|
A főpolgármester válasza ...
Lapunk előző számában közöltük azt a levelet, amelyet a Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub és a Városi Biciklizés Barátai Egyesület kezdeményezésére 113 civil szervezet írt alá a fővárosi tömegközlekedés javítása érdekében. Itt közöljük a főpolgármester úr válaszát, valamint a kezdeményezők viszontválaszát.
Lukács András úr
Levegő Munkacsoport országos titkára
Budapest
Tisztelt Lukács úr !
Budapest tömegközlekedésével foglalkozó újabb, részemre f. év február 13-án átadott sokszorosított formában azonban már korábban ismertté vált levelükre válaszolva a következőkről tájékoztatom.
Beadványuk alapgondolatával amely szerint a budapesti tömegközlekedés fejlesztése, forgalmi előnyének biztosítása elsőrendű fontosságú feladat teljes mértékben egyetértek.
Ezt és a kérdéskörrel kapcsolatos fővárosi álláspontot azonban Önnek és a kezdeményezésük társszerzőinek már számos alkalommal kifejtettük. Többek között a tavalyi beadványuk alapján a Közlekedési Ügyosztály vezetőjével folytatott megbeszéléseik, valamint az Ügyosztály által kezdeményezett és 1994 óta működő Budapesti Közlekedési Fórum, továbbá a Közlekedési Munkacsoport rendezvényei során alkalmuk volt részletesen megismerni a fővárosi közlekedésfejlesztési elképzeléseket és lehetőségeket, továbbá kifejthették véleményüket, javaslataikat. Mindazonáltal a beadványukban szereplő javaslatokkal kapcsolatos véleményemet a következőkben foglalom össze.
1. A tömegközlekedési hálózat működtetésére és felújítására fordítható előirányzatok növelését én is szükségesnek tartom és szorgalmazom, de a finanszírozási lehetőségek ennek határt szabnak. A villamosjármű-felújítási programmal kapcsolatos, korábban érkezett megkereséseikre pedig már külön levélben válaszoltunk Önnek és a Magyar Közlekedési Klub országos titkárának is.
2. Meggyőződésem, Önök tudják, hogy a Fővárosi Önkormányzat közlekedésfejlesztési tervei beleértve a tömegközlekedés fejlesztését is nyilvánosak. A "Budapesti Közlekedés Rendszerének Fejlesztési Javaslata" a párhuzamosan készülő "Fővárosi Általános Rendezési Terv"-vel egyeztetve még 1993-ban elkészült. Azóta a javaslatot több nemzetközi és hazai szakmai fórum megvitatta. Az egyik legszélesebb körű egyeztetésre, illetve vitára a már említett Budapesti Közlekedési Fórum keretében került sor több alkalommal is. E Fórum munkájában Önök is tevékenyen részt vettek. A különböző fórumok véleményét felhasználva készült el "Budapest Közlekedési Rendszerfejlesztésének Programja", amelyet a Fővárosi Közgyűlés még 1995-ben nyilvános ülésen megtárgyalt és elfogadott. Ezt követően elkészült egy közép- és hosszú távú tervjavaslat, amelyet a Budapesti Közlekedési Fórum is megtárgyalt 1997-ben. A terv tehát készen van, a Fővárosi Közgyűlés elé azonban csak az Általános Rendezési Terv elfogadása után vagy azzal egyidőben kerülhet sor. Egy ilyen időtávra készült terv ugyanakkor nem rögzíthet tételes kötelezettségvállalást; erre a fővárosi tervezési eljárásban a hosszú távú programokat figyelembe vevő, rendszeresen aktualizált négyéves fejlesztési terv szolgál, a gazdálkodás pedig éves költségvetés szerint folyik.
3. A tömegközlekedés elsőbbségének biztosítása érdekében már eddig is számos intézkedés történt, a megkezdett programokat pedig a jövőben is folytatni kívánjuk. Így pl. ebben az évben a "tömegközlekedés előnyben részesítése" és a "kiskorrekciók" c. programokra együttesen több mint 600 millió Ft-ot fordítunk.
4. A belső városrészek forgalomcsillapítása érdekében a Főváros az utóbbi tíz évben már igen sok intézkedést tett. A parkolásszabályozás terén tett és tervezett további intézkedések szintén ezt a célt szolgálják.
5. A közlekedéssel kapcsolatos fővárosi tervek megvitatása során a társadalmi részvételt eddig is biztosítottuk. A Budapesti Közlekedési Fórum létrehozásának is ez volt a célja. E fórum munkájában a hivatásszerűen közlekedéssel és környezetvédelemmel foglalkozó szervezeteken kívül Önökkel együtt mintegy 15 civil közlekedési problémákkal is foglalkozó környezetvédő szervezet is részt vett. Ezen kívül rendszeresen részt veszünk a különböző szervezésű lakossági fórumokon, ahol az állampolgároknak lehetőségük van véleményük, javaslataik kifejtésére. Nem tudok azonban egyetérteni azzal, hogy minden egyes közlekedéssel kapcsolatos döntés meghozatala előtt ilyen széles körű egyeztetést folytassunk. Erre a legtöbb, kisebb jelentőségű kérdés esetében (gyalogátkelőhely vagy autóbusz-megállóhely kijelölése, áthelyezése stb.) nincs sem lehetőség, sem szükség.
Biztosíthatom, hogy Budapesten senki nem kívánja a tömegközlekedést "leépíteni". Éppen azon fáradozunk, hogy annak részaránya ne csökkenjen tovább, és a szolgáltatás minősége a rendelkezésre álló lehetőségek keretei között fokozatosan javuljon. Tudjuk, hogy ehhez jelentős többletforrások bevonása is szükséges, ezért a BKV Rt. már vizsgálatokat folytat arról, hogy Budapest tömegközlekedésében milyen alternatív finanszírozási lehetőségeket lehetne számításba venni. Ezen túlmenően a Fővárosi Közgyűlés az idén is kétszeresére emelte a BKV Rt. ún. bonus-előirányzatát, ami várhatóan jobban ösztönzi a társaságot a minőségi és teljesítményi mutatók teljesítésére.
Az Önök által a mellékelt sajtóanyagban is felvetett pénzügyi átcsoportosítási javaslatot nem tartom kellően átgondoltnak. Javaslatuk ugyanis szükségessé tenné más, már folyamatban levő fontos közlekedési beruházás leállítását, ez viszont a közlekedési rendszer egyéb területein okozna súlyos problémákat, ezért azt nem támogatom.
Végezetül megköszönöm a budapesti tömegközlekedés jövője iránti aggodalmukat, az ennek érdekében kifejtett eddigi tevékenységüket, és kérem, továbbra is vegyenek részt az elképzelések megvitatásában, ahol pedig ezt szempontjaik lehetővé teszik, támogassák terveink megvalósítását.
Budapest, 1998. március 12.
Üdvözlettel:
dr. Demszky Gábor
|