Azok, akik a hatvanas években vagy azelőtt nőttek fel, úgy emlékezhetnek az utcára, mint olyan helyre, ahol a gyerekek játszanak, miközben a szülők a szomszédokkal csevegnek, vagy csak ülnek és nézik a nagyvilág eseményeit. De kérdezzük csak meg azokat a gyerekeket, akik a nyolcvanas, kilencvenes években nőttek fel, hogyan látják ők a környezetükben található utcákat. Valószínű, hogy a száguldozó autók láttán a kezüket erősen szorító szülők, vagy a parkoló autók végeláthatatlan sora fog eszükbe jutni. Az utóbbi 40 évben nagy változások történtek: ma az utcákon vagy rohanó autóáradatot, vagy parkoló autók tömegét látjuk. Mindkettő mesterséges és barátságtalan környezet.

1975 óta Nagy-Britanniában

— 50%-kal többet vezetünk,

— 20%-kal kevesebbet sétálunk,

— 25%-kal kevesebbet kerékpározunk.

A többi, korábban az utcákon rendszeresen látható esemény (játék, üldögélés, beszélgetés) is jóval kevesebb.

A Finsbury Park Akciócsoport nevű szervezet, amely Észak-Londonban végrehajtotta az "élő zebra" tüntetést, nem így gondolja. Elegük lett a közlekedés okozta zajból, a levegőszennyezésből és az egyéb veszélyekből, és látva a helyi hatóságok tétlenségét, magukhoz ragadták a kezdeményezést. Arra kényszerítették az önkormányzatot, hogy hallgassa meg az észrevételeiket. Egyre több lakossági szervezet jön létre szerte az országban, amely hasonló célokért küzd.

Az autótól való egyre növekvő függőség nagyban rontja a társadalmi összetartozás érzését. Ez végül ahhoz vezet, hogy kifejlődik bennünk a "veszélyes idegenek" érzés. Egy olyan világban, ahol az emberek napi teendőiket otthonuktól távol végzik, már nem ismerik az őket körülvevő embereket. Az "idegenek világában" növekszik a bűnözéstől való félelem. A gyermekeink is abban a szemléletben nőnek fel, hogy óvakodjanak az utcára menni, hacsak nem óvja őket a saját autójuk védőburka. Amint elveszítjük közelebbi kapcsolatunkat az utcával, egyre inkább csak a száguldás helyszínét látjuk benne, nem pedig az élőhelyet.

Ezt az ördögi kört megnyitni lehetetlen feladatnak tűnik. Ennek ellenére a David Taylor, a Leeds Egyetem kutatója által végzett felmérések azt bizonyították, hogy az utcán végrehajtott egyszerű változtatásoknak igenis lehet kedvező hatása. Taylor hét forgalomcsillapítási kísérletet tanulmányozott három ang-liai városban. Minden esetben azt találta, hogy miután a forgalom csökkent, a gyerekeket könnyebben engedték egyedül elmenni a boltba és az iskolába, vagy az utcán játszani. Ez különösen igaz volt a 7-9 éves korosztályra, amely a legkevésbé függetlenek közé tartozik.

Ha vissza akarjuk nyerni az utcákat az autóktól, mindenképpen csökkentenünk kell a forgalmat. Néhány helyen erre már a helyi hatóságok is rájöttek: Edinburgh közlekedési vezetője egyenesen azt mondja, hogy cseréljük le a "mozgás terét" a "csere terére". Ezalatt azt érti, hogy az utcát ne a közlekedés eszközeként, hanem olyan helyként használjuk, ahol kicserélhetjük egymással gondolatainkat, áruinkat, ahol az emberek kommunikálnak egymással. Sajnos az utóbbi évtizedekben egyre inkább lecseréltük a "csere terét" a "mozgás terére". Most elérkezett az idő, hogy ezt a folyamatot megfordítsuk. A társadalmi nyomás egyre nagyobb. Sok helyhatóság figyelmét még föl kell hívni az új lehetőségekre. Ezért a Transport 2000 Utcák az emberért címmel kampányt indított annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatok Nagy-Britannia egész területén tűzzék napirendre a forgalomcsillapítást. (A Transport 2000 a Magyar Közlekedési Klub brit testvérszervezete. — A szerk.)

(Transport Retort)