kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Nyilatkozat
a vasút helyzetéről és fejlődési lehetőségeiről

A Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub és a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége 1994. január 22-én tanácskozást rendezett Budapesten "A magyar vasút helyzete és fejlődési lehetőségei" címmel. A rendezvényen részt vett több országgyűlési képviselő és a MÁV Vezérigazgatóságának szakértői is.
Megvitatva "A magyar vasúti és közúti áruszállítás nemzetgazdasági szintű versenyképessége" és "A nemzetközi árufuvarozás okozta környezeti károk mérséklésének lehetőségei" című tanulmányokat, a tanácskozás résztvevői az alábbi következtetésekre jutottak:
— A vasút fejlesztése sokkal kevesebb gazdasági terhet ró az országra, mint a közúté, s egyúttal hozzájárulhat a környezetszennyezés csökkentéséhez. Ezért a közúti közlekedés erőltetett ütemű bővítése helyett a vasút kiemelt fejlesztésére kell fordítani a rendelkezésre álló forrásokat. Így például a Déli Autópálya megépítése helyett gazdasági és környezetvédelmi szempontból egyaránt lényegesen kedvezőbb lenne a Dunántúlt és az Alföldet összekötő (a fővárost kikerülő) vasúti kapcsolatok fejlesztése.
— Gyorsítani szükséges a kombinált fuvarozás fejlesztését, elterjesztését, hiszen ez kímélné természetes és épített környezetünket, valamint a lakosság egészségét, továbbá mentesítené útjainkat és túlzsúfolt határátkelőhelyeinket.
— A vasúti tranzitforgalom fejlesztésének kiemelt szerepe kell hogy legyen a szomszédos országokkal való kapcsolatok javításában (pl. Záhony továbbfejlesztése, vagy a Sturovói vonal fokozottabb bevonása a tranzitforgalomba).
— A főváros és környéke, valamint a vasút érdekeit egyaránt szolgálná a vasút fokozottabb bevonása a városi közlekedésbe.
— A vasúti szárnyvonalak fenntartása hozzájárul a települések fejlődéséhez, és elősegíti a fővonalak gazdaságosabb működtetését is. Ezért a még létező szárnyvonalakat meg kell tartani.
— A közúti közlekedés (s ezen belül különösen a közúti áruszállítás) csak töredékét viseli mindazon költségeknek és károknak, amelyeket okoz. Ez ellentmond a piaci versenyegyenlőség elvének, gazdaságilag ésszerűtlen döntésekhez vezet, és súlyos terheket ró az állampolgárokra. Ezért szükséges mindezen költségek mielőbbi beépítése a közúti fuvarozás áraiba.
A tanácskozáson résztvevő szervezetek úgy döntöttek, hogy folyamatosan egyeztetik tevékenységüket a fenti célok megvalósításának elősegítésére.
Budapest, 1994. január 22.
Levegő Munkacsoport
Magyar Közlekedési Klub
Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.