Az ökológiai lábnyom olyan területméret, amely arra ad választ, hogy a Föld lakossága — ezen belül egy ország lakossága — milyen mértékben használja fel a környezeti erőforrásokat. Az ökológiai lábnyom adataiból kiderül, hogy mekkora lábon élünk, azaz hány hektár képes bennünket eltartani. Mennyi erdőt, termőföldet, legelőt — vagyis növényzetet, mennyi levegőt, vizet, energiahordozót használunk fel fejenként és évenként.

Szembe kell néznünk azzal a rejtéllyel, hogy a hazánkra érvényes ökológiai lábnyom 5 területi egység, amely a világátlag (2,85) csaknem kétszerese, és közelíti az EU-átlagot (6,28). Ez 1,94 területi egységgel több, mint amennyi valójában országunk rendelkezésére áll. Honnan szereztünk a hazánk területének kétharmadát kitevő gyarmatot?

Természetesen nem területet szereztünk, hanem Földünk erőforrásaiból használunk fel egyre többet. Afrikában és Ázsiában ez a lábnyom még az 1 hektárt sem éri el. Ôk tehát messze a világátlag alatt részesednek a természet szolgáltatásaiból.

Az egyértelmű megítélés érdekében ökológiai lábnyomunkat néhány példával szemléltetjük.

A Föld erdőállománya vészesen fogy, de az átlag még mindig többszöröse hazai ellátottságunknak. Amíg az erdők egy főre jutó világátlaga jelenleg 6300 négyzetméter, addig ez a szám Magyarországon csak 1800 négyzetméter. Erdőszegénységünk két következménnyel jár:

— Az erdő mint faanyag az import révén jelentősen növeli lábnyomunkat, hiszen papír- és cellulóz, valamint épület- és bútorfa tekintetében behozatalunk messze meghaladja kivitelünket. Csupán az egy főre jutó papírfogyasztásunk mintegy 120 négyzetméter erdőterület termését jelenti évenként.

— Az erdő mint szén-dioxid-nyelő még a faanyagnál is súlyosabb hiánytényezőnek tekinthető. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az emberi eredetű évi szén-dioxid-termelésünk 6 tonna, ami négyszerese az egy főre eső világátlagnak. Még a legszerényebb lassú égés, az emberi légzés is százszorosát (4 százalék) termeli ki a levegőben kívánatos CO 2 részaránynak. A lassú égésnél azonban súlyosabban esnek latba az erőművek, gépjárművek, az ipari és egyéb berendezések által termelt szén-dioxid- és egyéb szennyezések, amelyek következtében jócskán megcsapoljuk Földünk légkörét. Könnyű belátni, hogy a hazai tulajdonban üzemelő autókat, kamionokat és ipari berendezéseket zömében külföldön gyártották, így nyersanyagvonzatuk, kohászati és mechanikai ágazatuk területvonzata szintén növeli belső felhasználásunkat, így ökológiai lábnyomunkat.

Nyersanyaghiányunk és pazarló felhasználásunk kihat energiamérlegünkre, amelynek zömét behozatalból fedezzük. A különböző energiahordozókban a hőmennyiség közös, ezért azt joule-ban kell kifejezni, nagyságrendje miatt pedig a giga (10 a 9. hatványon) prefixum használandó. Így lehetőség van megállapítani, hogy az autóval rendelkező, 4 tagú magyar család energiafogyasztása nagyjából egy kisebb afrikai falu felhasználásával azonos.

Élelmiszertermelésünk — főleg a gabonaágazat exportja miatt — más országok lábnyomait tágítja, ám az italok, dohányfélék, a déligyümölcsök, a kávé, kakaó a mi ökológiai számlánkat terheli. A magyar családok ugyancsak jelentős kávé-, tea- és kakaóültetvények, banán és mogyoró termőterületek, árpa, komló és szőlő termőhelyek (sör, borpárlatok), narancsligetek termését fogyasztják el. Hazai gyümölcskultúránk mélyrepülése miatt már olyan hagyományos magyar termékeket is importálunk, mint az alma, szőlő és körte. Még kutyáink és macskáink egy része is külföldi terméket fogyaszt.

A háztartásokban használt iparcikkek, mint a porszívó, hűtőszekrény, hajszárító, konyhafelszerelések, valamint híradástechnikai cikkek (rádió, televízió, hi-fi tornyok, telefonkészülékek) nagy része külföldről származik. Hasonló a helyzet a tisztítószerekkel és a kozmetikumokkal is. Külföldi eredetűek sportszereink és taneszközeink jelentős része, nem beszélve a számítástechnikai eszközökről.

Importból egyre több ruházati termék jelenik meg üzleteink kirakataiban: öltönyök, fehérneműk, lábbelik. Nem hagyható számításon kívül, hogy építőiparunk nagy mennyiségben hoz be cementet, burkolólapokat, épületgépészeti berendezéseket, fürdőszoba-, konyhafelszereléseket és egyéb szakipari tevékenységekhez szükséges anyagokat.

Félreértés ne essék, nem a kialakult nemzetközi munkamegosztást bírálom, csupán egy rövid írás keretében elemzem, hogy milyen tényezők tágították és tágítják egyre jobban ökológiai lábnyomunkat, és rámutatok arra, hogy mindez nem folytatható tovább. A WWF azonban azt is hangsúlyozza, hogy az ökológiai lábnyom csökkentése nemcsak szükséges, de lehetséges is. Ennek érdekében csökkenteni kell azokat a támogatásokat, amelyek ösztönzik a természeti erőforrások felhasználását és a környezetszennyezést. A környezeti költségeket be kell építeni a termékek és szolgáltatások árába. Olyan technológiai megoldásokat kell ösztönözni, amelyek javítják az erőforrás-felhasználás hatékonyságát. A kormányoknak jó példával kell elöljárniuk — például úgy, hogy a közbeszerzéseknél előnyben részesítik a környezetet jobban kímélő termékeket. Nem utolsósorban pedig sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a fenntartható fejlődésre nevelés, a környezetvédelmi tudatformálás terén.

*The Living Planet. Report 2000. WWF International (wwf.panda.org)