kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Jubilálunk!

Nyolc évvel ezelőtt kétoldalas hírlevélként indult a Lélegzet. Kezdetben elsősorban a Levegő Munkacsoport belső ügyeiről, illetve a szervezet tevékenységét szorosan érintő hírekről, eseményekről tájékoztatott. A Lélegzet fokozatosan vált a környezetvédelem szinte összes fontos témájával foglalkozó, országos havilappá — amelyben természetesen továbbra is nagy hangsúlyt kapnak a Levegő Munkacsoport elsődlegesen felvállalt témakörei: az államháztartás "zöldítése", a közlekedés környezetbarátabbá tétele, a fenntartható energiafelhasználás előmozdítása és a lakhatóbb települések megteremtéséhez történő hozzájárulás. A közlekedés témakörű cikkeket a Magyar Közlekedési Klubbal közösen jelentetjük meg.
Lapunk sikerét mutatják a kedvező visszajelzések, a napilapokban és egyéb kiadványokban egyre szaporodó idézetek és utalások, valamint az, hogy szerkesztőségünk tagjaitól egyre többször kérnek interjút, illetve szakmai véleményt.
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik az eddig megjelent 100 számunk bármelyikében is segítségünkre volt, hozzájárulva eddigi eredményeinkhez.
A környezetvédelem egyik legnehezebben megoldható feladata annak az elérése, hogy az emberek a jövő érdekében ma cselekedjenek. Amennyiben ugyanis a jelenlegi folyamatok változatlanul folytatódnak, környezetszennyezés következményei sokkal nagyobb mértékben sújtják majd az utánunk következő nemzedékeket, mint bennünket. Ezért is reménykeltő, hogy sokan kimondottan gyermekük sorsáért aggódva csatlakoznak a környezetvédő mozgalmakhoz.
Másik súlyos gond, hogy a felnőttek túl gyakran csupán saját szemszögükből nézik a világot, elfeledkezve arról, hogy a gyermekekre sok minden másképp hat. Az ő szervezetük rendszerint sokkal érzékenyebben reagál a káros környezeti hatásokra, mint a felnőtteké. Gyakran sokkal több ártalom is éri őket (gondoljunk például arra, hogy milyen távolságra vannak a felnőttek légzőszervei az autók kipufogócsövétől, és mekkorára a gyermekeké). A határértékek megállapításánál és betartásánál sem szokták figyelembe venni ezeket a tényezőket. A pillnatnyi anyagi haszon reményében, kényelemszeretetből, tudatlanságból felelőtlenül feláldozzák a jövő nemzedék egészségét.
Az egészséges környezet megóvásába bevonhatók a leginkább érintettek, a gyerekek is. Ez a korosztály érzékenyen reagál a problémákra, és szívesen tesz valamit a jobbítás érdekében. Van olyan, hogy a gyerek viszi haza az iskolából vagy a baráti köréből a környezetvédő szemléletet, és "megfertőzi " az egész családot. Ebben a korban alakul ki az életüket végigkísérő értékrend, ezért fontos, hogy figyeljünk oda a gyerekekre, és segítsük őket, hogy megfelelő kapcsolatot alakítsanak ki környezetükkel.
A Levegő Munkacsoport értékrendjét is jelzi, hogy a Lélegzet 100. számának fő témája a gyermek és a környezet kapcsolata.

Mikola Klára


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.