kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Sorstársak a mellőzöttségben?

Kerékpár és vasút
1992. december 16-án a harmadik fordulójához érkezett a MÁV és a kerékpáros szervezetek közötti megbeszélés, melynek lényege a kerékpárokkal együttutazás feltételeinek biztonságos megteremtése, illetve egy olyan országos hálózat kialakítása, amely a vasút és a kerékpár, mint alternatív, környezetkímélő közlekedési módok kombinációjára épül.
A megbeszélésen azt tapasztaltuk, hogy a MÁV gőzerővel tervez, szervez, intézkedik, több lehetőséget megvizsgál a cél mielőbbi megvalósítása végett. Egy baj van csupán: annyi pénze sincs, hogy a kísérleti vasúti kocsikat elkészítse. Így az ominózus tárgyalás az anyagi javak, valamint a KHVM kegyeinek elnyerésére irányult. A minisztérium azonban felismerte "galád" szándékainkat, mert kiküldött munkatársa kijelentette: a KHVM nem tud anyagi hozzájárulást adni és kész. Indoka csupán annyi volt: Ez, kérem, kereskedelmi tevékenység. Arra a kérdésre, hogy a fejlesztési alapból miért nincs lehetőség a finanszírozásra, szintén "egyszerű" választ kaptunk: Ne tegyünk fel provokatív kérdéseket!!!
Kár, hogy a MÁV-ot és a Bringa-lobbit inkább ellenségnek, mint partnernek Tekinti a közlekedési tárca. Csak azt nem értem, hogy a tárca illetékes vezetője, Kálnoki Kis Sándor meddig hozhat olyan döntéseket, melyek hosszútávon a gazdaság, a szociális rendszer, a közegészségügy, és ami a legfontosabb, környezetünk állapotának összeomlásához vezetnek. Meddig lehet az emberek tájékozatlanságát kihasználva, őket manipulálva különböző gazdálkodó, beruházó érdekcsoportok akaratát érvényesíteni, úgy, hogy az alternatívát kínáló szervezetek számára rég a bizonyítás lehetőségét sem adják meg?! Fel kellene már ismerni: ami ebben az országban - ezen a Földön = folyik, tragédiához vezet, mint ahogy az is tragédia és felfoghatatlan dolog, amit Kálnoki úr a kerékpárutak fejlesztésére szánt pénzekkel tesz! Szerencsére Magyarországon vannak (még) független bírák, egészséget védő alkotmányos jogok és törvények is, melyekre támaszkodva érdemes az ügyészséghez, a pénzügyi tisztázatlanságok ügyében pedig az Állami Számvevőszékhez fordulni...
Gyenge Zsolt

Gyenge Zsolt


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.