Hazánkban a lakossági hitelállománya egyetlen év alatt 33%-kal nőtt, az áruhitelekből a lakosság az 1999 évinek a kétszeresét vette fel 2000-ben. Hazánk lakossága jövedelmének 7%-áig adósodott el, míg a fejlett országokban ez az arány 50% körüli, sőt, nem ritka a 100%-os eladósodás sem.

Az eladósodás mögött állhat az, hogy egyesek lakásproblémáikat nem képesek másképpen megoldani, ami az ingatlanpiac elmúlt években tapasztalt nyargalása után érthető. Sok esetben ugyanakkor drága és bizony nem éppen nélkülözhetetlen fogyasztási cikkek megvásárlására veszünk fel áruhitelt. Az eredmény: a pénzintézetek a betéti kamatokat sokszorosan meghaladó kamatnyereséget könyvelhetnek el, a hitel felvevője pedig a havi törlesztő részleteken keresztül kényszerhelyzetbe kerül, dolgoznia kell a hitel visszafizetésére. Ráadásul a magyar hitelfelvevő kevéssé megfontolt, a szakemberek szerint nem a hiteldíjmutatót nézi (a hitelfelvétel összes költsége kamatokkal a hitel összegének százalékában), hanem általában a havi törlesztő részlet nagysága alapján hoz döntést. Kevesen figyelnek a 37—40%-os átlagos hiteldíjmutatóra, pedig manapság ez a kamatnagyság a betéti kamatok négyszerese.

Mindez azért történik, hogy a felkínált fogyasztási cikkeket hamarabb vásárolhassuk meg, mint ahogy azt megengedhetnénk magunknak. Nem elég, hogy feleslegesen adósodunk el, és emiatt anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk, az árcédulán szereplő összegnél lényegesen drágábban jutunk hozzá az áhított házimozi/szupersarkított/bőrgarnitúra/újautó csodához. Ez a fogyasztói társadalom groteszk csapdája.

Cselószki Tamás