kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Mi fán terem a költségvetés?

Ma még nem a környezetvédők zöld fáján.
A Levegő Munkacsoport szakértői immár hatodik alkalommal készítik el a zöldek új szemléletű és tartalmú alternatív költségvetési javaslatát. Pontosabban: a Magyar Köztársaság következő évi költségvetésének környezetbarátabbá tételét igyekeznek elérni — a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetével (KKDSZ)-szel együttműködve — úgy, hogy bizonyítják, lehetséges más szerkezetű és szemléletű törvényt alkotni. Mert az állami költségvetés: törvény, amit az Országgyűlés hoz meg, s kötelező érvényű.
De miről is van szó? Az emberek többsége sajnos ma még nem tudja, hogy mi fán terem a költségvetés. Valamint azzal sincs a kellő mértékben tisztában, hogy mindennapi életét milyen módon és mértékben befolyásolja az ott leírt szavak és számok sora.
Így, év vége felé, megszaporodnak a sztrájkok és tüntetések, amelyeken az alkalmazottak kedvezőbb bért követelnek. A hírlapok rendszeresen tudósítanak a szakszervezetek, a kormányzat és a munkaadók bértárgyalásairól, az érdekegyeztetés különféle fórumainak működéséről — és mindezek kapcsán gyakran szó esik a költségvetésről mint az alku tárgyáról. Így hát a köz tudatában a költségvetés leginkább a fizetési borítékkal kapcsolódik össze, meg néha a személyi adózással. Pedig nem ilyen egyszerű a dolog: életviszonyainkat nemcsak a kifizetett és megadóztatott bér (jövedelem) mértéke szabja meg, hanem néhány más dolog is. Sőt: szerintem ezen dolgok egésze fontosabb e tekintetben, mint a megkapott pénz.
A költségvetés szerkesztői és értői szeretik ködbe burkolni a dolgokat, s ezért nem sietnek átláthatóbbá tenni az ügyet. A szakmai zsargon használata, az idegennek tűnő fogalmak sűrűje elriasztja a talpas érdeklődőt — de, sajnos, ilyen se sok van. Az utca embere legyint: kicsinek hiszi magát még a dolgok megértésének szándékozásához is.
Leginkább az államháztartás és a költségvetés fogalma keveredik össze. Pedig a köztársaság költségvetése csak egy része az egész központosított pénzmozgásnak és -mozgatásnak. Nem tartozik bele például a társadalombiztosítás vagy az önkormányzatok költségvetése, és még jó pár hasonló, igen jelentős beszedési és újraosztási rendszer. Azaz: a költségvetés csak egyike a nagy elosztási rendszereknek. Ezek persze mind összefüggnek, valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz. De most törekedjünk a dolgok egyszerűsítésére: beszéljünk csak magáról a költségvetésről.
A költségvetésnek két oldala van: bevételi és kiadási. A kettő egyensúlya minden pénzügyminiszter álma: a bevételek fedezzék a kiadásokat. Ha az egyensúly felborul (vagy úgy, hogy a bevételek elmaradnak a tervezettől, vagy pedig úgy, hogy a kiadások "szaladnak el"), akkor nagy baj van. Az állam (helyesebben: a kormányzat) nem tudja teljesíteni az állampolgárokkal szemben vállalt kötelezettségeit. Nem működnek a közintézmények, az élet összezavarodik.
Elhagyva most egy fontos filozófiai problémát (mi a közjó?), tudomásul kell vennünk, hogy a döntéshozók a közjó érdekében cselekszenek, ennek szolgálatába állítják a költségvetéssel kezükben lévő eszközt. Amit maguktól a közjóban részesíteni kívánt állampolgároktól kaptak. A köz jövedelmei a munkánk ellenértékéből származnak, s mi a törvényeket tisztelve és elismerve ennek egy részéről lemondunk. Ezt a részt osztja újra az államot képviselő sok-sok ember. Magyarországon képviseleti demokrácia van, a köz ügyeit választott képviselőink intézik. A költségvetésről minden egyes képviselő szavaz — lelkiismerete szerint. Döntését ismeretei és szándékai befolyásolják: ki ezt, ki azt tartja fontosabb dolognak. A költségvetést tehát nem a megkerülhetetlen természeti törvények, hanem az emberi akarat uralja. Ezt jó észbe vésni.
Persze vannak kényszerek. Az iskolákat fenn kell tartani. Külországban segítséget kell nyújtani az odavetődött hazánkfiának, ha baj érné. Rendőr kell az utcákra. Fizetni kell az államadóságot, finanszírozni kell a megkezdett beruházásokat stb. A kormányzatnak e dolgokat kötelező biztosítania. Nyugodtan állítható: az éppen időszerű büdzsét e kényszerek alapozzák meg. De van egy jelentős játéktér: ez a politika, a gazdaságpolitika terepe.
Nézzünk egy példát. Van, aki az oktatást finanszírozná igen nagyon, hogy jól nevelt gyerekek kerüljenek az életbe, más meg abban hisz, hogy a rendőrségi létszámot kell emelni, hogy az elneveltekkel teli közterületeken rend legyen. Nyilvánvaló, hogy eltérő világképek vannak itt egymás mellett — noha középpontjukban ugyanaz áll: a rend. Ez úgy jelenik meg költségvetési szinten, hogy ki a tanárok, ki a közegek fizetésemelése mellett érvel, vitatkozik s szavaz.
Ez a lényeg esetünkben. Lehet eszméket alkotni, lehet törvényeket hozni az oktatásról meg a közbiztonságról — de csak az működik, amire pénzt is rendelnek.
Néha úgy adnak, hogy nem vesznek el. A környezetbarátok régi panasza, hogy kevés a környezetvédelemre fordítható forrás. Itt van például ez a sok szemét. Kicsorog a kukákon, belepi az erdőket, eltömi a völgyeket. Pénz kéne a megfelelő elhelyezésre. Sok. De honnan? Pedig a szeméthalmokat úgy is csökkenteni lehetne, ha kevesebb volna az eldobandó dolog. Kevesebb a tejeszacskó, több a tejesüveg. Ha az egyszer használatos göngyölegek árába beépítenénk (adó formájában) a megsemmisítésükhöz szükséges költségeket, rögvest kevesebb haszon lenne a hulladékgyártáson. (Nagy-Britannia leggazdagabb emberei a Tetrapak két tulajdonosa. A sherwoodi erdőben meg kerülgethetik a kihajított dobozokat Robin Hood ükunokái. Mi lesz a banditákkal?)
Nem a költségvetés környezetvédelmi kiadásait kell elsősorban növelni tehát, hanem az adótörvényeket szigorítani. Az élőmunka terheit pedig csökkenteni kell. Ma iszonyatosan drága dolog hivatalosan alkalmazni valakit — drága a munkaadónak és a munkavállalónak. A takarékoskodást tehát leginkább az elbocsátásokkal kezdik. Ha a költségvetésben kiemelt támogatást kapnának bizonyos élőmunkára alapozott tevékenységek, akkor az bizony jó volna — de nem elegendő. Ha viszont az élőmunka általánosságban véve jelentene kevesebb terhet, az lenne az igazi! Az állami kieső tevékenységeit a környezetszennyező nagyipar adóztatásával kell — ha kell — pótolni.
Pénz arra van, amire adnak. A költségvetést elfogadó döntéshozókat — és a szöveget, számokat ténylegesen leíró döntés-előkészítőket — rá kell vezetni a helyes útra. A különféle iparágak érdekcsoportjai — jól látható a lobbytevékenységük — persze másfelé szeretnék irányítani az illetékeseket, mint a zöldek. Nem kell nekünk sem szégyellni magunkat: menjünk, és győzzük meg, akiket kell, az igazunkról!

Persze ez nem azt jelenti, hogy a költségvetés környezetvédelmi rovata nem fontos. Dehogyisnem, sőt igen-igen az! Örvendetes dolog például a Központi Környezetvédelmi Alap léte. Ennek forrása éppen az ipar befizetéseiből fakad: a környezetre káros dolgokhoz rendelt termékdíjból. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül megfizettetik a károk helyreállításának árát az okozóval. A környezetvédelmi termékdíjak létének egyik kezdeményezője éppen a Levegő Munkacsoport volt. Lehetséges tehát befolyásolni a dolgokat ilyen alapvető ügyben is! Talán nem szükséges itt a KKA létének előnyeit ecsetelni — ezzel együtt vannak törekvések a megszüntetésére. Mintegy 18 milliárdnyi összegyűlt és fel nem használt forintot egy "ökobank" alaptőkéjének szánnak egyesek. A "környezeti ipart" óhajtanák finanszírozni ebből. Ez nem jó, mert azt a szemléletet konzerválja, hogy a környezetkárosítás elkerülhetetlen. Nem így van. Ahogy a gyógyító tevékenység kezdete a megelőzés és a műtéteket legjobb elkerülni, úgy van ez a környezetvédelem esetében is: a meg nem esett kár a jó, nem annak javítgatása.
Mindez nem hirtelen kitalálás eredménye. Az ökológiai szemléletű közgazdaságtan tudományosan elismert iskola — ám eredményei még nem mentek át kellő mértékben a hazai gyakorlatba. Így a most benyújtott költségvetés sem tekinthető zöldnek. De talán egy icipicit zöldebb, mint a hat évvel ezelőtti. S ha ez így van, akkor már érdemes volt dolgozni, s mindenkinek biztatást jelenthet a munkára. Ha rájövünk, mi fán terem a költségvetés, ha kiismerjük a természetét, beolthatjuk a zöld gondolat hajtásával!

Szabó Béla István


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.