kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Nemzetközi kampány a zöld államháztartási reformért

A Brüsszelben székelő Európai Környezetvédelmi Iroda (European Environmental Bureau, EEB), a környezetvédelmi társadalmi szervezetek legnagyobb európai tömörülése kampányt indított azért, hogy Európa-szerte előrehaladjon a zöld államháztartási reform ügye. Ezt egy október 26—27-én megtartott szeminárium részvevői határozták el. A rendezvényen a hazai zöldek közül a Levegő Munkacsoport képviseltette magát.
Az EEB eredetileg a környezetvédelmi (vagy a nálunk inkább meghonosodott szóhasználat szerint ökológiai) adóreformért akarta tagszervezeteit mozgósítani, de a tanácskozás részvevői úgy döntöttek, hogy a célt szélesebb körűen határozzák meg. A környezetvédelmi adóreform alatt azt a bevételsemleges megoldást kell érteni, amikor a hagyományos adókat (de elsősorban a munkaerőt terhelő jövedelemadót és társadalombiztosítási járulékot) részben környezetvédelmi adókkal váltjuk fel, s ezáltal — a környezet védelme mellett — a foglalkoztatást is bővítjük. Ezzel szemben a zöld államháztartási reform — a környezetvédelmi adóreformon túl — kiterjed a támogatásokra és a közbeszerzésekre is.
A költségvetési és államháztartási támogatások körében kétféle feladat is adódik: egyrészt arra kell törekedni, hogy minél kevesebb és kisebb legyen az olyan támogatás, mely a környezetre káros tevékenységeket segíti, másrészt a támogatások eszközével elő kell mozdítani a környezetbarát tevékenységeket és termékeket, különösen az energiaracionalizálást.
Végül a közbeszerzések terén alkalmazandó környezetvédelmi kritériumok alkotják a rendszer harmadik elemét, s így a zöld adó- és támogatási reform az államháztartás egyetlen fontos területét sem hagyja figyelmen kívül.
Európában az egyes országok (helyesebben: a kormányok) hozzáállása a zöld államháztartási reformhoz nagyban eltér. Az élvonalban Németország és Hollandia halad, s nagy affinitást mutatnak iránta a skandináv országok és Ausztria is. Ezzel szemben a déli periféria elzárkózik. Spanyolország például hallani sem akar zöld adókról mindaddig, amíg gazdasága fel nem zárkózik a legfejlettebb ipari országok színvonalára.
Az Európai Unión belül a környezetvédelmi energiaadó körüli viták érzékeltetik leginkább az eltérő álláspontokat. Míg Svédország, Norvégia, Finnország, Dánia és Hollandia már évek óta alkalmazzák, más országokban nincs meg ehhez a szándék. A kérdés összekapcsolódik a környezetvédelmi döntéshozatali mechanizmus reformjával. Az EU-beli zöldek immár 1990 óta azt szeretnék elérni, hogy ne egyhangú, hanem többségi szavazással lehessen az ilyen és hasonló kérdésekben dönteni, de az ellenérdekelt országok ezt megakadályozzák. Az utóbbiak közé tartozik Anglia, melyet nem a környezetvédelmi ellenérdekeltség vezérel, hanem az az elv, hogy minden fontos ügyben fenn kell tartani az egyhangú döntés követelményét, és ezek közé tartozik az adózás is.
Németországban — a zöldek kormányzati pozíciójából következően — nem a környezetvédők kampányolnak a zöld államháztartási reformért, hanem maga a környezetvédelmi minisztérium. A kampány ötletes és mintaszerű: a szórólapokon, plakátokon, hirdetésekben, internetes oldalakon külön-külön szólnak a társadalom egyes rétegeihez, és konkrét számokkal érzékeltetik, mit is jelentene számukra a zöld államháztartási reform megvalósulása a jövedelemben, társadalombiztosítási járulékban, munkalehetőségekben és egyéb téren.
Mindamellett a gyakorlati megvalósításban Hollandia jár az élen. A hollandok reálisan számolnak a környezetvédelmi adózással szemben felmerülő akadályokkal. Világosan érzékelik, hogy a bevételsemlegesség össztársadalmi szintű értelmezése csak elvi kompenzálás; míg a magasabb költségeket a nagy energia-felhasználók (ide sorolandó a közúti közlekedés is) és az energia-intenzív ágazatok viselik, a kompenzálás a kevés energiát fogyasztóknak és a munkaintenzív ágazatoknak előny. Ezért olyan megoldásokra törekszenek, melyek kiküszöbölik az előnyöknek és hátrányoknak ezt az aszimmetrikus megoszlását: az adóbevételeket visszautalják a befizetőknek (vagy eleve náluk hagyják), hogy környezetvédelmi beruházásokra költhessék. Ez látszólag ellentmond a szennyező fizet elvének, de ha az eredmény felől nézzük a dolgot, az elképzelés sikeres.
A brüsszeli tanácskozás a kampány céljaként azt határozta meg, hogy 2010-re 10%-os adócserét kell elérni: ilyen mértékben váltsák fel a megnövekedett környezetvédelmi adók elsősorban a munkaerő terheit.
Magyarországon a Levegő Munkacsoport szakértői immár 10 éve dolgoznak a költségvetés zöldítésén, az államháztartás környezetvédelmi szempontok szerinti átalakításán. Ezek az elképzelések a szakma és a politikusok körében részben már ismertek, s így kampányunk jó alapokról indul. Valójában a folyamatos szakmai munkának kell még nagyobb nyilvánosságot kapnia, és egyeztetnünk kell törekvéseinket a többi európai zöld szervezettel.
Saját eddigi tapasztalataink és az európai kitekintés azonban bizonyos módosításokat is szükségessé tesznek:
1. Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk arra, hogy — amint az előbbiekben erről volt szó — a zöld államháztartási reform előnyeinek és hasznainak megoszlása szimmetrikus legyen. Aligha van más mód arra, hogy az ellenérdekelt gazdasági szektorok és lakossági csoportok hozzáállását elfogadóbbá tegyük.
2. Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a környezetileg káros támogatások vizsgálatára és megismertetésére. Bár elképzeléseink jórészt a szennyező fizet elvén és az okozott károk megtérítésének követelményén alapulnak, ez nem mond ellent annak, hogy gyakrabban közelítsük meg a problémákat az indokolatlan támogatások megvonása felől. Vannak esetek, amikor csak ez utóbbi a járható út.
3. A környezetvédelmi adóreform és a zöld államháztartási reform egyik alapvető célja a hagyományos adórendszerek torzító hatásának kiküszöbölése. Eddigi törekvéseink elsősorban arra irányultak, hogy a szennyezők viseljék az okozott károkat. Nem foglalkoztunk viszont eleget azzal a megoldással, amely jutalmazza a környezetbarát gyakorlatot folytatókat. A környezetgazdaságtan nyelvén szólva úgy tekinthetjük őket, mint akik pozitív környezeti externáliákat állítanak elő, s ezért — a piacgazdaság logikája szerint — fizetség illeti őket. Találékonyan kell keresnünk a módokat ahhoz, hogy elterjesszük az "ökobónusz" szerű megoldásokat. A környezetbarát mezőgazdaságot szolgáló eszközök között ehhez jó példákat találhatunk.
4. A világpiaci olajár-változásokra — melyek most különösen nagy fluktuációknak vannak kitéve — az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Az árgörbe lefelé menő szakaszában (jelenleg zuhanásában) egy radikális lépés elfogadtatása szinte nem is ütközne ellenállásba, míg magas áraknál a legszerényebb törekvés is kudarcra van ítélve. Az időzítés tehát kulcsfontosságú.
5. A hazai gazdasági és politikai döntéshozók a dél-európai perifériához hasonlóan vélekednek: a környezetvédelmi intézkedéseket nem-kívánatos, a versenyképességet rontó tehernek tekintik. Fel kell hát sorakoztatnunk azokat az érveket, melyek igazolják: a környezetvédelmi intézkedések a vállalatok számára csak rövid távon terhesek; közép- és hosszú távon növelik a versenyképességüket.
6. Végül pontosan, részletesen ki kell mutatnunk a zöld adóztatás következményeit, társadalmi jövedelem-újraelosztó hatásait, s kézzelfogható, meggyőző formában kell azokat az érintett rétegek, csoportok tudomására hoznunk. Ezzel párhuzamosan töretlenül kell hirdetnünk a fogyasztói társadalométól eltérő értékeinket, mert eredményeink csak így lesznek elfogadhatóak.
egyetemi docens

Kiss Károly Dr


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.