kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
"A városban a kocsim nélkül!"


A 2001. szeptember 22-i autómentes napról szóló Európai Chartát Magyarország (Hollandia után) másodikként írta alá még ez év elején. Ez a környezetvédelmi akció része az EU városrehabilitációs programjának is, amelyhez eddig több mint 30 magyar város, illetve fővárosi kerület csatlakozott. (Lásd még: Lélegzet, 2001. július-augusztus.) A kezdeményező önkormányzatok közül Pécs már főpróbát tartott, Szeged pedig nemzetközi konferenciát rendezett a szeptemberi esemény lebonyolítására vállalkozó közép- és kelet-európai, főleg önkormányzati szakemberek számára.
Pécsi főpróba
Pécs megyei jogú város önkormányzata, az előző évi tapasztalatokat felhasználva, újból egy munkanapra, április 25-ére szervezte meg az autómentes napot, ismét tesztelve a Mecsek fővárosának környezeti és közlekedési terhelés-mentesítésének e módszerét. Az Európai Chartának megfelelően az önkéntességre épülő rendezvényt a szervezők most alaposan előkészítették a médiában. Az autósok számára ingyenessé tették a tömegközlekedést és a parkolást a Belváros szélén. Egyidejűleg több mérés is bizonyította a belvárosi levegő minőségének javulását, amelybe azonban az esős-szeles időjárás is segített. (Gerentsér Gábor) Szegedi konferencia

Szegedi konferencia
A csongrádi megyeszékhely, Szeged Polgármesteri Hivatala május 4—5-én nemzetközi konferenciát szervezett a berlini Városi Környezet Európai Akadémiájával (European Akacemy of the Urban Environment) közösen, Autómentes város koncepciója Közép- és Kelet-Európában" címmel. A 15 országból érkezett önkormányzati, közlekedés- és várostervezési szakember, politikusok (közöttük a jugoszláv és lengyel közlekedési miniszter-helyettesek és az EU brüsszeli környezetvédelmi minisztériumának" illetékes igazgatója), valamint a civil szerveződések képviselői közösen értékelték a tavaly szeptemberi Autómentes Nap kelet- és közép-európai tapasztalatait. A rendezvény azzal a hangsúlyozott céllal szerveződött, hogy a résztvevők minél szélesebb körben ismerjék meg és fogadják el az EU környezetvédelmi céljait, és az ebben a térségben is elérhető eredményeket.
Közismert tény, hogy kontinensünk útjain, de mindenekelőtt a nagyobb településeken folyamatosan gyarapszik a gépkocsiállomány. Éppen Magyarországon, 2001 első felében értékesítési rekordot döntöttek: 6 hónap alatt (!) több mint 85 ezer új személygépkocsit, terepjárót és kis-haszonjárművet adtak el az autókereskedők. Közismert, hogy ennek következtében nő, főleg a városokban, a levegő szennyezettsége, a zaj, a stressz, és romlik a közlekedésbiztonság. A romló helyzetre reagálva egy olyan keretirányelveket fogadott el az EU (a környezeti levegő minőségéről, 96/92/EK), amellyel biztosítani szeretné az európai polgárok megfelelő életkörülményeit, egészségét. Hasonló direktívát készítenek elő az Unió szakemberei a zajjal kapcsolatban is. Ezek érvényesítése azonban az adott országok állampolgárain múlik.
A szeptember 22-i Európai Autómentes Nap önkéntes és közös megmozdulás, mely során a helyi polgárok különféle közlekedési eszközöket kipróbálva fedezhetik fel városukat, önkormányzataikat pedig új irányú városfejlesztési irányokba terelhetik. Korábban is voltak már hasonló kezdeményezések Európa több országában. Ilyen volt az angol Don `t Choke Britain (Ne fullaszd meg Nagy-Britanniát!)", a német Mobil Ohne Auto (Mozgás Autó Nélkül)" vagy a spanyol/katalán Auto Reflexio". Érdekes és értékes előzmények voltak ezek, hiszen kiderült, hogy az érintett lakosság már akkor is átlagosan négyötöde pártolta a kezdeményezést. A francia Környezetvédelmi Minisztérium ettől felbátorodva nemzeti programba fogott, és 1998-ban rögtön vagy háromtucatnyi francia város rendezett autómentes napot. Némely észak-olasz város egyes városrészeiben azóta szinte rendszeressé vált a hétvégi autómentesség. 1999-ben már 66 francia, 92 olasz város és több genfi kanton vett részt az Európai Autómentes Nap megszervezésében. 2000-ben Európában már 800 fölé ugrott ez a szám.

A nevezetes napon az emberek túlnyomó többsége a tömegközlekedést választotta, de megsokszorozódott a kerékpárosok száma is, és nagyon sokan csak úgy" elsétáltak a munkahelyükre. Mindenütt az volt az általános észrevétel, hogy barátságosabb, hangulatosabb lett az otthont adó település, az emberek pedig sokkal nyugodtabbak voltak, mint máskor. Így aztán nem csoda, hogy a közvélemény-kutatók szerint a megkérdezettek 85 százaléka gyakrabban megismételné az eseményt. Közülük minden második megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy akár minden héten érdemes volna tartani egy-egy autómentes napot, mondván: olyan ez a városnak, mint az emberi szervezetnek a méregtelenítő kúra. Igazuk van: a mérések szerint a zajszint a felére esett vissza, míg a levegő szennyezettsége 20—50 százalékkal csökkent az autómentes napot tartó városokban. Az előnyöket nem megkérdőjelezve sokan attól tartottak, hogy a kereskedelem majd megsínyli az autó félretevését. Nem így történt: sem a szolgáltatásokra, sem a város más cégeire, sem pedig a kereskedelemre nem volt hátrányos hatással a kezdeményezés. Az olasz üzlettulajdonosok többsége egyenesen kitiltaná végleg a kocsikat a történelmi városrészekből. Francia kollégáik — bár visszafogottabban fogalmaztak — ugyancsak kedvezően ítélték meg az eseményeket.
A szegedi konferencián mindezek mellett szó esett konkrét várostervezési és városszervezési tapasztalatokról. A meghívott angol (Cambridge), amerikai (Portland/ USA), német (Berlin és Hamburg) és dán (Lyngby) előadók, de a kelet-európai szakemberek is (Észtországtól Bulgáriáig) nem egyszer hangsúlyozták, hogy a civil szervezetek bevonása és (rá)segítő tevékenysége nélkül a legjobb szándékok is erejüket vesztik a nyomuló" tőkével, a köz- és zöldterületek spekulációjával szemben.
Dr. Mohl Miklós
(BringaInfo)
A fotók a tavalyi Autómentes Napon készültek, Nagy-Britanniában.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.