|
Címkézett élelmiszerek
Az ENSZ tagállamainak képviselői megállapodtak a génkezelt ételek külön jelölésének módjáról, meghatározva a címkéken feltüntetésre kerülő szavak jelentését. Az elfogadott definíciók önmagukban a fogyasztóknak nem adnak túl sok támpontot, de ha a javaslatot elfogadja az ENSZ, akkor az olyan nemzetközi címkézési rendszert eredményez, amely már a fogyasztók számára is jelenthet valamit. Például a 23 tagbizottság megállapodott arról, hogy a genetikailag módosított egy olyan organizmust jelent, amelynek genetikai anyagát géntechnológia úton módosították oly módon, ami nem fordulhat elő természetes szaporodás és/vagy természetes rekombináció útján".
Ha a Codex Alimentarius, az ENSZ élelmiszerügyi részlege, azaz annak 164 tagja elfogadja ezen meghatározásokat, akkor az részévé válik az előre csomagolt ételek általános címkézési módszerének. Azokban az országokban, ahol ezt a rendszert használják, az egyezség hozzásegítené a fogyasztókat a jobb tájékozódáshoz a genetikailag módosított és a hagyományos élelmiszerekre vonatkozóan még akkor is, ha az más országból származik. A bizottság kétnapos ülésén Kanada elnökölt, és kereste az egyensúlyt a fogyasztók érdekei és a nagy mezőgazdasági termelők, mint például Kanada és az USA érdekeltségei között, melyeknek a biotechnológia módszerek felhasználása nagy előnyöket jelentett. Kanada támogatja az egészségügyi és biztonsági címkézést" mondta Margaret Kenny, a Kanadai Élelmiszer-minőség Vizsgáló Iroda szóvivője.
Januárban különböző ENSZ-szervezetek Montrealban tartottak találkozót a genetikailag módosított gabonák okozta potenciális környezeti károsodások kérdéséről, de a találkozó végül a génkezelt organizmusokról szóló nemzetközi kereskedelmi megállapodás létrejöttével végződött. Környezetvédő és fogyasztókat képviselő csoportok felszólították Kanadát, hogy vezessen be szigorúbb rendszabályokat. Évekbe telik, amíg kiderülnek a génmanipulált organizmusok hatásai, ezért azonnali és kötelező megjelölést és hosszú távú vizsgálatokat követelnek a fogyasztóvédelmi szervezetek.
Az európai országok figyelmét felhívták arra, hogy a genetikailag megváltoztatott élelmiszerek kérdését szabályozni kell, tekintettel az elmúlt néhány év élelmiszerekkel kapcsolatos botrányaira.
(Agence France Presse)
|