kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Bemutatjuk testvérszervezeteinket
Transport 2000

A Transport 2000 az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) egyik angliai tagszervezete. A Transport 2000 maga is egy szövetség, amely országos és helyi szervezetek széles skáláját fogja össze, hogy együtt dolgozzanak egy ésszerűbb és környezetkímélőbb közlekedéspolitikáért. Tagjai közé tartoznak különböző környezetvédelmi szervezetek, gyalogos és kerékpáros klubok, nőcsoportok és a Brit Vasutak is. A másik angliai T&E-tagszervezet, a Környezetvédelmi Közlekedési Szövetség (Environmental Transport Association ETA) szintén tagja a Transport 2000-nek, és a két szervezet szorosan együttműködik, ami azért sem véletlen, mert a Transport 2000 segített létrehozni az ETA-t.
Az 1973-ban alapított Transport 2000 sok különféle közlekedési ügyben lobbizik. Jelenleg összehangolt akciókkal módosítani akarja az angol parlament előterjesztését a vasutak privatizálásáról. A szervezet az egyik vezetője a kormány közúti programját megkérdőjelező mozgalomnak. Széles körű kampányt kezdeményezett a gyalogosok közlekedési feltételeinek javításáért.
A Transport 2000 működteti az ún. "Közlekedési Kerekasztalt", amely összefogja a főbb környezetvédő csoportok közlekedéssel foglalkozó aktivistáit. Többek között együttesen lépnek fél a tömegközlekedés pénzügyi helyzetének javításáért. Helyi Transport 2000-klubok találhatók az ország különböző pontjain, és vannak egyéni tagok is.
A Transport 2000 a közlekedést átfogó szemlélettel kezeli és ennek megfelelően foglalkozik a közlekedést érintő legkülönbözőbb témákkal. Segített például a "Közlekedés és Egészség Kutatócsoport" megalapításában, amelyben orvosok, környezetvédők és közlekedéstervezők együtt vizsgálják a közlekedés és a környezetvédelem problémáit. A Transport 2000 vizsgálatokat folytatott az angliai közlekedési szokásokról, és az emberközpontúbb városok kialakításának lehetőségeiről is jelentetett meg tanulmányokat.
A Transport 2000 kéthavonta jelenteti meg a "Transport Retort" című lapot. A szervezet komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a brit sajtót ellássa a szükséges háttér-információkkal a közlekedéssel kapcsolatos környezetvédelmi, egészségügyi és egyéb problémákról és a lehetséges megoldásokról.
A Transport 2000 még nem változtatta meg a brit közlekedéspolitikát, de már sikerült bizonyos eredményeket elérnie. Ezek között megemlíthető, hogy kedvezményeket harcoltak ki a vasúti árufuvarozás számára, és egyes helyi önkormányzatokkal együttműködve olyan városi övezeteket alakítottak ki, ahol a gyalogos közlekedés teljes mértékben elsőséget élvez.
A szervezet címe: Transport 2000, Walkden House, 10 Melton St., London NW1 2EJ, Nagy-Britannia; telefon: +44 71388 8386; fax: +44 71388 2481.
A Lélegzet következő számában osztrák testvérszervezetünk, a Verkehrsclub Österreich tevékenységét ismertetjük.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.