kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Hogy könnyebben érj az úttestre

A Rámpa Alapítvány
"Első hallásra egy kicsit meglepő, hogy a bottal, tolókocsival is nehezen közlekedő emberek ezután közlekedjenek triciklivel." — írja a Miliő című környezetvédelmi lap, a Rámpa Alapítvány kezdeményezését bemutatva.
Ám a lelkes, kitartó és termikész szervező, egyébként mozgássérült fiatal lány, Huszár Katalin, ezt nem tartja lehetetlennek. Példa erre az ő esete, aki nap mint nap a Testnevelési Egyetem sportpályáján triciklizik körbe-körbe, hónak, fagynak fittyet hányva. Gyalogosan csak két bottal indulhat el, de triciklizni szerinte más mozgássérültek is képesek, akiknek térdből hajlik a lába.
Az Alapítvány elhatározta, hogy megteremti az anyagi feltételek egy részét a mozgássérültek közlekedését segítő járdalejárók építéséhez. Mr. Rámpa, akarom mondani Kákonyi Gábor mérnök tervezte a lehajtókat, melynek első változatát anno 1989-ben nem kis felbolydulást okozva a Margit-híd budai hídfőjénél az ABC áruház előtt építette meg.
Az Alapítvány eleddig kétszer indult gyűjtésre. A figyelemfelkeltő "kerékpáros, futó és tolókocsis túrá"-ra eddig az Alkotás úton, illetve az Andrássy úton került sor. A tavasz beköszöntével folytatódik a sorozat, melyről e hasábokon is hírt adunk. A gyűjtés során összegyűlő pénzt az Alapítvány szándéka szerint az adott kerület útjainak rámpáira fordítanák.
Aki munkájukat szívesen támogatja, a következő számlaszámra juttathatja el adományát: OTP Rt. XXI. kerületi fiók, Kossuth Lajos u. 99., OTP 54502050984
Levelezési címük: Rámpa Alapítvány, 1123 Budapest, Táltos u.10.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.