kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Autómentes városok klubja

34 európai város keltette életre a régóta várt Autómentes Városok Klubját annak a próbálkozásnak a keretében, melyben a városi környezet javításával kapcsolatos tapasztalataikat osztják meg.
Az első lépés egy, az Európai Unió által támogatott és Amszterdamban március 24-én megtartott konferencia formájában történt, ahol az Unió környezetért felelős főigazgatója, Laurens-Jan Brinkhorst elmondta, hogy kívánatos a személygépkocsik számának fokozatos csökkentése a városokban, sőt az autóforgalom betiltása is, ha az nem kötődik gazdasági tevékenységhez. Az egyik a felszólaló, a svájci Peter Guller felhívta a figyelmet a korábbi környezetvédelmi biztos, Carlo Ripa di Meana által elvégeztetett felmérésre, amely azt mutatta, hogy egy autómentes és átfogó tömegközlekedési rendszerrel ellátott város kétszer-ötször kevesebbe kerülne a lakói számára, mint egy motorizált egyéni közlekedéssel rendelkező város.
Guller becslése szerint az autóhasználat rejtett környezeti költségei Zürichben és Bernben 8 ECU-re rúgnak 100 utaskilométerenként. Ezek a költségek a zajból, légszennyezésből, balesetekből és éghajlatváltozásból származnak.
A T&E bemutatkozott a konferencián és aláírta a zárónyilatkozatot.
(T&E Bulletin, 1994. április 27.)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.