A szarvas és a gázálarc
Volt egyszer egy árus, aki arról volt híres, hogy szinte bárkinek bármit el tudott adni. Fogvájót adott el a fogorvosnak, kenyeret a péknek, fésűt a kopasznak.
Egyszer azt mondta neki az egyik komája: "Ügyes árus vagy, nem vitás. De vajon tudnál gázálarcot eladni a szarvasoknak?"
Az árusunk elment tehát a nagy, északi erdőségekbe, ahol sok-sok szarvas lakik. Odament egy szarvashoz és megszólította:
"Jó napot, Szarvas úr, van az Ön számára egy termékünk, amit nem nélkülözhet tovább. Íme egy gázálarc."
"Itt az erdőben kristálytiszta a levegő. Miért kellene nekem gázálarc?" kérdezte a szarvas.
"Manapság mindenki ezt hordja" így az árus.
"De nincs rá szükségem."
"Hamarosan szüksége lesz rá" erősködött az eladó.
S emberünk gyárépítésbe fogott az erdő közepében. "Te megőrültél" szörnyülködött a komája. "Ne aggódj!" nyugtatta meg barátunk "Én csak gázálarcot akarok eladni a szarvasoknak."
Amikor kész lett a gyár, fojtogató füst kezdett ömleni a kéményből. Kisvártatva megjelent a szarvas. "Hol az a gázálarc, amit el akart adni nekem?" kérdezte.
"Erre vártam" örvendezett az árus, és már hozta is a maszkot.
"Van ilyenből több is?" kérdezte a szarvas. "A többi szarvasnak is szüksége lenne rá."
"Szerencséje van, uram, bővében vagyunk a gázálarcoknak."
"És megmondaná, hogy mit gyártanak ebben a kegyetlenül büdös gyárban?"
"Gázálarcot" válaszolt készségesen árusunk.
(El Popola Cinio — eszperantóból
fordította: M.K.)
|