— Na ez szépen néz ki. A tulajdonos talán még nem is tudja, hogy roncsot csináltak a kocsijából.

— Nem csinált abból senki roncsot, a fa dőlt rá!

— A legfontosabb, hogy a kocsiban nem ült senki.

— Igaza van, de azért mégis borzasztó, hogy ebben a zsúfolt városban már nincs biztos hely egy kocsi számára sem!

Egy harmadik is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

— Már annyian vagyunk a városban, hogy akárhová lépünk is, egymásba botlunk.

Újabb munkába igyekvők érkeztek a buszmegállóhoz.

— Elvihetnék már innen ezt a fát, mert nem lehet tőle tisztességesen közlekedni.

— Még nem vihetik el, mert a hivatalos eljárások hátra vannak, kárjegyzőkönyvet kell felvenni a kocsiról és a többi.

— És ki fizeti meg az okozott kárt?

— Nincs okozott kár, legfeljebb az fizethet, aki elültette a fát.

Ennek az álláspontnak már nem akadt ellenzéke, de a busz is megérkezett, és magával vitte a különböző vélemények tulajdonosait. A képzelt riporter még sok hasonló megjegyzést hallhatott, továbbá tanúja lehetett a gépkocsi-tulajdonos káromkodásának és a szomszédok résztvevő sopánkodásának. Ezek után leült egy padra és gondolkodni kezdett.

Nem jó érzés, ha az embernek összetörik az autóját. Végre is az autó érték, és mint közlekedési eszköz a kor természetes vívmánya. Különös volt viszont hallani, hogy az emberek csak az autót sajnálják, a kidőlt fát nem. Pedig ha meggondoljuk, az 50 éves fát csak 50 év alatt lehet pótolni, míg a világ autógyáraiban 2 percenként gördül le egy-egy kész autó a szerelőszalagról. Jó, mondhatná erre valaki, az erdőben van elegendő fa. De azok az erdőben vannak, és nem az adott utca adott háza előtt. Pedig éppen ez a bökkenő, hogy a fa az adott helyen pótolhatatlan. Ha a mi házunk előtt pusztul el, akkor ott hiányzik, és csak egy nemzedéknyi idő múlva lesz teljes értékű az a másik, amit helyette ültetünk.

Akadnak olyanok is, akik engedély nélkül is kivágják a fát, mert garázst építenek, és a fa épp a bejárat útjában van, holott valójában a garázs van a fa útjában. Mikor egy ilyen garázs felépül, megváltozik az utcakép, ugyanis a lombos fa helyett egy garázs betontömbje éktelenkedik. Aki egymás után sétál végig egy fátlan és egy fasorral övezett utcán, érzi, hogy utóbbi mennyire emberibb és élményt adóbb, mint a betonból, kőből és aszfaltból alkotott "művi" környezet. Vajon milyenek lennének az új lakótelepek fák nélkül? Milyen lenne a budapesti Vörösmarty tér és a Népköztársaság útja fák nélkül? Milyen lenne a párizsi Champs Elysées vagy éppen a berlini Unter den Linden fák nélkül?

(Népszabadság, 1981. június)