kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Az új menetrendről

Köszönet a MÁV illetékeseinek, amiért még megjelenése előtt megvizsgálhattuk, hogy milyen változtatások lesznek az új menetrendben. Mire ez a Lélegzet megjelenik, már életbe is lépett az új menetrend, és bizonyosan sokan lesznek, akik érdekesnek találják majd az alábbi változtatásokat.
Nemzetközi viszonylatban nem lesz túl sok változás. Ami a legfontosabb, hogy megszűnik a Metropol nevű hálóvonat, ami eddig Budapest-Pozsony-Prága-Drezda-Berlin útvonalon közlekedett. Ehelyett egy EuroNight vonat indul Bécsen, Passaun és Lipcsén keresztül Berlinbe. Prágába ezentúl csak a Pannonia-Expresszel lehet majd éjszaka eljutni, de Drezdába már csak nappal. Berlinbe a menetidő nagyjából megegyezik majd az eddigivel, és az kétségtelen, hogy kevesebb lesz a határellenőrzés, az EuroNight vonatra azonban pótdíjat is kell fizetni.
Nem közlekedik többet a Karpaty nevű gyorsvonat, amely eddig Varsó—Bukarest között biztosította Miskolcon és Szolnokon keresztül az összeköttetést. Megszűnik továbbá a Puskin-Expressz, de helyette lesz közvetlen kocsi Belgrád-Moszkva között Varsón keresztül. Megszűnik az Alutus nevű vonat is, amely Szombathely-Bukarest között közlekedett, de helyette meghosszabbítják az Ovidius nevű gyorsvonatot, ami Győrön keresztül éjszakai utazással biztosítja majd az eljutást egészen Konstancáig.
Meghosszabbítják a Lehár EuroCity vonatot, így az Bécstől minden nap Miskolcig, vasárnapokon Sátoraljaújhelyig fog közlekedni. A Liszt Ferenc EuroCity korábbi órában érkezik Budapestre Dortmund felől. Ellenben az Arrabona később érkezik Bécsből, és nem közlekedik tovább Debrecen felé, bár reggel továbbra is onnan indul. Ennek a hátránya, hogy aki este akar Bécsből Debrecen felé utazni, az kénytelen lesz EC-pótdíjat fizetni és még át is szállni.
Belföldi forgalomban több változtatás is van az InterCity- hálózatban. Legfontosabb az új IC járatok bevezetése Nagykanizsára és Egerbe. Lesz olyan InterCity vonat, ami Egerből egészen Keszthelyig közlekedik majd, reméljük, sok utassal. Nagykanizsa felé reggel a Drava nemzetközi gyors szolgál majd InterCity vonatként, de ez nem fog megállni Székesfehérváron, mint eddig. Így aki Fehérvárról mindenféleképen vonattal akar még kora délelőtt eljutni Kanizsára, az fél órával korábban kell keljen, és egy személyvonattal Siófokra utazzon, ahol mindezért cserébe még IC-pótdíjat is kell váltson, hogy átszállhasson Nagykanizsa felé.
További változtatás, hogy a reggeli Békéscsaba-Budapest és az esti Budapest-Békéscsaba IC vonatok megállnak majd Gyomán is, illetve a Budapestre érkező InterCity járatok megállnak majd Kelenföldön és Kőbánya-Kispesten is (a Budapestről induló járatok azonban nem). Még egy említésre méltó változtatás, hogy a reggel Kaposvárra és Pécsre induló InterCity járatok ezután Dombóvárig együtt közlekednek, ami azt eredményezi, hogy Pécsre negyed órával hosszabb lesz az út. A szombathelyi IC vonatok menetideje is nőtt 7-8 perccel.
Sajnos a gyorsvonatok is megjárták, Gyékényesről Budapestre 45 perccel hosszabb az út a gyorsvonattal, mint két éve. Tovább növekedtek a menetidők egyes kaposvári, pécsi, keszthelyi gyorsvonatoknál is. Ellenben több mellékvonalon is pár perccel rövidültek a menetidők. Új viszonylatú a csak nyáron közlekedő Tapolca-Balatonfüred-Debrecen-Nyíregyháza és Balatonfüred-Szeged gyorsvonatok, valamint a Tapolca-Gyula gyors.

A mellékvonalakon nagyon változatos a kép: sok vonalon pár perccel rövidültek a menetidők, míg pl. Győr-Veszprém között, a Cuha-patak festői völgyében végig haladó vonalon a vonatok 25-50 perccel lassabbak. Van azonban örvendetes újítás is, mégpedig az InterPici vonatok bevezetése több viszonylatban. Ezek azok az újjáépített kis motorkocsik, amikről múlt havi számunkban is írtunk (repülőgép ülések, légkondicionálás, stb.). Ilyen járatokat vezetnek be Budapest és Esztergom, valamint Miskolc-Ózd és Miskolc-Sátoraljaújhely között, sőt, a tervek szerint Nyíregyháza-Mátészalka viszonylatban is. Míg azonban az esztergomi járatok egyszerű sebesvonatként közlekednek majd (több mint 20 perc menetidőt takarítva meg), addig a többi helyen az IP névvel illetett vonatok 70 forint pótdíj fizetése mellett vehetők majd csak igénybe.
Az eddig felsoroltaknál természetesen több helyen is történtek apróbb változtatások, pl. a Lakitelek környéki vonalakon, amelyeket most nem áll módunkban részletesen felsorolni. Összességében azonban elmondható, hogy a MÁV menetrendje lényegesen nem változott. Az ígért nagyobb változásokat a jövő évben tervezi végrehajtani a MÁV. Azt, hogy az idei menetrend hogyan javított vagy rontott a csatlakozásokon, majd menet közben az élet dönti el. Az idő rövidsége miatt ezt nem tudtuk részletesen megvizsgálni. Az azonban elmondható, hogy sok esetben lényegesen, 15-20 perccel romlottak az eljutási idők, de egyes esetekben ugyanennyit javultak. Hosszabb távon azonban nem tartható fenn, hogy minden évben pár percet lassulnak a vonatok, mert már így is elég lassúak. őszintén reméljük, hogy a felvett hitelekből tervezett pályarehabilitációs programok jelentősen javítani fognak majd a helyzeten! Kár, hogy a menetrend nem jelent meg a változtatásokkor előírt két héttel korábbi időpontban. Ilyenkor jár az utasoknak valamilyen kártérítés?

Joó Ferenc


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.