kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A vasútra épülő turizmus lehetőségei

Mint ismeretes, vasúti mellékvonalaink nincsenek rózsás helyzetben. Kicsi a személyforgalom, a teherforgalom szinte mindenhol teljesen megszűnt. A jelenlegi politikai helyzetben egyelőre lekerült a napirendről a mellékvonalak megszüntetésének kérdése, de nem bízhatunk a politikai fordulatok elmaradásában, a nemzetközi pénzintézetek politikájának gyökeres megváltozásában. Márpedig az előírja bizonyos veszteségesen üzemelő mellékvonalak felszámolását.
A brit kormány megbízásából érkezett Magyarországra egy kis szakértői csoport, amely először feltérképezte a mellékvonalakat, majd kiválasztotta azt a három térséget, melyeket utána tüzetesebben is megvizsgáltak. Így került sor 1997. január 27-én, 31-én és február 3-án műhelymegbeszélésekre Balassagyarmaton, Veszprémvarsányban és Nyíregyházán, ahol a vasútra épülő turizmusból adódó lehetőségeket térképezték fel és vitatták meg az adott térségekben.
A három helyszínen a délelőtti program azonos volt: Paul Salveson, Fleur Speakman és Colin Speakman előadásokat tartottak az általuk Angliában már elért eredményekről és beszámoltak tapasztalataikról. Ezek során kitértek a vasút településeket összekötő szerepére, a vendégek fogadására, a kialakított ún. vasúti társulások működésére. Véleményük szerint ilyen vasúti társulások létrehozásával lehetne Magyarországon is elősegíteni a vasútra épülő turizmus kialakulását ill. fejlődését.
De miről is van szó tulajdonképpen? A találkozókra meghívást kaptak a helyi regionális vasút vezetői, a MÁV Vezérigazgatóság szakemberei, az érintett települések polgármesterei, nagyobb vállalkozói, valamint a környezetvédelmi és egyéb szervezetek képviselői. A műhelymegbeszélések alkalmával a vasútvonalak és a települések elhelyezkedésének figyelembevételével a résztvevők külön csoportokat alkotva dolgoztak. Így például egy csoportba kerültek a Vác-Diósjenő-Drégelypalánk-Balassagyarmat vonal melletti települések polgármesterei, az ottani érdekeltségek, érdeklődők stb. Egy-egy műhelymegbeszélés csak másfél óráig tartott, ezért meglehetősen szűkös idő állt rendelkezésre. Ennek ellenére kivétel nélkül minden esetben arra a következtetésre jutottak a résztvevők, hogy jó irány a kiút keresésére a turizmus, érdemes ennek fejlesztésére összefogni. Erre jó módszer egy vasúti társulás létrehozása.
A vasútra épülő turizmus nem csak a vasút érdeke. Közvetlenül hasznot húznak belőle a helyi vállalkozások (vendéglősök, panziósok stb.), a megnövekedett bevételekből profitáló önkormányzatok, ezen keresztül, ill. az új munkahelyek teremtése által pedig az egész lakosság. Most jön a kérdés, hogy miként lássunk hozzá? Mindenkinek voltak jó ötletei, hogy mivel lehetne a turistákat a környékre csalogatni, ott kellemesebb körülményeket biztosítani számukra. Viszont abban is mindenki egyetértett, hogy ehhez három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz. Ekkor jöttek elő a problémák.
Jöttek a polgármesterek, hogy üres a kassza. Szívesen segítenek, de pénzük ugyan nincs. Ugyanezt hallottuk a regionális vasutak képviselőitől. Általános vélemény volt, hogy a megérkező vendégek már a vasútállomások épületei láttán kétszer meggondolják, érdemes-e a környéken maradni. Ezek felújítása is sokba kerülne. Mindenféle javításhoz, kiadvány elkészítéséhez pénzre van szükség. Ide kellettek a konstruktív gondolatok. Hála istennek, ezek sem maradtak el.
Hallhattuk, hogy többfajta pályázati pénzforrás is létezik, pl. a Központi Környezetvédelmi Alap. De elsősorban a vállalkozókat kell megnyerni, hogy jó szándékukon kívül pénzüket és befolyásukat is hajlandók legyenek az ügy szolgálatába állítani. Ehhez (is) alkalmas lehetne egy vasúti társulás létrehozása. Eleinte nem is kell, hogy ez hivatalos szervezet legyen. Az alapítók elfogadhatnak egy szóbeli egyezséget, hogy mi a céljuk és mit próbálnak megtenni annak érdekében. A lényeg a partneri kapcsolat. Az alapítók között lehet, hogy eleinte csak egy-két vállalkozás lesz a vasút és az önkormányzatok mellett. Ha már van egy szerveződés, ami csinál valamit, eredményeket tud felmutatni, a kétkedők is szívesebben csatlakoznak a továbbiakban. Később, ha már stabil anyagi alap is van, érdemes a csoportokat hivatalosan is bejegyeztetni. Célszerű formának tűnik az egyesület.
Az volt az általános elképzelés, hogy első lépésként meg kell jelentetni egy kiadványt, amely ismerteti a környék idegenforgalmi nevezetességeit, tájékoztat a helyi szabadidős, kulturális és egyéb lehetőségekről. Ehhez csatlakozhatnának a helyi tájékoztató táblák, információs szolgáltatások, a vasútállomások környékének csinosítása, egyebek. Az állomásépületeket ki lehet adni vállalkozásoknak, amelyeket pl. adókedvezményekkel lehetne ösztönözni azok felújítására és karbantartására. Itt jöhetnek számításba azok a különböző ötletek, amelyeket minden esetben a helyi viszonyoknak megfelelően kell alkalmazni.
Hosszú távon komoly háttérmunkára is szükség van. A helyi lakosságot és vállalkozásokat fel kell készíteni az őket érő behatásokra. Sok ember fog érkezni hozzájuk, akiket esetleg nem értenek meg, akiknek más étkezési szokásaik lehetnek, akiknek különlegesség az, ami a helybéliek számára természetes, és akik kedves bánásmódra, kiszolgálásra vágynak. Ki kell alakítani a helyi vendéglátóipart, ahol ennek a feltételei még nem teremtődtek meg. Jó lenne, ha a környék vagy a vasúti társulás minél hamarabb egységes képet, identitást tudna felmutatni. Mindenféleképpen kell valaki, aki ezt az egészet koordinálja az adott körzeten belül, aki a motorja lenne egy esetleges vasúti társulásnak. Pár szóban ismertetjük az egyes térségekkel kapcsolatban elhangzott javaslatokat.
Az Ipoly-völgy szépsége
A váci Göncöl Társaság képviselője elmondta, hogy a tervezett Duna-Ipoly Nemzeti Parkot átszelve, nagyjából a vasúttal párhuzamosan haladna egy kerékpárút, melyet szervesen be lehetne vonni a vasútvonal adta lehetőségek kiaknázásába. Az is elhangzott, hogy a megyei távlati idegenforgalmi koncepcióval összhangban alakítsák ki a leendő vasúti társulás elképzeléseit. A további koordinátori szerepet a Nógrádi Regionális Vasút vállalta magára.
Veszprémvarsány: A Bakony kies tájain
A pénzesgyőri Pangea egyesület javasolta egy vasúti tanösvény létrehozását a Cuha-völgyben. Egy kiadvány segítségével a vonatból lehetne azonosítani és megfigyelni a különböző földtani képződményeket. A Veszprém-Zirc-Pannonhalma-Győr tengely kiváló lehetőséget nyújt egy egyházi témájú turizmus kialakítására. A helybéliek tisztában vannak környezetük szépségeivel, van, ahol az egész falu működése a falusi turizmus sikerén áll vagy bukik. Többen a fiatalság, az iskolások utaztatását látták a legkönnyebben megvalósíthatónak. A koordinátor szerepét Veszprémvarsány és Nyúl község is magára vállalná.
Nyíregyháza: Kisvasúttal a Tisza-partra
Itt is történtek már a múltban különböző lépések a vasútvonal vonzóbbá tételére, különösen Dombrád polgármesterének aktivitását lehet kiemelni. E helyütt a Tisza közelségében rejlik nagy lehetőség. Olyannyira, hogy Dombrádon tervbe is vették a vasút meghosszabbítását az üdülőtelepig, azaz a Tiszáig. Nyíregyházánál a sóstói fürdő és a skanzen vonzza máris a turisták sokaságát. Itt nem akadt vállalkozó a további koordinálásra, de szintén volt igény egy vasúti társulás létrehozására.
A résztvevők tehát jöttek, láttak, és reméljük, az ötlet is győztes, de még rengeteg munka vár a megvalósításig. Az angol szakemberek is segítettek tapasztalataikkal, magyar részről is elhangzottak vélemények és javaslatok. Már "csak" a megvalósítás volna hátra. Remélhetőleg a résztvevők mihamarabb nekilátnak a szervezési munkáknak. Veszítenivaló nincs, legfeljebb értékes időt veszíthetnek az illetékesek, ha nem cselekszenek hamarosan.
Angol részről még egy jó darabig figyelemmel kísérik a fejleményeket, és nagyjából egy év múlva tartanak egy összefoglaló összegzést. Jó lenne, ha addigra már konkrét eredményekről tudnánk mi is beszámolni. Az lenne a legkívánatosabb, ha a kezdeti sikerek mihamarabb jelentkeznének, és ezen felbuzdulva több térség vezetői is feleszmélnének és munkához látnának.

Joó Ferenc


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.