kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Két konferencia

"Az út vége"
A fenti címmel jelenik meg rövidesen magyar nyelven az a tanulmány, amelyet a Greenpeace megbízásából készített az Európai Regionális Kutatások Intézete (EURES). A tanulmány kimutatja, hogy a közúti áruszállítás a légszennyezés egyik fő okozója és nagymértékben hozzájárul a világméretű klímakatasztrófával fenyegető szén-dioxid-kibocsátáshoz. A Greenpeace elsősorban arra volt kíváncsi, hogy az árufuvarozásra vonatkozóan milyen feltételek mellett teljesíthető az Európai Parlamentnek az az ajánlása, hogy a közlekedésből származó CO 2 -kibocsátást 40%-kal csökkentsék 2010-ig.
Május 20-án és 21-én Budapesten rendezi meg a Magyar Közlekedési Klub, a Levegő Munkacsoport és a Smog-Stop Környezetvédelmi Alapítvány azt a konferenciát, amelyen a nemzetközi árufuvarozás környezeti és társadalmi hatásait vizsgálja. Itt a Greenpeace képviselője ismertetni fogja, milyen következtetéseket lehet levonni az említett tanulmányból.
A rendezvényen részt vesz az Európai Parlament zöld frakciójának közlekedési szakértője is, aki azt elemzi majd, milyen hatással lesz az Európai Közösségek közlekedéspolitikája a közép- és kelet-európai országokra.
A konferencián elhangzó több mint 40 előadás közül itt csak néhány témára tudjuk felhívni a figyelmet. Szó lesz majd a "nagy keresztfinanszírozás"-ról, azaz arról, milyen hatalmas támogatásban részesül a közúti fuvarozás, miközben a vasutat diszpreferenciák sorával sújtják. Ismertetésre kerülnek a kombinált fuvarozásra vonatkozó további hazai tervek, a nehéz gépjárművek által okozott környezetszennyezés csökkentésének lehetőségei szervezési, szabályozási és műszaki eszközökkel, a MALÉV környezetvédelmi felmérése és a kiskunlacházi repülőtérrel kapcsolatos tervek. Tájékoztatást kapunk arról, milyen az áruszállítás helyzete a Budapesten és mit lehet tenni a javítás érdekében.
Sokkal többet kellene foglalkoznunk azzal a témával, amelyet egyik előadó így jelölt meg: "A hírközlés-fejlesztés, mint a környezetvédelem eszköze". Valóban, az ipari társadalom után a kommunikációs, információs társadalom következik, s ez a fejlődés egybeesik a környezetvédelem érdekeivel: nem az anyagoknak és embereknek az egyre nagyobb mennyiségben és egyre nagyobb távolságra történő szállítása vezet ki a jelenlegi válságból, hanem ennek csökkentése, és az információáramlás, a "tudásipar" szinte robbanásszerű kibontakoztatása.
Kilátás a füstködből?
Alig 10 nappal az árufuvarozásról szóló konferencia után, június 2. és 4. között ugyancsak Budapesten egy újabb konferenciát rendez a Levegő Munkacsoport. A Regionális Környezetvédelmi Központ támogatásával és a laxenburgi (Ausztria) székhelyű Nemzetközi Rendszerelemzési Intézettel (IIASA) közösen szervezett rendezvényen hazai és külföldi szakemberek, környezetvédő aktivisták fogják elemezni, milyen lehetőségek vannak arra, hogy szükség esetén füstköd-riadót vezessenek be Közép- és Kelet-Európa városaiban. Összehasonlítják az egyes városokban már működő füstködriadó-előrejelző rendszereket, megvizsgálják a füstköd-riadókra vonatkozó szennyezőanyag-határértékek megalapozottságát és ajánlásokat dolgoznak ki a témával kapcsolatban. Reméljük, hogy a konferencia után tisztábban látunk majd füstköd-ügyben.

Lukács András


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.