kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Nem szabadna megfeledkezni a vasútról...

Beszélgetés Tompa Sándor képviselővel a (nemlétező) közlekedéspolitikáról
A múlt év utolsó előtti napja, egyben az óév legutolsó parlamenti ülésnapja fekete dátum a környezetvédők számára. A honatyák, az útalapról szóló törvény idén immáron második vitája után nagy többséggel elutasították mind a kerékpárutakra korábban elkülönített összegek megőrzését, mind pedig a közúti teherszállítás kizárólagosságával szemben fellépő, kombinált fuvarozást támogató képviselői indítványokat. Ugyanígy söpörték le az asztalról a közúti közlekedés által okozott környezeti és egészségi károk megtéríttetésének gyakorlati lehetőségét megteremtő módosítást is. Tompa Sándor, az MSZP közlekedési szakértője, a gazdasági bizottság tagja, egyike volt az említett indítványok megfogalmazóinak és benyújtóinak. Nem rajta, sem a környezetvédelmet legalább szempontként mérlegelni hajlandó néhány képviselőtársán, de nem is a környezetvédelmi bizottságon múlott, hogy a ház ismét az út— és betonlobby, nem pedig egy, a környezet és egészségünk védelmére is tekintettel lévő közlekedés számára biztosított szabad utat. A képviselő saját és frakciója közlekedéspolitikai elképzeléseiről beszélgettünk.
— A szocialista frakció egyetért a Levegő Munkacsoport és a Városi Biciklizés Barátai útalappal kapcsolatos módosító indítványaival?
— Voltak viták a frakción belül az alternatív közlekedésfejlesztés finanszírozása és a közúti közlekedés kárainak megtérítésével kapcsolatos elv gyakorlati alkalmazhatóságáról. Ami a kerékpárutak fejlesztésére szánt összegek megőrzését illeti, a frakció teljesen egyetértett. A FIDESZ és az SZDSZ, sőt egy MDF-es képviselő is adott be a Levegő Munkacsoport szempontjai szerinti, így a miénkhez hasonló módosító indítványt.
— Nem lett volna célszerűbb a különböző pártoktól vagy egyéni képviselőktől származó hasonló tartalmú környezetvédelmi, esetleg kifejezetten kerékpárbarát indítványokat összehangolni, jobb esélyt teremtve azok elfogadtatására?
— Jogos a kritika, hiszen amíg például a FIDESZ indítványa azt mondta, hogy ha csak az útalap fejlesztési pénzéből fordítható kerékpárutakra, akkor annak ne öt, hanem nyolc százalékát költsék e célra, amivel gyakorlatilag ugyanúgy a szintentartást célozták meg, mint a mi javaslatunk. Volt is egy halovány egyeztetési kísérlet, hiszen elvileg mindenki egyetértett egy közös kerékpáros módosító indítvány megfogalmazásában. Azt hiszem, leginkább a szervezetlenség és a költségvetési hajrá figyelemelvonó hatása hiúsította meg a közös fellépést.
— Említette, hogy a közúti közlekedés által okozott károk megtéríttethetőségét és az alternatív közlekedésfejlesztés támogatását célzó, többek kőzött Ön által benyújtott módosító indítványokról volt némi vita a frakción belül is. Mik voltak a legfontosabb ellenérvek?
— Ezekkel valóban elsősorban saját és nem a frakció álláspontját képviseltem... Bár a kisebb környezetterheléssel járó alternatív közlekedési módok, például a kombinált fuvarozás támogatásának szükségességében mindenki egyetértett, többen vitatták, hogy azt az útalapból kell-e finanszírozni. Én magam úgy vélem, jogos az az igény, hogy a kombinált fuvarozás fejlesztéséhez az útalap is hozzájáruljon, hiszen 1993-ban a külföldi tehergépjárművek adójának 50 százaléka, 1994-ben pedig már 100 százaléka az útalapba kerül. Mindenesetre abban teljes az egyetértés, hogy a fejlesztések irányát és azok finanszírozását világossá tevő közlekedésfejlesztési koncepcióra lenne minél előbb szükség. Ennek hiánya számos konfliktus forrása, hiszen tisztázatlan, hogy valójában mit miből kellene fizetni, és jobb híján a már meglévő alapokba igyekszünk minden fontos közlekedésfejlesztés fedezetét belezsúfolni.
Kétségtelen tény, hogy a közúthálózat-fejlesztésben meglévő lemaradásunkat is pótolni kell, de — igazodva a jelenlegi európai fejlődési irányokhoz — nem szabadna megfeledkezni a még mindig viszonylag fejlett hazai vasúthálózat előnyeiről. El tudnám képzelni egy vasútalap létrehozását, amely bizonyos összegeket kaphatna a Környezetvédelmi Alapból is.
— Nyilván Ön is ismeri a Levegő Munkacsoport még tavasszal meg fogalmazott Közlekedési Alap-elképzelését...
— Külön-külön vagy együtt a különböző közlekedési ágak — ez már technikai, pénzügyi részletkérdés. A legfontosabb egy világos, és persze a környezet védelmére is tekintettel lévő közlekedési koncepció elkészítése lenne, amelyikből az is kiderülne, milyen források állnak rendelkezésre a megvalósításához.
— Mit tud ígérni a szocialista frakció 1993-ra a környezet- és természetvédőknek?
— Van néhány olyan alaptörvény, amely — elsősorban a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium gyengesége miatt — nem kerülhetett a parlament elé. Mindenekelőtt ezek elfogadását szeretnénk szorgalmazni.
B. P. P.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.