Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy földműves. Minden reggel kiment a földjére, és megszemlélte, milyen szépen fejlődik a vetés. "Gazdag termés lesz az idén" — gondolta elégedetten. Egyszer, amint így szemlélődik, látja, hogy egy kis veréb csipegetni kezd egy letört búzakalászt. "Ó, a gazfickó" — kelt haragra emberünk, és egyből bosszút esküdött a kis tolvajnak. Másnap kereplőkkel és fazekakkal érkezett, és ha egy madár le akart szállni a földjére, irtózatos lármát csapott.

Az madarak úgy határoztak: megbosszulják a rövidlátó földműves gonoszságát, aki azt hitte, hogy ők a búzatába élősködői, és nem gondos csőszei. Felkerekedtek, és új búzatáblát kerestek maguknak, s még az utódjaiknak is megmondták, hogy soha többé ne térjenek vissza.

Az emberünk elcsodálkozott, hogy egy ideje már egyetlen madár sem repült a földjére. "Most már senki sem fogja dézsmálni az én búzámat" — gondolta elégedetten.

Telt-múlt az idő, és egyik reggel azt látja a földműves, hogy rengeteg rovar mászik ki a földből, egyből neki a búzájának. Kétségbeesetten és tehetetlenül nézte végig, hogyan falják fel a termését. "Isten büntetése, amiért olyan kegyetlenül elkergettem a madarakat" — gondolta magában.

A földművesünk már régen meghalt, de a történet tovább folytatódik. Az ember végül is visszaverte a rovarok támadását — vegyszerekkel. Feltalálta időközben a műtrágyát is, hiszen továbbra is egyre több és több termést akart, s a biztonság kedvéért jó sokat használt belőle. Amikor úgy tűnt, hogy végre sikerült megoldani minden problémát, egyre erősödő suttogás ütötte fel a fejét: az ivóvíztől megbetegszenek a csecsemők, egyre több a rákos beteg, rohamosan növekszik a fejlődési rendellenességek száma — és ebben az a sok vegyszer is hibás, amit a mezőgazdaság során használnak.

A mi emberünk egy kései utódja elkezdett gondolkozni: "Lehet, hogy valamit rosszul csinálunk? Talán érdemes lenne megpróbálnunk máshogy..."