Németországban a szilárd hulladékok mennyiségének csökkentéséért 1991-ben rendeletileg a termékek kibocsátóit tették felelőssé, megkövetelve tőlük, hogy gondoskodjanak a termékeikhez felhasznált csomagolóanyagok újrafelhasználásáról, illetve feldolgozásáról. Az intézkedés végrehajtásának megkönnyítésére vezették be a gyorsan népszerűvé is vált "Zöld Pont" rendszert, amely az újrahasznosításra kerülő csomagolóanyagok megjelölésére szolgál — "jópontokat" szerezve ezzel a mind környezettudatosabb német fogyasztók előtt az adott termék számára is. A rendszer bevezetésének konkrét célja egyfelől a szilárd hulladék begyűjtésének, másfelől pedig válogatásának megkönnyítése volt. Az eredeti célkitűzés az üveg-, ónozottlemez- és alumíniumhulladék 72 százalékos, illetve a papír, műanyag és kombinált csomagoló anyagok 64 százalékos újrafeldolgozását irányozta elő. Összehasonlításul szolgálhat, hogy az Egyesült Államokban 1990-ben az üveg- és az ónozottlemez-hulladék mintegy 22 százalékát hasznosították másodlagos nyersanyagként.

A "Zöld Pont" rendszer a csomagolóanyagokat három kategóriába sorolva eleve a hulladékképződés tervszerű kiküszöbölésére-mérséklésére készteti a németországi gyártókat. Az első ilyen csoportba az áruk szállítása során felhasznált eszközök — raklapok, rekeszek stb. — kerültek; a másikba a termék felhasználásához nem okvetlenül szükséges tárolók (pl. a fogpasztát, vagy egy gyógyszert tartalmazó doboz), amelyeket többnyire közvetlenül a használatba vétel után eldobnak, míg a harmadik csoportba az adott termék elsődleges becsomagolására felhasznált anyag — a tulajdonképpeni csomagolás került.

A kezdeményezés eredményes megvalósításának másik fontos előfeltétele az összegyűjtött, zöld pontot viselő csomagolóanyagok garantált átvétele és feldolgozása volt. Ennek megszervezését egy, az érintett cégek tagdíjaiból létrehozott és működtetett non-profit szervezet, a Duales System Deutschland vállalta, gondoskodva arról, hogy megfelelő tartályok és átvevőhelyek kellőképpen sűrű hálózatával is ösztönözzék a lakosságot és a vállalkozásokat a szelektív hulladékgyűjtésre. A Zöld Pont programhoz már 1993-ban mintegy 12 000 vállalkozás csatlakozott — köztük 1900 külföldön bejegyzett cég is.

A résztvevő vállalatok az adminisztratív költségeket fedező tagdíj mellett az általuk használt csomagolás térfogata alapján differenciált kezelési díjat is fizettek: a legnagyobb összegű díjat (0,12 USD-nek megfelelő összeget) a 30 literes vagy azt meghaladó térfogatú tárolókért és 0,012 USD-t a 0,2-3,0 liter közöttiekért. 1993 októberétől azonban e díjat a csomagolóanyagok típusa és súlya szerint fizetik — a legkisebb összeget (kilogrammonként mintegy 0,04 USD-t) a lakosság által külön összegyűjtött üveghulladékért és ennél jóval többet (csaknem 0,82 USD/kg-ot) a feldolgozást megelőzően alapanyag szerinti utólagos válogatást is igénylő műanyag hulladékért, tükrözve ily módon az újrafeldolgozás költségarányait is.

Bár a "Zöld Pont" rendszer bevezetése és működtetése a vállalkozásokat terheli, amit ez utóbbiak a termékeik árain keresztül tovább háríthatnak a fogyasztókra, összességében a kezdeményezés eredményesnek mondható. A felhasznált csomagolóanyagok mennyisége már 1992—1993-ban 4 százalékkal csökkent, a palackok stb. újrafelhasználása megnőtt, és a másodlagos csomagolást szolgáló anyagfelhasználás 80 százalékkal esett vissza. 1993-ban a "Zöld Pont" rendszernek köszönhetően összesen 4,6 millió tonna újrahasznosítható anyagot gyűjtöttek be az országban, ahol esetenként (például a műanyagoknál) ezután már a feldolgozó kapacitások elégtelen volta kezdett gondokat okozni, ami nem egyszer a megfelelő EU-direktíva által ma már kifejezetten tiltott hulladék-exportban is testet öltött. Ami pedig a termékárakat illeti, a csomagolóanyagok mennyiségének és a hulladékkezelés költségeinek jelentős csökkenése végső soron mérsékelte is azokat, nemkülönben a központi és az önkormányzati költségvetés hulladékkezelési kiadásait is.

A hulladékprobléma megoldására tett németországi kezdeményezés tapasztalatai a probléma még átgondoltabb, a gazdasági ösztönzők és a piaci szereplők állampolgári—vállalkozói—fogyasztói öntudatosságára és kezdeményezőkészségére is támaszkodó kezelésének hatósági szabályozásának szükségességére utal — mégpedig mindannyiunk érdekében, minél előbb.

Dr. Balog Károly