kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A déli parton már könnyebb lesz kerekezni!

Elsőként Somogy megyében valósult meg a Balaton parti kerékpárbarát útvonal, amelynek építését a Kerosz már évek óta szorgalmazza.
A pillanatnyi helyzet olyan "részeredménynek" tekinthető, amelyben az idő- és pénzigényes kerékpárút-építés kiegészült a gyorsabban és olcsóbban megvalósítható, s a kerékpárosok részéről már régóta igényelt tájékoztató rendszerrel. A Balaton partján, ahol lehet, kisforgalmú utcákon útjelző táblák irányítják a kerekezőket. Az is cél volt, hogy ez a biztonságosabb és élvezhetőbb partközeli nyomvonal összekösse a már meglévő kerékpárutakat, és mintegy felfűzze a vendégek által kedvelt parti településeket, a vasútállomásokat, a kikötőket, a tóparti szállodákat és kempingeket.

A balatoni bringakörút tehát olyan kerékpárbarát útvonal, amely önálló kerékpárutak, kerékpársávok és kisforgalmú utak füzére, és a Balaton mentén biztonságos nyomvonalon vezeti körbe a kerékpárosokat. Teljes hosszában és kiépítettségében közel 200 km hosszú lesz. Kerékpárutak most is vannak a Balaton partján, a leghosszabb összefüggő szakasz Balatonakarattya és Káptalanfüred között van, kb. 21 km. Rövidebb szakaszok vannak még Balatonfüred és a Tihanyi öböl között (3 km), továbbá Szigligeten, Vonyarcvashegynél, Keszthelyen és a déli parton, több szakaszban. Ez összesen majdnem 50 km, de nem egybefüggő kerékpárút.
Évente az Útalapból és más állami és önkormányzati forrásból közel egymilliárd forint áll rendelkezésre, és ebből mintegy 80-100 km önálló kerékpárút, illetve vegyes használatú járda épülhet szerte az országban. Az igény ennek a többszöröse. Az úgynevezett kerékpárbarát útvonalak kijelölése, kialakítása (oszták, dán, holland, angol és kanadai példák alapján) nagy segítséget adhat a megnövekedő szabadidős, ezzel együtt a környezetet is jobban kímélő mindennapi kerékpáros forgalmi igények biztonságos lebonyolításához. Térségi és térségeken belüli összekötő bringautak hálózata alakítható ki oly módon, hogy viszonylag kevés építés és forgalomtechnikai beavatkozás szükséges, és a kerékpárosok védett, kis forgalmú utakon haladhatnak, miközben tájékoztató rendszer segíti eligazodásukat.
A balatoni bringakörút Somogy megyei szakasza a tó déli partjának szinte teljes hosszában, Balatonvilágos és a Zala folyó torkolata között több mint 80 kilométeren át vezeti a kerékpáron közlekedőket. Jelenleg ez az ország leghosszabb kijelölt kerékpárbarát útvonala. Tizennégy települést (ebből öt várost) köt össze. A meglévő, de különálló kerékpárút-szakaszokat (összesen 19 km) kis forgalmú helyi utak (49 km) fűzik egymáshoz. Ezeken a legutolsó Kresz-módosítás alapján tervezett kerékpáros útbaigazító táblák vezetik a biciklivel közlekedőket. Hogy teljes legyen a hálózat, 12 km hosszan olyan utat is igénybe kell venni, ahol nyáron nagyobb, tavasszal és ősszel viszont tűrhetően kicsi a forgalom. Ebből a legforgalmasabb szakaszokon (a Fonyódi-hegy mellett, illetve a Szántódi rév környékén) egyrészt a MÁV jóvoltából, másrészt pedig az önkormányzatok fejlesztési tervei szerint már a közeljövőben biztonságosabb nyomvonalra kerülhet a biciklis forgalom.

Balogh Gábor


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.