|
Levél Budapest tömegközlekedéséért
Az előző számunkban már írtunk arról a kampányról, amelyet idén februárban folytatott a Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub és a Városi Biciklizés Barátai Egyesület 110 további civil szervezet támogatásával. A kampány utolsó napján a civil szervezetek képviselői az alábbi levelet nyújtották át Demszky Gábornak, Budapest főpolgármesterének.
Tisztelt Főpolgármester Úr!
A budapesti tömegközlekedés további romlásának megakadályozását, majd számottevő javítását az elkövetkező időszak fontos feladatának tartjuk.
Kérjük, hogy a Fővárosi Önkormányzat 1998. évi költségvetésének közlekedési fejezetében biztosítson elsőbbséget a már meglévő tömegközlekedési hálózat működtetésének, karbantartásának, felújításának és korszerűsítésének. Különösen fontosnak tartjuk a megkezdett villamosjármű-felújítási program folytatását és kibővítését.
Kérjük, hozzák nyilvánosságra, hogy a meglévő tömegközlekedési hálózat felújítását 2010-ig mely járatoknál, milyen ütemezésben, mekkora ráfordítással és milyen forrásból fogják elvégezni, tekintettel arra, hogy ezen időszak alatt e feladat elvégzéséhez mintegy 250 milliárd forintra lenne szükség.
Kérjük a megfelelő intézkedések megtételét annak érdekében, hogy a tömegközlekedés forgalmi előnyt kapjon minden vonalon, és ennek a gyakorlatban is érvényt szerezzenek.
Kérjük, hogy a Fővárosi Önkormányzat biztosítson forrásokat abból a célból, hogy Budapesten fokozatosan megvalósuljanak a magyar közlekedéspolitikáról szóló 68/1996. számú Országgyűlési határozat 3.h) pontjában leírtak: "a lakott területek belső, sűrűn lakott övezeteiben ... a személygépkocsi-forgalmat az illetékes hatóságok jelentős mértékben korlátozzák." Ennek érdekében szükségesnek tartjuk a részletes forgalomcsillapítási tervek kidolgozását.
Kérjük, hogy a Fővárosi Önkormányzat jelentős mértékben segítse elő a társadalmi részvételt, vagyis azt, hogy az állampolgárok beleszólhassanak az őket érintő kérdések eldöntésébe a közlekedéssel kapcsolatos ügyekben is. Szükségesnek tartjuk fővárosi rendelet elfogadását a kérdésben.
Számos országban már bebizonyosodott, hogy a tömegközlekedés leépítése hatalmas károkat okoz egy városnak. A megfelelő színvonalú, megbízható tömegközlekedési szolgáltatások viszont jelentősen növelik a város vonzerejét, hozzájárulnak az életminőség javulásához, és elősegítik a gazdasági fejlődést is.
A fenti kérdésekkel kapcsolatban mielőbbi válaszát várjuk.
Budapest, 1998. február
24. Óra Alapítvány, A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány, Alba Kör Zöld Csoport, Angyalföldért Egyesület, Árpádföldi Polgárok Érdekközössége, Árpádhídi Lakástulajdonosok Baráti Társasága (BATÁR), Baross Gábor Társaság, Belvárosi Környezetvédelmi Egyesület, Belvárosi Lakossági Csoport, BMEZöld Kör, BOCS Alapítvány, Bőripari Dolgozók Szakszervezete, BTK Kerékpáros Szakosztály, Budapesti Városvédő Egyesület, Castor Természetvédelmi Alapítvány, Csúcshegyi Menedék Egyesület, Dorogi Környezetvédelmi Egyesület, Duna Kör, E-Misszió Egyesület, Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület, ELTE Természetvédelmi Klub, Energia Klub, Építőipari Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége, Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete, Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete, Feminista Hálózat, Nőszemély, Fényes Szellők Baráti Kör, Folyami Hajósok Független Szakszervezete, Fövény Akciócsoport, Független Ökológiai Központ, Géza Fejedelem tériek, Göncöl Szövetség, Green-mesék Hallgatócsoport, Gyermekbarátok Budapest és Környéke Régió, Gyöngyösi Sétány Lakossági Csoport, HU-MÁS Környezetvédelmi Alapítvány, Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Csoport, Informatikai Szakszervezet, Ister Alapítvány, Kelenföldi Városszépítő Csoport, Kerékpárral Közlekedők Országos Szövetsége (KEROSZ), Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, Két Kerékkel Kevesebb Egyesület, Kolónia Önkormányzati Egyesület, KÖRLÁNC Környezeti Nevelési Program, Környezeti Nevelési Iskolai Hálózat, Környezettudományi Központ, Környezetvédelmi Tanácsadók Szövetsége (KÖT), Környezetvédelmi Újságírók Társasága, Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSz), Lakossági Hulladékhasznosító Egyesület, Légúti Betegekért Alapítvány, Létminimum Alatt Élők Társasága, Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség, Magyar Egészségvédők Országos Szövetsége, Magyar Eszperantó Ifjúsági Szövetség, Magyar Írószövetség, Magyar Közlekedési Klub, Magyar Nők Szövetsége, Magyar Orvosok az Egészséges Környezetért, Magyar Tengerész Szakszervezet, Magyar Vöröskereszt Dolgozóinak Szakszervezete, Megújuló Energia Klub, MEGVÉDSZ Józan Élet és Életőrzők Szentgyörgyi Akadémiája, Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, MH Líceum Alapítvány, MKK Lágymányosi Csoportja, Mozdonyvezetők Szakszervezete, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, Munkavállalók Szabad Szakszervezete, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, NANE, Napóra Klub, Németvölgyi Egyesület, Ombudsnő Programiroda, Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE), Ökotárs Alapítvány, Örökzöld Környezetvédelmi Egyesület, Papíripari Dolgozók Szakszervezete, Pedagógusok Szakszervezete, Rákoskert Vasúti Közlekedéséért, Rákosmenti Környezetvédő Egyesület, Rákospatak Környezetvédő Egyesület, Rákosszentmihályi és Árpádföldi Ház-, Telek és Lakástulajdonosok Egyesülete, Rózsavölgyi Egyesület, Békásmegyerért Egyesület, Sas-hegy Védő Egyesület, Sashalmi Ingatlantulajdonosok Egyesülete, Sütőipari Dolgozók Szakszervezete, Svábhegy Alapítvány, Svábhegyi Egyesület, Széchenyi Hegyi Regionális Egyesület, Széna téri Civil Szervezet, Társadalmi Egyesülések Szövetsége, Terézvárosi Közlekedésbiztonsági Egyesület, Terézvárosi Zöldek, Természet Ébredése Társulat (TÉT), Természetbarát Túra-Kerékpáros Egyesület, Thomán István Lakótelepi Önkormányzati Egyesület, Tiszta Angyalföldért és Margitszigetért Egyesület, Tiszta Élelmiszerért Mozgalom, Tisztább Parkokért Egyesület, Városi Biciklizés Barátai Egyesület, Városliget Bizottság, Vizafogóért Mozgalom, Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület, Zöld Kereszt Egyesület, Zöld Liga , Zöld Nők, Zöld Szív, Zöldgömb Sportklub, Zsámbéki Medence Tájvédelmi Egyesület.
|