kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
DKE


Egyesületünk idén április 22-én, a Föld Napján alakult, mint a tájegység hivatásos, turista és versenykerékpárosainak érdekvédelmi szervezete. Célunk, hogy elősegítsük a mindennapi kerékpározás mint környezetkímélő közlekedési mód elterjesztésével a Dunakanyar közlekedési problémáinak alternatív, a természeti és humán értékek megőrzését biztosító megoldását. Bár a kerékpáros egyesület még csak most alakult, tagjaink korábban más társadalmi szervezetek tagjaiként foglalkoztak a kerékpározás problémáival. így a Göncöl Alapítvány elkészttette Vác város közlekedési koncepcióját, amelyben hangsúlyos szerepet kap a kétkerekes közlekedés, valamint szintén társadalmi kezdeményezésre elindult a Vác-Budapest közötti kerékpárút tervezése. Megalakulásunk óta tevőlegesen csatlakoztunk a fenn említett kezdeményezésekhez, valamint új "frontok" nyitásával a kerékpárosok érdekeinek erőteljesebb megjelenítésére törekszünk.
Mindent bevetve népszerűsítjük a kerékpáros közlekedést. A nevezetes napok, mint a Föld Napja, a Váci Környezetvédelmi Napok, a Közlekedési Világnap nagy biciklis tüntetései mellett minden hónapban kerekezünk a városban. Az ilyen "csatangolások" során árgus szemmel figyeljük, hogy hol lehetne kevés pénzzel is látványosan megkönnyíteni a kerékpározást. Észrevételeinket természetesen elküldjük az illetékeseknek.
Szeptember 18-án rendeztük meg Vác első nagyszabású kerékpáros fesztiválját. Mintegy 150 kerekes mérte össze erejét ügyességi, lassúsági és gyorsasági versenyeken, valamint a kerékpárok is küzdöttek a legszebb bringa díjáért. A kerékpáros teszt és a tombola tovább színesítette a képet.
Ezen akciók mellett szeretnénk egy kerékpáros újságot is megjelentetni. November közepére megjelenik a Kerék-Kurír, mely a helyi biciklis információk hírlevele lesz.
Feladataink másik nagy csoportja a biztonságos kerékpározás elősegítése, vagyis
-a kerékpárutak tervezésének támogatása,
-tárgyalások kezdeményezése a illetékes szerveknél a közforgalmú közlekedési eszközökön történő, kerékpárszállítás, a biztonságos kerékpártárolás, valamint a kerékpárkölcsönzés tárgyában,
-térkép készítése Vác és a Dunakanyar kerékpáros lehetőségeiről.. és még sok minden más.
Jelenleg 84 tagunk nagy része tanuló, így kétheti ifjúsági klubot indítottunk. Legközelebb november 11-én, délután 4-kor találkozunk, és holland biciklis tapasztalatainkról vetítünk.
Címűnk: Vác, Göncöl-ház, Ilona u. 3.
Levélcímünk: 2601 Vác, Pf.184. Tel.: 27/314-983.

Kelemen Zoltán


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.