|
Parkolás New Yorkban
New Yorkban a tömegközlekedést rendkívül magas szintre emelték, sok utcát egyirányúsítottak, a közúti teherforgalmat korlátozták, és sok helyütt parkolási tilalmat rendeltek el. Az utcákból ezzel szinte teljesen kiszorították a "fölösleges" járműforgalmat s a forgalmat akadályozó, várakozó gépjárműveket is. Igaz, ennek következtében ma már csaknem elképzelhetetlen, hogy egy olyannyira sűrűn lakott helyen, mint amilyen például a Manhattan-negyed, az is tartson autót, akinek nincsen saját garázsa. Erre nap mint nap figyelmeztetik a város lakbit. Még a csendes, egyirányú forgalmú utcákban is szokás, hogy naponta változtatva, vagy az egyik, vagy a másik oldalon engedélyezik a parkolást. A váltást a hajnali órákra tűzik ki, így az, aki folyamatosan az utcán tartja kocsiját, a legédesebb alvásidejét feláldozva kereshet új parkolóhelyet.
(Élet és Tudomány, 1993/3)
|