kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Kerékpáros balesetek

A balesetek felé fordult a figyelmünk, mert a kerékpáros nem kis veszélynek teszi ki magát, amikor kerékpárjára pattan.
A fővárosban
Az elmúlt három év adatai jó1 mutatják, hogy növekszik a kerékpárosok által okozott balesetek aránya. A fővárosban történő balesetek közel 3%-át okozzák a kerékpárosok.
A kerékpárosok okozta balesetek száma Budapesten
összes kerékpáros az összes balesethez
baleset okozta viszonyítva
1990 5605 151 2,69%
1991 4666 142 3,04%
1992 4937 154 3,12%
1991-ben a kerékpárosok által okozott balesetek harmada, 1992-ben majd fele az elsőbbség meg nem adása miatt következett be. A balesetek közel ötöde az irányváltoztatás közbeni manőverezés miatt, míg közel tizede a követési távolság be nem tartása miatt fordult elő.
A baleseteket elszenvedő, illetve okozó kerékpárosok száma a többi közlekedő számához viszonyítva is növekszik, ami bizony megerősíti azt a feltételezésünket is, hogy egyre több kerékpáros jelenik meg az utakon.
A Budapesten történt kerékpáros baleset során sérültek, és a sérülések súlyossága
összes okozó és halálos súlyos könnyű
sérülés részes kerékp. (az összes kerékpáros sérülés
száma (%-a) %-ában)
1990 7207 208 (2,8896) 5 69 134
(2,41 (33,2) (64,4)
1991 6089 187 (3,0796) 2 50 135
(1,1) (26,7) n2.2)
1992 6327 216 (3,4196) 7 61 148
(3,2) (28,3) (68,5)
A kerékpáros balesetek során a halálos kimenetelűek aránya növekszik, 1992-ben már a kerékpáros balesetek 3,2%-a volt halálos kimenetelű.
Az országban
Országos közutakon a balesetek közel 10%-át okozzák a kerékpárosok. Az összes kerékpáros balesetek száma, legyen a kerékpáros okozó vagy. részese a balesetnek, az országos balesetek 16%-át teszi ki. A kerékpáros balesetek 10%-a volt halálos kimenetelű 1991-ben. A leggyakoribb baleseti ok az álló vagy haladó kerékpáros elütése, egyenes úton, illetve csomópontban. A felmérések azt mutatják, hogy a lakott területen belül történik a balesetek 71%-a, tehát itt a csomópontokban való átjutást kell elősegíteni. A lakott területeken kívül viszont a forgalomtól elválasztott kerékpáros közlekedésre kell törekedni, főleg az éjszakai, halálos kimenetelű balesetek nagy száma miatt.
A fővárosi adatokat a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály Forgalomfelügyeleti Osztály Forgalomszervezési Alosztály munkatársa, Konkoly Imre bocsátotta rendelkezésünkre, az országos adatokat Galavics András és Magyar Gábor 1992. évi TDK dolgozata szolgáltatta.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.