kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A Levegő Munkacsoport hírei
2001. november

Ipartelepítési szándék Solymáron
Solymár önkormányzata vállalkozói területet kíván létesíteni a téglagyárak melletti területeken, ahol környezetbarát ipari üzemek kapnának helyet. A Solymáron működő környezetvédő egyesületek azonban nem látnak biztosítékot arra, hogy ezeknek az üzemeknek a kibocsátása valóban a határértékek alatt lesz, hiszen a téglagyárak kibocsátásával kapcsolatban is sorozatosak a panaszok. Másik probléma, hogy a solymári völgynek nincs kellő átszellőzése, ennek következtében az itt lévő üzemek kibocsátása összeadódik, és így összességében még akkor is határérték feletti szennyezés jön létre, ha egyenként teljesítenék is az előírásokat.
Fokozza a környezetszennyezést, hogy az itt működő téglagyárak és a Tüzép-telep szállítási forgalmukkal lakóutcákat terhelnek. (A 6 méter széles Rókus utca két végén működő Tüzép-telepek 24 tonnás teherautóin kívül még a telepközi targoncaforgalom is itt, a lakóházak között bonyolódik.)
Nagy ellenérzést vált ki, hogy most egy Németországban leszerelt (kitiltott?) üzem gépeivel akarnak létesíteni a lakóházakhoz közeli térségben egy szerszámnyél-megmunkáló üzemet.
A környezetvédő egyesületek álláspontja az, hogy újabb ipari üzem ne települjön Solymárra, mivel a munkahelyteremtés nagysága nincs arányban a fokozott környezetszennyezés által sújtott lakóotthonok számával...
A tárgyban az önkormányzat szeptember 18-án fórumot tartott, amelyen dr. Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke is részt vett, aki teljesen jogosnak tartotta a környék lakosságának aggodalmát, és egyetértett a helyi környezetvédő egyesületek álláspontjával.
A Solymári Környezetvédők Egyesülete szeptember 19-én kelt, 21-én iktatott beadványában népszavazás kiírását kérte az ügyben, és ezt az önkormányzat képviselő-testületi ülésén napirend előtti felszólalással bejelentette.
A képviselőtestület szeptember 20-i ülésén hozott határozatával kiírta ugyan október 28-ára a népszavazást, de a szavazás tárgyát képező kérdések lényegi megfogalmazásában véleményeltérés van az önkormányzat és az egyesület között. Az egyesület szerint túl korai a kitűzött dátum is, és a testületi határozat egyes kifejezéseinek utólagos javítása sem volt törvényszerű. Az elhamarkodottan kitűzött, félreérthető kérdéseket megfogalmazó népszavazás megtartásának csak az lenne a következménye, hogy még egyszer ugyanebben a témában nem lehetne népszavazást kiírni még akkor sem, ha az eredmény nem tükrözné a solymári lakosság véleményét. Október 10-én a Solymári Környezetvédők Egyesülete bírósági beadványban kérte, hogy vizsgálják ki eljárásjogi szabályok szempontjából a Solymári Képviselőtestületnek a népszavazás tárgyában szeptember 20-án meghozott határozatát.
A Levegő Munkacsoport, amely már eddig is sokat tett Solymár levegőjének védelme érdekében, továbbra is támogatja a helyi környezetvédők törekvéseit. Egyebek mellett elkéri az önkormányzattól Solymár Településszerkezeti Tervét véleményezés céljából.
További felvilágosítás: Solymári Környezetvédők Egyesülete : Béda Ferenc, Solymár, telefon: 26/363-156
Kertvárosi kamionok
A Budapest, XV. kerület, Késmárk u. 14. szám alatti Gondrand Invest raktárbázis rendhagyó módon a XVI. kerületi oldalon családi házakkal beépített Rákospalotai határút felé szándékozik bejáratot nyitni, azon keresztül bonyolítva teherforgalmát. (Nyolc kamionállást létesített telephelyén.)
Az érintett lakosság országgyűlési képviselőjükkel együtt azt szeretné elérni, hogy az új létesítmény kapuja a korábbi cégek gyakorlatához hasonlóan a Késmárk utcára nyíljon, ahol mindkét oldalon kizárólag raktártelepek és üzemek vannak. Ezen az úton végighaladva ugyanis a forgalom többfelé eloszlik, mikor lakott utakra ér. A Levegő Munkacsoport bejelentkezett a XV. kerületi önkormányzathoz abból a célból, hogy megtekinthesse azt a rendezési tervet, melynek alapján az építési engedélyt kiadták, és ennek alapján javaslatával támogassa a lakosság kérését.
Nemzetközi repülőteret Pécs mellé?
A Pogányi Polgári Kör képviselői beszámoltak arról, hogy a falu melletti sportrepülőtér helyén ipari repülőtér létesítése van tervbe véve, amelyről nem kérték ki a lakosság véleményét.
A hatástanulmány szerint az 1500´30 méteres kifutópálya a falu szélső házaitól mintegy 100 méter távolságban lesz, és a vészleszállót pedig még ezen a távolságon belül jelölik ki. Egyelőre napi 60 repülési eseményre tervezik egyelőre a repülőteret, 150 tonna maximális tömegű gépek számára, de aggasztó, hogy a hatástanulmány címében "Pogány repülőtér I. ütem" meghatározás szerepel.
A fel- és leszálló útvonal Pécs sűrűn lakott kertvárosa fölött vezet majd el a tervek szerint, és a forduló útvonal a Széchenyi tér fölött lesz. Aggasztó a Mecsek közelsége is, emiatt viszonylag rövid távon kellene elérniük a gépeknek a megfelelő repülési magasságot, ami fokozott zajkibocsátással jár. Jogos az aggodalom a kerozingőz-kibocsátás miatt is, mivel a sűrűn lakott kertvárosi részek fölött mintegy 250 méternyire szállnának a gépek.
A hatástanulmány számos hibát tartalmaz, a vele kapcsolatos eljárásban pedig több mint 50 szabálytalanságot fedeztek fel a társadalmi szervezet képviselői. A hatástanulmányhoz használt térkép például több évtizeddel korábbi volt, ezért a falu nagy része még nincs ábrázolva rajta.
A hatásvizsgálat és a terv nem volt 30 napig meghirdetéssel közzétéve, amint azt a falu szavazóképes lakosságának több mint a fele aláírásával állítja.
A természetvédelmi ellenérvek közül a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség csupán az egyedülálló létszámú (5000) ürge-populációra hivatkozott, de ezen kívül élnek a területen kerecsensólymok, rétisasok és fekete gólyák is.
Nagy a valószínűsége annak, hogy a terület mellett Pécs újabb ipari parkot szándékozik létrehozni.
A falu lakossága azt szeretné, hogy ez a különleges értékű fennsík továbbra is inkább a nem motorizált sportrepülés centruma legyen. Ugyanis amennyiben megvalósulna itt az ipari repülőtér, az nem csupán a lakhatási körülményeket tenné elviselhetetlenné lég- és zajszennyezésével, hanem a termőföldet is szennyezné a légtérbe bocsátott szennyezőanyagokkal, és ellehetetlenítené a falu egyik fő megélhetési forrását, a konyhakerti művelést.
A Levegő Munkacsoport fölöslegesnek és környezetvédelmi szempontból károsnak tartja a légi közlekedés növelését. Ha a Pogányi Polgári Kör pert indít az ügyben, ilyen értelmű állásfoglalással szándékozik támogatni, esetleg a perbe beszállva.
Mi lesz a Római-parttal?
A Római-parti csónakházak körül kialakult helyzet miatt kérte a Levegő Munkacsoport segítségét Juhász Ágnes, a Magyar Természetbarát Szövetség vízitúra szakági vezetője. Ez év márciusában az Ifjúsági és Sportminisztérium eladott több csónakházat a hozzájuk tartozó üdülőtelepekkel együtt egy Kft.-csoportnak. A csónakházak kispénzű bérlői (mintegy 800-an), akik évtizedek óta családjukkal együtt itt nyaralnak, és tárolják sporteszközeiket, aggódnak, hogy megszűnik számukra ez a lehetőség. Az egyik felszólaló elmondta, hogy a sportegyesületek itt fásítottak, valóságos kis arborétum alakult ki a csónakházakhoz tartozó telkeken. Az ISM arról tájékoztatta a bérlőket, hogy a Sportlétesítmények Rt. középtávú fejlesztési koncepciót dolgozott ki, melynek során a "legelavultabb, korszerűtlen, alacsony komfortfokozatú építmények helyett" a telkek eladásából befolyt pénzből a megmaradó telepek "magasabb infrastruktúrájának kialakításához, színvonalasabb, a kor igényeinek megfelelő szolgáltatások megvalósításához" képeznek fejlesztési alapot.
A természetbarát vízisportok művelői attól tartanak, hogy ez nem csupán csónakjaik további tárolási lehetőségének megszűnéséhez vezet, hanem tovább terjed a környezetszennyező motorizált vízisportok divatja...
A III. kerületi önkormányzat ezzel szemben megtiltott minden változtatást a Római parton, és helyi műemléki védettség alá vette a csónakházakat.
Kevésbé bűzlenek az autópályák?
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Levegő Munkacsoport amiatt, hogy a kormány idén június 30-án a környezetvédelem szempontjából hátrányosan módosította a 2001 februárjában elfogadott, de csak július elsején hatályba lépő kormányrendeletet a levegő védelméről. A módosítás egyebek mellett 50 méterre csökkenti az eredeti rendeletben 100 méterben meghatározott védőtávolságot az új autópályák, autóutak tengelyétől (!) számítva. Ezáltal csökken a környezetvédelem jogszabályban rögzített szintje, ami sérti az Alkotmány 18. §-át ("A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez"), és 70/D. §-ának (1) bekezdését ("A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez."). A módosítás elfogadása előtt a kormány nem kérte ki az Országos Környezetvédelmi Tanács véleményét, ami önmagában is alkotmánysértő, ugyanis az Alkotmány 36. §-a kimondja: "Feladatai ellátása során a kormány együttműködik az érintett társadalmi szervezetekkel."
A zöldfelületek átminősítése ellen
Az elmúlt időszak kedvező jelensége, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyre több alkalommal utasítja el a zöldfelületek átminősítését, és esetenként egyéb övezeteket is zöldterületté minősít át. Ezeket a döntéseket a Levegő Munkacsoport üdvözli és támogatja, hiszen lakhatóbbá teszik a fővárost, és segítik a lakosság egészégének megőrzését, javítását. Ugyanakkor esetenként sajnos még mindig elfordul az is, hogy zöldfelületeket minősítenek át építési övezetté. A Levegő Munkacsoport álláspontja szerint az ilyen jellegű átsorolások súlyosan sértik a lakosság alkotmányos jogát a tiszta környezethez, az egészséghez és a pihenéshez. Ezért a Levegő Munkacsoport azzal a kérelemmel fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy semmisítse meg a Fővárosi Közgyűlés 2001 júniusában hozott rendeletének egyes részeit, amelyek 40 hektár zöldfelületi övezetet minősítenek át, többnyire súlyos környezetszennyezést okozó létesítmények céljára (például nagy területek leaszfaltozásával járó és hatalmas gépjármű-forgalmat gerjesztő bevásárlóközpontok kialakítására). A beadvány teljes szövege a http://www.levego.hu/hirek rovatban olvasható.

Lukács András, Schnier Mária


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.