Az új élelmiszertörvény hatályba lépésével — 1998. január 1-jétől — a forgalomba kerülő termékek csomagolásán kötelező feltüntetni a pontos összetételt. A néhány engedélyezett kivételtől eltekintve a termékek csomagolásán feltűntek tehát sorra az "E-számmal" ellátott adalékanyagok is. Ezzel a fogyasztó "helyzetbe került", ami jó dolog. Na de ha már így alakult, akkor alappal várható el tőle, hogy ne csak a színes reklámprospektusokat meg az akciókat vizslassa, hanem a termék szavatossági idejét, a származási helyét és összetételét is. A szavatossági idő feltüntetésével általában nincs probléma. A dátum némi szemmeresztgetés után valahol megtalálható, némi agytorna után meg is fejthető.

A származás kiderítése (a termékbiztonság követelménye) azonban a fogyasztónak gyakran reménytelen.

A Fogyasztóvédelmi Füzetkék sorozatunk 4. köteteként megjelentetett "Eledel-E"című brossúrában kb. 650 élelmiszer pontos összetételét tesszük közzé. Végigenni tényleg sok lenne, de mi ez ahhoz képest, hogy az élelmiszerkémia ?hadrendbe állításával" az ipar az utóbbi tíz évben 8 ezerről 45 ezerre növelte a magyar élelmiszerek piaci választékát?!

Füzetkénkben elsősorban a gyerekek által fogyasztott termékcsoportokra összpontosítottunk. A másik válogatási szempont az volt, hogy a fogyasztónak ott segítsünk, ahol a termék pontos összetételének megismerése azért problémás, mert

— a termék csomagolásán szabad szemmel szinte olvashatatlan a szöveg,

— mire a termék a vásárló kosarába kerül, addig csomagolását felszeletelték, eldobták, vagy a gyűjtőcsomagolásán maradt.

Kiadványunkat ezúttal sem a szakemberek izgatására szántuk. Célunk a tudatos fogyasztói réteg tájékoztatása, egy olyan hasznos lapoznivaló kiadása, amely

— az ételallergiában szenvedőknek segíthet ?kinyomozni", hogy a jövőben mely termékek (adalékanyagok) fogyasztását ajánlatos mellőzniük,

— a még nem allergiás fogyasztóknak eligazítást nyújthat ahhoz, hogy mely élelmiszereknek lehet köze az egészséges táplálkozáshoz.

Ami a magyar fogyasztókat illeti, elismerhetjük, hogy étkezési szokásainknak továbbra sincs sok köze az egészséges táplálkozáshoz. Az élelmiszeripar pedig kiválóan megtanulta, hogy miképpen kell megteremteni és pénzre váltani az egészség kultuszát. Reklámjaikban így válhattak a kicsattanó egészség jelképévé a mogyorókrémek, a tejben úszó csoki-csinálmányok, a margarinok, és ezért futhattak be olyan szédületes karriert a gyümölcsjoghurtok, az energiaitalok, a "light" termékek, a vitaminozott pezsgőtabletták és (legújabban) a "funkcionális ételek". Arról persze szó nem esik, hogy az egészség mítosza, a vitaminbombák, a bioaktív anyagokkal dúsított termékek megjelenése elválaszthatatlan a génmanipulátorok működésétől.

Az aromákkal (a kb. 7000 féle íz-, illat- és zamatanyaggal) való külön foglalkozás azért lenne indokolt, mert feltüntetésük ugyan kötelező, de pontos megnevezésük nem.

"Az aroma olyan ízt vagy szagot kölcsönöz az élelmiszernek, amely abban természetes formában egyébként nem található, vagy a feldolgozás során veszendőbe ment" - mondja a szakirodalom. Egyszóval: kölcsöníz.

A főszabály szerint az összetételben: "az aromákat az aroma szóval, vagy jellegükre és eredetükre való pontosabb nevükkel kell megnevezni?. Azaz ellentétben az adalékanyagokkal a hatályos szabvány az aromák közül csak a "problémásaknál" írják elő az azokra való pontos utalást (pl. füstaroma, kinin, nátrium glutamát).

A gyakorlatban az aromák eredetére a "természetes", "természetazonos" vagy "mesterséges" jelzővel utalnak. Leegyszerűsítve: a "természetes aromát" fizikai eljárásokkal legtöbbször növényekből vonják ki. A "természetazonos aromát" ugyan kémiai úton állítják elő, de összetétele megegyezik a természetes aromáéval. A "mesterséges" jelző egyértelműen az aroma szintetikus módszerekkel történő előállítását jelzi. Az egészséges élelmiszer imázsába nyilván csak a "természetes" jelző illik. Csakhogy vigyázat, a "természetes aroma" megjelölés nem feltétlenül fedi a fogyasztó — egyébként logikus — elképzeléseit.

Itt vannak például az említett gyümölcsjoghurtok. Mondjuk az epres. Németország egész éves földieper-termése (53 ezer tonna) ugyan arra sem lenne elég, hogy a saját piacukra kerülő gyümölcsjoghurtjaikat ízesítsék — akkor hát hogyan lehet, hogy fél Európát ezzel etetik?

A dolog nyitja természetesen az aroma, melyhez alapanyagul egy Ausztráliában honos fafajta forgácsa szolgál. Ami megfelelő felfőzés, vízzel és alkohollal történő kezelés és némi titkos adalékanyag hozzáadása után ugyanis tökéletes eperaromává lesz. És "természetes"-ként reklámozható — hiszen alapanyaga pancsolt faforgács...

"Természetesen" nem lódít a német gyártó akkor sem, mikor a joghurtot "gyümölcsdarabokkal" kínálja. Az más dolog, hogy a szörpüzemben egyszer már laposra préselt gyümölcshús-vázak milyen trükkök után öltenek ismét darabos testet... (csupán egy kis víz, cukor, citromsav, kalciumfoszfát, némi algából készült sűrítőanyag, na meg egy csipet színező- és aromaanyag kell hozzá).

A lehetőségek pedig korlátlanok. Némi nyelvi bravúr után hasonlóképpen lesz a növényi olajból almaaroma, a ricinusolajból őszibarackíz, egy gombafajtából pedig kókusz-zamat. Mindezek után persze nyugodtan ráírható, hogy ?természetes aromával" készült — hiszen az alapanyagot tényleg a természet adta.

Ezeknek a szójátékoknak azonban elsősorban az allergiára (bocsánat, az élelmiszer-intoleranciára) hajlamosak isszák meg a levét.