kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Óvodai nevelés zöldben, zölden


Szerencsések azok a gyerekek, akik a VII. kerületi Önkormányzat kihelyezett óvodájába kerülnek a Hűvösvölgyi útra. Áldozatot kíván a szülőktől, hiszen pontosan kell érkezni reggel — a busz nem vár —, és délután is pontosan kell menni a gyerekért, mire a busz visszaérkezik. Mégis ebben az óvodában mindig telt ház van. Ha belépünk a kapun, rögtön megértjük, miért: szép, gondozott tágas kertben áll az óvoda — kastély volt valaha —, a külső környezet a gondnok keze munkáját dicséri. A szellemiség az évek óta együtt dolgozó óvónőknek és a vezetőnőnek köszönhető. Gondos környezeti nevelés folyik itt minden csoportban. Szakmai bemutatót láttam, melyre hivatalosak voltak a VII. kerület többi óvodájának óvónői is. Az óvodai szaktanácsadó és a vendégek egyöntetű véleménye rendkívül kedvező volt.
Sok iskolás nem rendelkezik annyi biológiai ismerettel, mint ezek az óvodások. Természetesen nem "bemagolt", száraz anyagok szajkózásáról van szó, hanem a cselekedtetve tanítás magas szintű megvalósításáról. A nyugodt, kiegyensúlyozott gyerekek elmélyülten foglalkoztak a "fészeképítéssel", vizsgálták nagyítóval a természetet és kerek mondatokban számoltak be tapasztalataikról.
Az óvodai szobában nemcsak mesekönyvek, hanem növény- és állathatározók, szakkönyvek is vannak, látszik, hogy használják is őket. Az egész épület ragyog a tisztaságtól, sok-sok saját kezűleg készített dekorációval díszítve. Mint minden önkormányzati intézményben, itt is nagyon kevés a pénz, az itt dolgozók azonban szeretettel és odafigyeléssel, sok-sok szülői segítséggel pótolják a hiányzó anyagiakat.
Persze, könnyebb lenne, ha az óvodakertbe a vetőmagot, palántát nem otthonról kellene hozni. Ha a vezetőnő sok-sok megírt pályázatából több lenne nyertes, és legfőképpen ha az önkormányzatnak több pénze lenne. De az itt dolgozók a szerény lehetőségek ellenére követendő példát mutatnak.

Hajtman Ágnes


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.