|
Fekete sarok:
Legyilkolt fák siratása
Lapzártánk előtt, június 7-én szavazta meg Budapest Főváros Közgyűlése a több fővárosi kerület önkormányzatai által kezdeményezett övezeti átsorolásokat. Az átsorolási kérelmek többnyire mezőgazdasági területek belterületbe vonására, zöldterületek építési övezetté való minősítésére irányultak. A véleményezési eljárás során a Levegő Munkacsoport, az Állami Erdészeti Szolgálat, a Főpolgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Ügyosztálya, esetenként a Területi Főépítész és az ÁNTSZ ellenvéleményt nyilvánítottak, mégsem tudták megmenteni a megszüntetésre szánt zöldterületek nagy részét.
Következő számunkban részletesebb beszámolót adunk erről a témáról.
Ezen kívül nap mint nap kapjuk a fairtásokról szóló kétségbeesett lakossági bejelentéseket.
Környezetvédő szakemberek szerint elszabadult a pokol....
Úgy gondoljuk, hogy sajnos időszerű állandó rovatot rendszeresíteni lapunkban, ahol felsoroljuk a bejelentett és általunk észlelt fagyilkosságokat, amelyeket nem tudtunk megakadályozni. Ugyanakkor szeretnénk azon eseteket is leírni, ahol sikerült megvédeni a fákat, gyakran az utolsó pillanatban.
Rovatunk első számában az elmúlt hónapokban a bejelentett esetek alapján az alábbi halott fákat siratjuk:
Budapest XI. kerület Kopaszi gát (helyi védettségű természeti terület) kb. 10 db 50-80 cm átmérőjű, valószínűleg nyárfának már csak az elfűrészelt csonkját szemlélhettük meg. Elkövető: Dunai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság
Csepel-sziget, Soroksári Duna-ág (Szigetszentmiklós felé): a part menti fák folyamatos irtása mederkotrás miatt. Elkövető: Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság
Budapest, XII. kerület Csillebérci erdő: a Konkoly-Thege út menti felparcellázások során a telkeken írtják a fákat. Elkövetők: a telektulajdonosok
Budapest, XIII. kerület, Párkány utca: a ház előtti fenyőket, tujákat gyújtották fel este. Elkövető: randalírozó fiatalok
Budapest, XIII. kerület, Béke tér: a lakótelepi ház előtti fákat kivágatta az önkormányzat, majd az UPC kábelek fektetésekor a fák helyét lebetonozták. A helyi önkormányzati képviselő kezdeményezésére újra kibontották az aszfaltot, remélhetőleg fák is kerülnek a kivágottak helyére. Elkövetők: polgármesteri hivatal, UPC
Szekszárd: az önkormányzat kivágatta a hozzánk forduló panaszos nagyapja által 70 éve az utcára ültetett diófát. Elkövető: polgármesteri hivatal
Budapest, XII. kerület, Széher út vég: lakópark építése miatt vágtak ki egy 30-40 éves erdőt. Elkövetők: polgármesteri hivatal, lakópark kivitelező
Budaörs, Petőfi utca: az ELMÜ új légvezetékoszlop építése miatt kivágta a 20-30 éves gesztenyesorból az egyik fát. Később törvénysértő cselekedetüket elismerték, de ez a fán már nem segített. Elkövető: ELMÜ Rt.
Tata: az öreg tó mellett parcellázás miatt vágtak ki egy nagy erdőterületet. Elkövető: polgármesteri hivatal
Budapest, IX. kerület, Angyal utca: kivágtak 4 szép, nagy fát az egyik telken, a házak felújítása miatt. Elkövető: kivitelező
Budapest, II kerület, Frankel Leó út 84. szám melletti parkoló: kivágtak több öreg fát. Elkövető: a parkoló tulajdonosa
Budapest, XII. kerület, Cinege utca 8/B.: a Német Iskolában vágtak ki több fát. Elkövető: az iskola vezetése
A következő fákat sikerült megmenteni:
Érden a szomszédja akarta kivágatni a hozzánk forduló 2530 éves atlasz cédrusait. Felvilágosítottuk, hogy az önkormányzat nem adhat ki ilyen határozatot, mert élet- és vagyonbiztonságot nem veszélyeztetnek a fák. Amennyiben erre mégis sor kerülne, az illetékes Közigazgatási Hivatalnál mihamarabb fellebbezéssel kell élni, hiszen a határozatnak jogalapja nincs.
Kérjük olvasóinkat, hogy a fák ellen elkövetett, vagy tervezett merényleteket továbbra is jelentsék a Levegő Munkacsoport címén vagy telefonszámán.
Ami még menthető, azt próbáljuk menteni!
Lenkei Péter, Schnier Mária
|