kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
OLVASÓINK ÍRTÁK

Tisztelt Lipusz Úr!
A Lélegzet 1997. májusi számában A regionális vasutak címmel írás jelent meg az Ön tollából. Cikke kiemelten foglalkozik a Nógrád-vidéki Regionális Vasút (továbbiakban NRV) eddigi eredményeivel.
Engedje meg, hogy — mint az Ipoly-völgyben tevékenykedő, a térség vasútvonalait jól ismerő, s értük tenni akaró társadalmi szervezet — írásához észrevételeket fűzzünk.
Elöljáróban szeretnénk megemlíteni, hogy 1995-ben egyetértettünk a regionális vasúti igazgatóságok megalakulásával, hiszen ez a szervezeti felállás — a nagyobb érdekeltség és alaposabb helyismeret érvényesülésén keresztül — segítheti a mellékvonalak eredményesebb, gazdaságosabb működését, természetesen csak abban az esetben, amennyiben a döntések egy része helyi szintre helyeződik át.
Ezzel összefüggésben támogatjuk mindazokat a tevékenységeket, melyek a vasúti közlekedés társadalmi megítélését kívánják javítani.
Feltételezzük, hogy cikke is ezzel a szándékkal íródott.
Véleményünk szerint azonban több olyan állítást fogalmaz meg, amelyek nem felelnek meg a valóságnak.
1 ) Bevezetőjében szerepel, hogy a regionális vasutaknál helyi szintű tervezési, beszámoltatási és értékelési rendszereket alakítanak ki. A mintegy másfél éve működő NRV-nél ennek halvány jele sem tapasztalható: annak gazdálkodását nem különítették el a "nagy" MÁV-tól, így a tervezés, az értékelés a szakági igazgatóságnál történik, pl. a vontatási költségek meghatározása a Gépészeti Szakigazgatóságon.
2) Kijelenti: "Szinte valamennyi állomáshoz és megállóhelyhez vezető önkormányzati üzemeltetésű úton javították a közlekedési feltételeket." Mint a térségben rendszeresen vonaton utazók ennek különösebb bizonyítékát nem vettük észre. Ezen túl meg kell állapítanunk, hogy a busz- és a vasúti közlekedés egymáshoz kapcsolódása, egymást kiegészítő szerepe kifejezetten romlott. A buszmenetrend összeállítása természetesen a Volánbusz hatáskörébe tartozik, de a MÁV és az önkormányzatok igenis befolyással lehetnek a Volánbuszra a megfelelő csatlakozás ügyében, hiszen ez az összes fél érdeke.
3) A megvalósult fejlesztések között szerepel: számos helyen rugós váltók kerültek beépítésre. Az elméletben korszerűbb rugós váltók a tapasztalatok szerint a vasúti közlekedés megbízhatatlanságát eredményezték, hiszen könnyen meghibásodnak, így nem ritkán 20-30 perces késést okoznak. Rugós váltó műszaki hibája miatt már baleset is történt. Rétságon, illetve Acsa-Erdőkürt állomáson a közlekedő személyvonat alatt szétesett a váltó.
4). Cikkében — melyet áprilisban írt — említi, hogy Balassagyarmat-Magyarnándor-Nógrádkövesd térségében vonali rádiós rendszer létesült. Ezzel szemben a referencia-bemutatóra május végén került sor, ami a szakemberek véleménye szerint elégségesre (2-es osztályzatra) sikerült a térerőproblémák miatt. Jelenleg kísérleti jelleggel két mozdony rendelkezik rádióval.
Az írás azért is káros, mivel a ténylegesnél kedvezőbb kép bemutatása a vasút szolgáltatásait igénybe vevők esetében csalódást okoz, s ennek hatása felmérhetetlen.
A tények csúsztatott megfogalmazása mellett a tényleges eredmények egy részét nem mutatja be megfelelően. Így pl. említi, hogy vasárnap Balassagyarmat és Budapest Keleti pályaudvar között sebesvonat jár, de az Ön állításával szemben ezek mindennap közlekednek.
Megítélésünk szerint a vasút PR-tevékenységének részét kell képeznie a nehézségek bemutatásának is. Erről azonban egy szó sem esik, pedig szervezetünk számos példával tud szolgálni. Elég csak két dolgot megemlítenünk: egyrészt költségtakarékosság miatt Magyarnándoron, Acsa-Erdőkürtön, Nagyoroszín és Rétságon a forgalmi szolgálat megszűnt, melynek következtében az árufeladás bizonytalanná vált, másrészt a vágányok állapota folyamatosan tovább romlott, így egyre hosszabb a vonatok menetideje.
Kizárólag a fejlesztések említése azt az érzetet keltheti, miszerint a vasútvonalakkal nincs különösebb baj, s ezáltal közvetetten hozzájárulhatnak a partnerek aktivitásának csökkentéséhez.
Kérjük, hogy a továbbiakban helytálló, a valóságnak megfelelő tájékoztatást nyújtsanak a vasúti szervek gazdálkodásáról.
Tisztelettel:
Kelemen Zoltán
Göncöl Szövetség,
Közlekedési Program



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.