kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Hazai síneken

Veszélyben van a Szeghalom és Vésztő közötti mellékvonal, mivel a Berettyó-híd műszaki állapota miatt elképzelhető, hogy a forgalmat hamarosan leállítják. Ez a helyi mellékvonalak életképességének megszűnését is jelentheti, mivel azok elszigetelődnének egymástól és csak kerülő úton lehetne róluk a fővonalakra jutni.
A májusi aarhusi konferenciára zöld vonat indításán töri a fejét egy bolgár szervezet. Az elképzelések szerint Szófiából és Bukarestből is indulna egy-két vasúti kocsi, melyekkel a helyi környezetvédők utaznának. A kocsik Budapesttől összekapcsolva utaznának tovább Prága, Berlin útirányon át Dániába, a környezetvédelmi miniszterek konferenciájára. Útközben az érintett fővárosokban sajtótájékoztatót tartását tervezik.
Logisztikai központok felállítását tervezi a MÁV. A központok működésétől azt várják, hogy a közúti tranzitszállítmányok ott összpontosuljanak, miáltal azokat vasútra lehetne terelni, a gazdasági tevékenységből további bevételeket teremteni, és nem utolsó szempont, hogy a közutakról kiváltott kamionforgalommal a környezetvédelem céljait is szolgálnák.
November közepén elővárosi vasúti konferenciát tartottak Gyömrőn, ahol részt vett Sípos István, a MÁV Rt. és Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója is. Előadásaikkal hozzájárultak a konferenciához a Levegő Munkacsoport és a Magyar Közlekedési Klub képviselői is. Lukács András a fővároskörnyéki elővárosi vasúti közlekedés környezetvédelmi előnyeiről szólt, Joó Ferenc pedig az elővárosi vasúti közlekedés helyzetét szemléltette az Európai Unióban, diavetítéses előadással. Megtudtuk, hogy 1999 végéig a MÁV 450 személykocsit alakít át korszerű, szinte InterCity-kényelmet biztosító elővárosi vasúti járművé.

Hangulatkép a csömödéri kisvasútról Fotó: Joó F.
Megalakult a negyedik hazai vasúti szövetség is, ezúttal Lentiben. A gyógyfürdőjéről is ismert városban a MÁV és a két helyi (lenti, ill. csömödéri) kisvasutat üzemeltető Zalaerdő Rt. is részt vesz az összefogásban, hogy a Zalai-dombság szépségeivel és erdeivel odacsábított turisták a vasútvonalak bevételének növeléséhez is hozzájáruljanak.
Az idén ismét útjára indítják a magyarországi kisvasúti napok sorozatát. A rendezvényekre való eljutáshoz a MÁV 50%os menettérti kedvezményt biztosít. A kisvasúti napok időpontja a MÁV hivatalos menetrendjében is megtalálható.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.