáson. 80 olyan vasúti kerékpáros parkoló van, ahol kerékpárok kölcsönzésével foglalkoznak. Az 1990-es évben körülbelül 110 000 kerékpárt kölcsönöztek a vasúton utazók. Rendszerint ezt a formát a pihenni, felüdülni vágyók használják ki.
A Holland Vasutak a kerékpárszállítás tekintetében "megengedő" politikát folytat. Az utasnak térítés ellenében joga van a vonatra felvinni a kerékpárt, kivételt a csúcsidőszakok képeznek. Összecsukott kerékpárt térítésmentesen lehet szállítani. A legtöbb vonaton a kerékpárszállításra a hely igen behatárolt, ezért túlzottan mégsem bátorítják e formát. A vasúton az utast részesítik előnyben.
A beérkező panaszok, kérések szerint a zárható kerékpártárolókra a legnagyobb az igény. Az emberek gyakran panaszkodnak a őrzött parkolók nyitvatartási rendje miatt. Gazdasági okok miatt azonban a felügyelt parkolókat nem tudja a NS a menetrend teljes időtartama alatt nyitva tartani.
A pihenni, felüdülni vágyók jobban szeretik saját kerékpárjukat szállítani, mint az állomáson bérelni. Azok, akik bérelnek, viszont azt szeretnék, ha másik állomáson is leadhatnák a kerékpárt. Jelenleg ez még nem lehetséges.
Milyen konkrét intézkedéseket tesz a NS?
Először is növeli a tárolókapacitásokat, leginkább a nem őrzött, fedett tárolók számát. 1996-ra 13 500 további hellyel gyarapítja a tárolókat. Ez a szám a várt utasszám növekedésnek is megfelel.
Aktívan végeztet kutatásokat kompakt kerékpártároló rendszerekkel is, amelyek lehetővé teszik az állomások előtti kis terület minél hatékonyabb kihasználását. A távlati megoldást az automata tárolók jelentik.
A jövőben a vasútállomáson dolgozók munkáját vonják be a felügyelt kerépártárolók üzemeltetésére.
A NS stratégiája az elkövetkező években az állomásokon való kerékpártárolók létesítésére irányul, akár a gépjárművek hátrányára.
A kerékpárral együttutazni akaró utasok kívánságát szem előtt tartva a NS egy gazdaságos, elfogadható alternatívát szeretne nyújtani, részben az állomásra megérkezők továbbutazásának lehetőségeit megvizsgálva, részben egy vonaton szállítható, összecsukható kerékpártípus kikísérletezésével.
(J. R. Verdenius: The Dutch Railways' attitude towards the bicycle)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.