Mézesmadzagként a beruházók felajánlották, hogy ha megkapják az engedélyt, akkor cserébe egy rendőrőrsöt építenek a telepre. A lakók nagyobbik fele azonban a gáláns ajánlatot nem fogadta el, pedig de elkelne egy rendőrőrs a telepen! Ám közbiztonság ide vagy oda, az egészségük, a nyugalmuk — a tiszta levegő és a biztonságos közlekedés — mégiscsak előbbre való számukra. (Ezt támasztják alá az országos közvéleménykutatások is. A jó levegő áll az első helyen a preferenciák között.)

Nagy kő esett le a szívemről akkor, amikor meghallottam, hogy az önkormányzat a lakosság nyomására végül elállt a benzinkutat engedélyező rendezési tervtől. Sem rokonom, sem barátom a benzinkutas vállalat főkönyvelője, mégis nagyon sajnáltam volna, ha szegény hosszú éjszakákon át görcsöl, hogy hova rejtse el a rendőrőrs költségét az egyéb kiadások között, esetleg alapítványi támogatásként adja a rávalót. Vagy csak nem a vállalat vezetői akarták leadózott bérükből megépíttetni azt? Józan ésszel azt hinném, hogy a vállalatok gazdálkodnak, annyiért árulják a portékájukat, amennyiért a piacon el tudják adni, és a keletkező hasznuk egy részét befizetik adóként. Az állam azután ebből épít kórházat, rendőrörsöt, fizeti a pedagógusok és egyéb közalkalmazottak bérét az adófizetők javára.

A fenti egyszerű rendszer a demokrácia lényegén alapszik. Vannak feladatok, amelyeket nem lehet a piac szeszélyeire bízni, hanem más szempontok alapján kell működtetni. Ehhez a forrást az adó jelenti, az elosztásnál pedig — a választott képviselőkön keresztül — a közakarat érvényesül.

Persze egyetlen működő kapitalista rendszerben sem fordul elő ez a tiszta képlet, mindenütt vannak alapítványok és egyéb szervezetek, amelyek ezt az elosztást — sokszor a merev rendszernél árnyaltabban — módosítják. Mint ahogy adócsalás, —eltitkolás is létezik, amely ugyancsak módosítja az elosztást. Baj akkor van, ha túlsúlyba kerülnek az adózást megkerülő egyéb elemek, az államkassza folyamatosan bevételhiányos, és az alapfeladatait nem képes elvárható színvonalon teljesíteni. Valljuk be őszintén, hogy ma ez a helyzet Magyarországon. Miközben az átlagos és átlag alatti bérből és fizetésből élők legális jövedelmét európai viszonylatban kimagaslóan magas elvonások terhelik — rendkívüli mértékben rontva a versenyképességünket, az esélyeinket a működő tőke becsalogatásánál — addig egy sereg vállalkozásnak módjában áll az adókat megkerülni, ilyen-olyan jogcímeken költségként elszámolni a legelképesztőbb kiadásaikat, alapítványokat támogathatnak, nehézségek nélkül feketén foglalkoztathatnak stb.

A vállalkozó gazdálkodjon, és mindenki tisztességesen fizesse be az adóit. Addig, amíg az államkassza nem jut elegendő bevételhez, hogy a feladatait megfelelő színvonalon ellássa, addig ne legyen megengedhető, hogy a közakarat helyett a kivételezett helyzetben levők döntsenek értünk és helyettünk.