Avagy: Mire tanítják gyermekeinket?

A Dr. Horváth Zoltánné—Gátas Ferencné által második általános iskolásoknak írott Közvetlen környezetünk c. könyv (a könyvet Ulrich Györgyné Stróbl Magdolna bírálta és a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. adta ki) 17. oldalán meglepő dolgot olvastam: "A fejlődés során az emberek arra törekednek, hogy egyre kisebb üzemanyag-fogyasztású, biztonságosabb, kényelmesebb autókat gyártsanak. Nagy veszélyt jelentenek az autók motorjának égéstermékei a természeti környezetre." A fejlődésről ugyan mások az elképzeléseim, azonban itt megörültem. Igenis jogunk van tudni, milyen levegőt szívunk be napról napra falun és városon egyaránt. A következő mondat azonban meggyőzött, hogy ez a tankönyv sem különb a többinél, sőt! Ha reklámban olvasnánk, valószínűleg a fogyasztók félrevezetése címen pert is nyernénk a reklámozó ellen: "Ezért környezetbarát üzemanyagokat használnak. Például: ólommentes benzin." Túl a nyelvtani pongyolaságon (helyesen: benzint) megdöbbentett a globális környezeti probléma ilyen rövidre zárása. Ne aggódjon szegény nyolcesztendős gyerek, itt a megoldás! Apu, tankolj ólommentest, aztán mehetünk mindenhová autón. Az a néhány vonat, villamos, troli, és ami még akadályoz bennünket a szabad helyváltoztatásban, úgyis előbb-utóbb megszűnik, vagy átáll ólommentes benzinre, hogy végre ő is környezetbarát lehessen!

Ráadás: a hetedik osztályos matematikakönyv egyik feladatának első mondata: "Egy teherautó 5 óra alatt 600 km-t tesz meg." Remek összhangban van ez is a magyar valósággal: kamionos barátunk 120-as átlaggal robog végig az országon. (Ki érti, miért akarják gördülő országútra rakni szegényt?) Persze nem azt kell a gyerekeknek kiszámítaniuk, mennyi kárt okoz ezzel közútjaink burkolatában, hány állatot gázol el vagy mennyi szennyezőanyagot bocsát a levegőbe. Ehhez egy hetedikes tudása kevés. Pláne akkor, ha azt hiszi, ez is környezetbarát, ólommentes benzinnel megy.

Kincses László
Kaposvár

Tisztelt Levegő Munkacsoport!

Mint építész, urbanista és településfilozófus Önökön keresztül tiltakozom a dunai rakpart főútvonallá szélesítése ellen.

A Duna a főváros elsőszámú természeti különlegessége, táji attrakciója, hőfokszabályozója, egészségügyi-mentális támaszpontja, városképi fővonala és romantikus-emocionális centruma. A feladat az lenne, hogy a rakpartokon a közúti közlekedés teljesen megszűnjön, és a város sétálóutca-hálózatának zöldövezeti részeként kapcsolja össze a városszövetet, annak életét és gyalogos forgalmát közvetlenül magával a vízzel.

Ezért a rakparti közlekedés növelését teljesen elhibázottnak, a város egésze elleni merényletnek, az ésszerű városszervezet rombolásának, a természeti környezettel szembeni otromba erőszaknak, felelőtlen dilettantizmusnak és antihumánus orvtámadásnak tartom.

A cél az lenne, hogy a tágabb belvárosból elsősorban a nem-tömegközlekedés minél gyorsabban kikerüljön. Ezt biztosítaná az átmenő forgalom megszüntetése (csak éjszaka), a külső gyűrűutak mielőbbi kiépítése, minden nem-közforgalomnak a kivezető sugárutakra szervezése, ugyanakkor a tömegközlekedés, olcsó (bérletes) taxi, kerékpárközlekedés kiemelt fejlesztése.

Ez ügyben részt veszek minden rendezvényen.

Dr. Budai-Sántha János
Budapest