kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Az EU új környezetvédelmi főbiztosának meghallgatása

1999. szeptember 2.-án került sor az Európai Unió új környezetvédelmi főbiztos jelöltjének, Margot Wallströmnak a meghallgatására az Európa Parlamentben. Wallström asszony öt fontos területet emelt ki a környezetvédelmi politika számára, amelyeken jelentős és látható eredményeket kíván elérni az elkövetkezendő öt évben, és amelyek alapját képezhetik egy új hosszú távú cselekvési programnak — utalva ezzel a tervezett 6. Környezetvédelmi Cselekvési Programra. Az említett öt problémakör az emberi egészség védelme, a vízvédelem, a kémiai anyagok kérdése, az éghajlatváltozás és az EU bővítése. A kitűzött célok elérésére három fontos eszközt jelölt meg, mint a hatásos környezetvédelem nélkülözhetetlen alapelemeit, az EU környezetvédelmi törvényeinek végrehajtását, a lakosság tájékoztatását, és a környezeti szemlélet beépítését más ágazatokba (az energiaszektorba, közlekedésbe, agrárgazdaságba, turizmusba stb.).
A parlament tagjai lelkes tapssal fogadták a jelölt beszédét, úgy tűnt, elégedettek voltak Wallström asszonynak a kérdésekre adott egyenes válaszaival, az EU környezetpolitikájával kapcsolatos széleskörű ismereteivel, elkötelezettségével és haladó szemléletével. Az EU energiapolitikájával kapcsolatban az energiaadó bevezetése mellett foglalt állást, és úgy gondolja, hogy a kérdésben többségi szavazást kellene tartani a jelenlegi egyhangú döntéshozatal helyett (a mostani szabályok szerint akár egyetlen egy ország is meg tudja akadályozni ellenszavazatával az új adó bevezetését). Hangsúlyozta, hogy az EU-nak vezető szerepet kell játszania a környezetvédelem terén. Elmondta, hogy támogatja a CO 2 -kibocsátás jogával való kereskedést annak ellenére, hogy sokan attól félnek, hogy ez egérutat jelent az iparnak és az országoknak, és akadályozza a tényleges emisszió-csökkentést. "Ez nem egyszerűen a szennyezési jog megvásárlása. Ez azért kell, hogy ott történjen a változás, ahol leginkább szükséges. Ezzel magunk mellé állítjuk az ipart." — mondta. Ezenkívül véleménye szerint az atomerőműveket "ésszerű módon" kellene kiiktatni.
Margot Wallström még megemlítette, hogy Fehér Könyvet kíván megjelentetni a környezeti károkért való felelősséggel kapcsolatban, továbbá hogy a génmanipuláció kérdésköréről vitákat fog szervezni, majd új szabályokat fogadtat el.
(ENDS Daily — 03/09/99)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.