kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Mexikói autópályák: költséges kudarc

Az elmúlt évtizedben, amikor a privatizációt minden probléma gyógymódjának tartották, Mexikó a világ egyik legnagyobb szabású magán-autópályaépítési programjába kezdett. A program keretében számos cég és bank kapott állami engedélyt autópályák létesítésére és működtetésére. Profitszerzési vágyuk kielégítésére azonban az útépítők sok esetben olyan magas összegben határozták meg a díjakat, hogy csak nagyon kevesen tudták megfizetni azokat.
1987 és 1994 között 43 magán-autópályát és 9 díjköteles hidat építettek az országban. Az itt szedett díjak közül sok a világrekordra is pályázhatna. Mexikóváros és Toluca között például egy 13 mérföld hosszú betonpálya-szakasz használatáért 6 dollárt szednek be, amely a napi minimálbér kétszeresét teszi ki.
A mexikói autósok kerülik a magánutakat, melyek megépítése 12 milliárd dollárba került. Így nem csoda, hogy az eredmény teljes anyagi csőd. Egy meglehetősen visszafogott nyilatkozatában a kormány egyik képviselője azt mondta, hogy 23 magán-autópálya és kettő híd visszaállamosítását tervezik, ami az államnak 7,5 milliárd dollárjába kerül. Ezeken az utakon, illetve hidakon jelenleg szinte alig van forgalom, viszont óriási fenntartási és karbantartási költségeket vonzanak maguk után. Carlos Ruiz Sacristán, távközlési és közlekedési miniszter úgy nyilatkozott, hogy a kormány saját kárán tanulta meg, mennyire fontos a várható forgalom pontos előrejelzése, és ezáltal a túlméretezett beruházások elvetése.
Jorge Castañeda, jeles politológus, aki már a privatizáció korai szakaszában is azt a véleményét hangoztatta, hogy a magán-autópályaépítési program nem helyénvaló, ma már úgy fogalmaz, hogy "ostoba ötlet volt, amely nem jött össze". A kudarc fő okát abban látja, hogy "tisztességes, de nem hozzáértő emberek végzetes számítási hibákat követtek el." De legalább egy autópályát — amely Mexikóvárostól délre Acapulcóba vezet, és amely mentén Raúl Salinas (a volt elnök testvére) irányításával létesítettek egy üdülőövezetet — a környező földterületek értékének növelése céljából építettek. "Itt nyilvánvalóan a korrupció játszotta a főszerepet" — állítja Castañeda.
Szakértők szerint az útépítők és a részt vevő bankok eredménytelensége és kivonulása árthat a privatizációs erőfeszítéseknek, amelyeket Ernesto Zedillo, valamint elődje, Carlos Salinas de Gotari elnöksége idején egyaránt szorgalmaztak. "Ez az egész valahol azt sugallja, hogy ha a magánszférában valamilyen hibát követnek el, a kormány azonnal ott terem és segít" — mondta Roglio Ramírez de la O, gazdasági tanácsadó.
Sacristán a hibák fő okát abban látja, hogy az utak megépítésére és üzemeltetésére meghirdetett pályázatokat elnyert építők és a helyi hatóságok rosszul mérték fel a forgalom várható mennyiségét és eloszlását, és gyakran négysávos utat építettek ott, ahol kétsávos is bőven elegendő lett volna. Persze a kisebb forgalom miatt kieső útdíjat úgy próbálták ellensúlyozni, hogy a díjat rendkívül magasra emelték.
(The New York Times)
Fordította: Nagy Judit



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.