A bűz oka a következő: a tégla masszájába papíripai iszapot és faipari forgácsot is gyúrnak. A szárító hőmérséklete 80oC kellene hogy legyen, de a kemencékhez közel ez jóval több. A szárítási idő és az éppen kialakult hőmérséklet függvényében a vizes, sokszor már hónapok óta a szabadban ázó faforgácsból és a papírgyári iszapból kiszabadulnak azok a vegyianyagok, amelyeket azután szétterít a szél, és megülik a völgyet, melynek éppen a legmélyebb pontján van a téglagyár. Hozzájön ehhez a kb. 21-28 ezer m3/h elégetett gáz égésterméke, valamint azon égéstermékek, amelyek a papíriszapból és a faforgácsból szabadulnak ki.

A papírgyári iszap 200oC körüli hőmérsékleten dioxinokat bocsát ki, melyek rákkeltőek. A téglagyár polisztirolt is éget a tégláinak egy részébe. A polisztirol ebben az együttesben klórpentafenolt tud kibocsátani, ami szintén rákkeltő.

Szeptember 17-én sajtóértekezletet tartottunk a polgármesteri hivatalba, ahová az összes érdekelt üzemet is meghívtuk. A téglagyár képviselői határozottan tagadták, hogy bármi közük is lenne a dologhoz.

Szeptember 21-én tüntettünk a téglagyár előtt, a polgármesteri hivatal előtt és a Pest megyei ÁNTSZ előtt. Felolvastuk és átadtuk petíciónkat.

Az üggyel foglalkozott Nikolits István országgyűlési képviselő úr is. A polgármesterünk Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter úrnak is írt levelet. Választ azonban nem kapott Nikolits úr viszont azóta személyesen is járt itt, és titkárjain keresztül rendszeresen tájékozódik.

Járt itt a Közegézségügyi Intézet főorvosának személyes megbízottja is. Egy napot töltött a helyszínen alapos és lelkiismeretes vizsgálódással. Egyik lakótársunk kíséretében sorra látogatta az összes számba jöhető üzemet. Látogatása végén arra a megállapításra jutott, hogy a bűz egyértelműen a téglagyárból ered.

A Környezetvédelmi Felügyelőség pedig mért, s miközben mi majdnem megfulladtunk kertjeinkben, és a legjobb dolgos napokon is a lakásainkba menekültünk, értékhatár alatti eredményekről számoltak be.

Időközben a téglagyár — ideiglenesen — leállt. A dolgozóit zömében elbocsátotta, s az újraindítást az udvaron várakozó téglahegyek eltűnése utánra tervezte. Érdekes módon a bűz azonnal megszűnt a környéken.

Ezzel persze még nem ért véget a harcunk, hiszen a gyár újraindításának veszélye Damoklész kardjakét meredezett fölöttünk. Írtunk Kovács Árpád környezetvédelmi államitkár-helyettes úrnak, kérve, hogy fogadjon bennünket. Válaszlevelet innen sem kaptunk, viszont az államtitkár-helyettes úr megbízottja, Rózsahegyiné Csapó Olga két ízben is felhívott bennünket telefonon. Első telefonja alkalmával még minden adalékanyag keverésének leállítását (sztirol, papíriszap, faforgács), második alkalommal, a téglagyár igazgatójával folytatott tárgyalás után már csak a papíriszap bekeverésének megtilását ígérte. Az államtitkár úrnak írt levelünk egyik lényeges pontját, a gázfogyasztás egyharmadára való csökkentését és a felhasználás napokra való lebontását egyáltalán nem vette intézkedési terveibe, ugyanígy a faforgács téglába gyúrásának leállítását sem, holott az a legbüdösebb, bár nincs dioxin-kibocsátási veszélye.

Felkerestük a Levegő Munkacsoportot is, ahol támogatásukról biztosítottak, és hasznos szakmai tanácsokkal láttak el bennünket. Közöltük: amíg kategorikusan meg nem tilják az összes adalékanyag felhasználását, nem csökkentik harmadára és nem bontják napokra a gáz felhasználását, sorozatban fogunk tüntetni a legkülönbözőbb fórumokon. Az egészségünk nem lehet alku tárgya.

Nem tudjuk, mi lesz a végkifejlet. Október óta még semmi sem történt. A polgármesteri hivatal lojálisnak tűnik, de az együttérzés számunkra nem elég: határozatra van szükségünk, mégpedig minél előbb, még mielőtt újra beindul a téglagyár, ontva magából az egészségre ártalmas bűzt.

-kasza-