Ijesztő, ahogy a környezetünk állapota egyre romlik. Veszélyes anyagok jutnak a talajvízbe, a nagyvárosokban szinte már nem érdemes levegőt venni, az erdőkben fogy a fa és szaporodik a szemét, szaporodnak a lyukak a Földet védő ózonpajzson... Felsorolni is nehéz lenne, hányféle károsító hatás éri nap mint nap környezetünket, amelyek számunkra is súlyos veszélyt jelentenek, sőt, sok esetben már most is erősen károsítják egészségünket.

Hogyan áll a társadalom ezekhez a kérdésekhez? Fél az ismeretlen mértékű környezeti károkozások következményeitől, és mégsem lép fel határozottan ellenük. Pedig a környezet nem magától romlik. A háttérben mindig emberek vannak, akik talán sok pénzt akarnak zsebrevágni, és azért áldozzák fel környezetünk állapotát, de az is lehet, hogy csupán tájékozatlanok.

Tény, hogy a környezetkárosító bűncselekmények jelentős részére igen nehéz fényt deríteni. Sokszor az sem derül ki például, hogy valaki nagy mennyiségű káros anyagot juttatott a természetbe, s talán csak évek múlva tűnik fel, hogy a környéken megnövekedett a rákos megbetegedések száma; más esetben egyből szembetűnik, hogy tömegesen pusztulnak ki a halak egy tóban, de hogy ki engedett bele fáradtolajat, az örökre rejtély marad. De az is gyakran előfordul, hogy mindenki tudja a környéken, ki szennyezi a környezetet, és mégsem tesz ellene semmit. "Hiába, ma már csak így történnek a dolgok" — nyugszik bele az egyik. "Mi közöm hozzá?" — gondolja a másik, miközben újra rátör a nemrég kiújult asztmája.

Hogyan vélekedünk a környezet pusztításáról? Vannak-e erkölcsi normáink ezzel kapcsolatban?

Valamikor természetes volt az emberek számára, hogy a környezetüket használják, de nem kihasználják. Ez valószínűleg az ipari forradalom korában változott meg, amikor a fő eszme a technikai fejlődés lett, s a környezet ennek alárendelődött, sőt, az ember "természet-átalakító" munkáját szinte dicsfény övezte.

A környezet-átalakítás csupán az utóbbi évtizedekben vált olyan mértékűvé, ami az ember életfeltételeit nagy mértékben rontotta. Ez egy olyan veszély, amit új, környezetvédő szemléletű etikával ki lehetne védeni, de az ilyen jellegű erkölcsi normák még nem gyökeresedtek meg a társadalomban. Talán ezért van az, hogy mind a szemtanúk, mind a bíróság, de gyakran még maga a károsult is elnézően áll hozzá a környezetkárosító bűncselekményekhez, és az elkövető sokszor egyáltalán nem érzi magát bűnösnek.

Ha még idejében átértékeljük a környezetkárosítással kapcsolatos erkölcsi hozzáállásunkat, megakadályozhatjuk, hogy "jóhiszemű" ismeretlen tettesek teljesen tönkretegyék létfeltételeinket.