kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A környezet- és társadalomrombolás támogatója
A Világbank

A Világbank a közép- és kelet-európai gazdasági újjáépítés egyik legfontosabb szereplője lett. Közvetlenül befolyásolja a kormányok gazdasági és pénzügyi politikáját, közvetlen befektető ipari, infrastruktúrális és természetvédő beruházásokban. Tevékenysége — közvetve vagy közvetlenül — hatással lesz a régió környezeti jövőjére. Az emberjogi és környezetvédő szervezetek a világ minden táján élesen bírálják a Világbankot.
A Bank környezetromboló projektekhez ad kölcsönt
A környezetpusztítás legszembetűnőbb és legnyilvánvalóbb területe, amely a Világbanknak köszönhető, a rossz projektek finanszírozása. Az elhibázott kölcsönzés két legmostohább területe eddig az erdészeti és az energiaágazat volt.
A Világbank projektjei emberek millióit fosztották meg otthonuktól, trópusi erdőket nyitottak meg a fakitermelés előtt, rendszeresen adtak pénzt új elektromosáram-termelési kapacitás megteremtésére, az energiatakarékosság és az energiahatékonyság támogatása helyett. Tény, mint egy friss tanulmány kifejti, hogy a 1980-as években a világbanki kölcsönöknek csupán 1 százalékát költötték energiahatékonyságra, annak ellenére, hogy a hatékonysági fejlesztések számos fejlődő országban az "új" energia leginkább költséghatékony forrásai lennének.
Miért ad kölcsönt a Világbank rossz projektekhez? Ennek egyik oka az, hogy a Világbank, mint minden bürokratikus szervezet, valódi érdeke saját maga fenntartása és bővítése.
A Világbank attól nő, hogy évről évre több pénzt ad kölcsön. 1970-ben a bank 2,2 milliárd USA dollárt kölcsönzött, 1991-ben ennek tízszeresét, 22 milliárdot. A dollárt változatlan áron számolva ez kb. háromszoros összeget jelent. Ez idő alatt a Világbank munkatársainak száma lassabban, kétszeresénél alig többre nőtt, 2300-ról 5900-ra. Következésképpen a kölcsön összege, amelyet egy-egy alkalmazott kiad, fokozatosan nő. Az alkalmazottakat a kölcsönök mennyisége, és nem a minősége szerint díjazzák.
A Világbank ezért leginkább a nagy fejlesztési projektekben érdekelt. Nagy vízerőmű projektekbe dollármilliárdokat lehet befektetni viszonylag kis világbanki felügyelettel. Egy jól megtervezett hulladékfelhasználó energiahatékonysági projekt ugyanannyi energiát szolgáltatna, és ugyanannyi befektetéssel, de ehhez a Világbank munkatársainak jóval több idejére és szaktudására lenne szükség. Ez pedig nem egyeztethető össze a Világbank növekedési céljaival. A bank éppen ezért elfogult az óriás projektek iránt, amelyek azonban szinte biztos, hogy nagyobb környezeti kockázattal járnak, mint a kis projektek.
Tipikus példa erre az, ami 1989-ben Costa-Rica energiaügyi miniszterével, Dr Alvaro Umanaval történt, aki egy szerény energiahatékonysági programot tervezett országának, és a Világbankhoz fordult kölcsönért. A Világbank pusztán azért utasította el a programot, mert az túl kicsi volt, és arra szólította fel a minisztert, hogy egy egész Közép-Amerikát felölelő regionális programot tervezzen, amely elérné a 250-400 millió dolláros nagyságrendet, mert a banknak az felelne meg.
A Világbankra nehezedő nyomás, hogy nagy összegeket adjon kölcsön, különösen erős lesz Közép- és Kelet-Európában, ahol a világbanki, valutaalapi és EBRD-i kölcsönök a nyugati segítség fontos (tulajdonképpen legfontosabb) formái.
A Világbank nem kérdezi meg azoknak az embereknek a véleményét, akiket a legközvetlenebbül érintenek a projektek
A Világbankra az óriásberuházások előtérbe helyezésén kívül az is jellemző volt, hogy a projekteket a legközvetlenebbül érintett emberek bevonása nélkül tervezte meg. A bank dokumentumai többnyire titkosak, bizalmas információként kezeltek, amelyek csak a Világbankra és a kölcsönt felvett országra tartoznak. Az állampolgárok számára nagyon nehéz hozzájutni saját országuk projektjeiről szóló információkhoz. Feketén-fehéren a bank nem vonható felelősségre, nem lehet elszámoltatni. Ha a Világbank projektjei vagy tanácsai károkat okoznak, vagy a bank nem követi tulajdon politikáját, nincs független testület, amely ítélkezhetne a bank felett, vagy olyan hely, ahol az érintett polgárok panaszt tehetnének.
Az, hogy a helybelieket nem vonták be, gyakran azt jelentette, hogy a Világbank projektjei valójában nem a helyi igényeket elégítették ki, hanem multinacionális építő cégek, kormányok és világbanki tisztviselők érdekeit.
A szerkezetátalakítási programok romboló hatásúak
A Világbankot az a kényszer, hogy állandóan növekvő összegeket kölcsönözzön vezette egy másik olyan területre, amelyet a környezetvédők hevesen bíráltak: a szerkezetátalakítási kölcsönök. A szerkezetátalakítási kölcsönök, mint már említettük, azért vonzóak a Világbank számára, mert óriási összegűek, és kikerülhetik a projektciklus esetleges késedelmeit. A Világbank azzal indokolja ezeket a kölcsönöket, hogy a projektkölcsönök hatékonyabbak, ha a projekteket megfelelően struktúrált gazdaságban hajtják végre.

A Bretton Woodsban megtervezett rendszer szerint a Nemzetközi Valutaalapnak kellene átalakítási támogatást nyújtania olyan országoknak, amelyeknek fizetésimérleg-problémáik vannak. A Világbank úgy kerüli ki az átfedéseket a Valutaalappal, hogy olyan hiteleket kínál, amelyeknek hosszabb a törlesztési ideje, mint a Valutaalap hiteleinek. A Világbank ezenkívül hitelez a gazdaság egyes ágazatainak átalakításához is, mint például az energiaágazatnak. A Valutaalap nem ad kölcsönt az ágazatoknak. A Világbank és a valutaalap együttműködnek az átalakítási csomagok megtervezésében, amelyek esetében számos feltételt kell teljesíteniük a kormányoknak ahhoz, hogy pályázhassanak a kölcsönökre.
A környezetvédők és egyéb nem kormányzati fejlesztési szervezetek élesen támadták ezeket a feltételeket, mert általában az átalakítás terhét azokra a társadalmi rétegekre hárítják, amelyek a legkevésbé képesek azt kifizetni — a szegényekre, a nőkre —, valamint a környezetre. A tipikus átalakítási program azt követeli, hogy az adott ország kormánya csökkentse a kiadásokat, hogy "helyrebillentse makrogazdasági helyzetét". Politikai szempontból a legkönnyebb a szociális szolgáltatások pénzalapjait csökkenteni, például oktatás, vadrezervátumok és egyéb természeti források. A tipikus átalakítási program másik eleme a dotációk megvonása. Sok fejlődő országban megszüntették az élelmiszerek, egészségügy, oktatás támogatását, ami megint csak a szegényeket sújtja. A harmadik összetevő az export fellendítése a pénznem leértékelésével. Ez általában olyan gazdasághoz vezet, amely exporttermékek előállítására koncentrál. A mezőgazdaságban ez azt eredményezi, hogy a földek a mezőgazdasági nagyvállalatok kezében összpontosulnak, az önellátó gazdaságok rovására. Kevesebb élelmet termelnek helyi fogyasztásra, nő az éhinség veszélye. A valutatermelési kényszer az országokat mind a megújuló, mind a nem megújuló természeti források gyors kimerítéséhez vezeti.
Országok az "adósság mókuskerekében"
A legkritikusabb megfigyelők szerint a projekt- és szerkezetátalakítási kölcsönök környezetileg és társadalmilag romboló kombinációk, amelyek inkább aláássák , semmint elősegítik a fejlődést. Rámutatnak, hogy először is, a projektkölcsönök nemcsak hogy romboló hatásúak, de még tetézik is az ország külföldi adósságát, ami akkor okoz még nagyobb környezeti és társadalmi problémákat, amikor az ország megpróbálja adósságait kifizetni. Ha egy ország nem tudja adósságait kifizetni, újabb szerkezetátalakítási programnak kell magát alávetnie, ami növeli adósságait, és arra kényszeríti, hogy gyorsabban zsákmányolja ki természeti forrásait. Ha egy ország egyszer bekerült az "adóssági mókuskerékbe", nincs többé kiút.
Néhány konzervatív politikus szakember is visszhangozza ezeket az érveket, többek között Vaclav Klaus, a csehszlovák pénzügyminiszter, aki a hírek szrint több világbanki kölcsönt is ellenzett (némelyik környezetvédelmi elemet is tartalmazott), mert szerinte nem egyértelmű, hogy a projekt milyen módon fog bevételt termelni, amiből az adósság törleszthető.
Még a szerkezetátalakítási programok tervezői is kételkedni kezdtek a programok hatékonyságában. A Világbank és a Valutaalap tanulmányai a programokról nem jutottak semmilyen következtetésre — az eredmények azt mutatják, hogy a szerkezetátalakítás egyetlen világosan érzékelhető hatása, hogy megfékezte a befektetési költekezést, az átalakítási tervet végrehajtó országokban.
A Világbank rosszul kezeli a környezetvédelmi programokat
A nem kormányzati szervezetek bírálata szerint megkérdőjelezhető a Világbank környezetvédelmi programkezelése. A Világbank az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO), az UNDP-vel, az UNEP-pel és a World Resources Institute-tal együtt dolgozta ki a megbukott Trópusi Erdészeti Akció Tervet, amely a trópusi erdők kiirtását volt hivatott ellenőrizni oly módon, hogy koordinálják a nemzetközi adományozók tevékenységét. A megvalósítás során világossá vált, hogy a nemzetközi projektek, amelyeket a pénzalap növeléséhez javasoltak, valójában növelni, s nem csökkenteni fogják az irtás sebességét.
A Világbank, az UNDP és az UNEP most új környezetvédelmi projektbe fogott, az Általános Környezetvédelem-támogatási Programba (GEP). A Világbankot bíráló nem kormányzati szervezetek ugyan általánosságban elfogadják egy ilyen program szükségességét, ám kétségbe vonják, hogy a Világbanknak kell-e azt irányítania.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.