kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A zöld gazdaságért szerte Európában

Németországban a környezetvédők az ökoadókat is megvédték
A német környezetvédelmi ügynökségnek sikerült újra megvédenie a kormány ökoadó-programját ez év elején. Az üzemanyagok és a villamos energia adója ugyanis immár az egymást követő mind a négy évben emelkedett. Egy tavasszal megjelenő tanulmányuk előzetes adatai szerint a programnak köszönhetően 2002-ben 60 ezer új munkahely teremtődik.
A környezetvédelmi adóreform a német kormány környezetpolitikájának egyik legfontosabb, de egyben a legvitatottabb eleme is. A személygépkocsi- és a tehergépjármű-vezetők minden évben tiltakoztak az újévi áremelkedések ellen, és ezt kihasználva az ellenzék mindig megkísérli megakadályozni a további emelést.
Az eddigi évekhez hasonlóan az üzemanyagok adótartalma literenként 0,03 euróval, a villamos energia adója kilowattóránként 0,01 euróval emelkedett január 1-jén. Ennek eredményeképpen 2002-ben további 1,94 milliárd euróval kevesebb társadalombiztosítási járulék terheli az élőmunkát, ami a környezetvédelmi ügynökség szerint fellendíti a foglalkoztatást.
A kormány jelenlegi terveiben szerepel, hogy a környezetvédelmi adóreform segítségével 2002 és 2006 között 90 ezer új munkahelyet teremtsenek. Szakértői becslések szerint az adóemelés miatt az üzemanyag-fogyasztás 2002 és 2006 között 1,33 milliárd euróval fog visszaesni, ezzel egyidőben 410 millió euróval többet költenek tömegközlekedésre. Az előrejelzések szerint a szén-dioxid-kibocsátás 2002-ben 7 millió tonnával, 2002 és 2006 között 9 millió tonnával csökken.
Ökoadó a turizmusért a spanyol szigeteken
A Baleár szigetek területi kormánya 2002. január közepén megerősítette, hogy 2 hónapon belül bevezeti a turizmusra kivetendő vitatott ökoadót, miután a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette azt a rendeletet, ami ezt tiltotta.
Tavaly tavasszal hagyták jóvá ennek az ökoadónak a tervét, ami nagy ellenállást váltott ki a spanyol központi kormányból és megdöbbenést a német turistákból, akik előszeretettel látogatnak a szigetre. Szeptemberben Madrid kérésére az alkotmánybíróság leállította a bevezetés folyamatát.
A végső döntés az adó alkotmányosságáról még várat magára, de az átmeneti ítélet értelmében az adó azon célja, hogy bevételt teremt a környezet védelme számára, elsőbbséget élvez az egyes embereknek okozott esetleges hátrányokkal szemben, még akkor is, ha az adó végül alkotmányellenesnek bizonyulna. A bíróság elutasította Madrid azon érveit is, hogy az adó csökkenti az egyéb bevételeket és kárt okoz az idegenforgalomnak.
A szigetek kormányának elnöke, Francesc Antich felkérte a szállodaipart, hogy működjön együtt az új gazdasági eszköz bevezetésében. "Ez az ökoadó a turizmus új és innovatív modellje és a turisták nem fogják kifogásolni, mivel ez az ő érdeküket szolgálja, nekik hoz hasznot" — jelentette ki.
Ugyanakkor Juan Antonio Fuster a mallorcai szállodák szövetségétől azt nyilatkozta az újságnak, hogy a szóbanforgó ökoadó a szigeteken olyan, mint egy laboratóriumi kísérlet, amelyben a turizmus iparága a tengerimalac. Juan José Güermes, a spanyol kormány idegenforgalommal foglalkozó minisztériumának képviselője pedig arra figyelmeztetett, hogy az adó bevezetése "különösen nem időszerű" a jelenlegi gazdasági helyzetben.
Írországban termékdíjat vetettek ki a műanyag szatyrokra
A műanyag szatyrokat terhelő, régóta "fenyegető" termékdíj 2001. december 20-án törvényerőre lépett Írországban. A díjat azonban február helyett márciusban vezetik be azért, hogy a kereskedők ne legyenek túlterhelve, ugyanis egyelőre az új európai pénznemmel küszködnek. Noel Demsey környezetvédelmi miniszter többször elmondta, hogy a termékdíj célja a műanyag hulladék mennyiségének csökkentése, vagyis hogy az emberek kevesebb szatyrot használjanak.
Svájcban erőre kaptak az ökoadók és -díjak
Svájcban az 1990-es években 70%-kal növekedett a környezetvédelmi adókból származó bevétel, közölte a statisztikai hivatal a környezetvédelmi adókról és díjakról szóló első jelentésében. 1999-ben a tisztán környezetvédelmi indíttatású adókból származó bevétel az 1990. évi bevétel háromszorosa, 2000-ben pedig négyszerese volt.
A jelentés szerint a környezet védelmét szolgáló adóztatásból 1999-ben 7,8 milliárd, 2000-ben 8,3 milliárd svájci frank folyt be, ezáltal a teljes adóbevételen belül a környezeti adók részaránya 2000-re az 1990. évi 7,4%-ról 9,3%-ra nőtt. A szóbanforgó adók legnagyobb része az energiatermelést illetve energiafogyasztást, valamint a közlekedést terheli, 2000-ben mindössze 6 százalékuk kapcsolódott egyéb erőforrások felhasználásához és 2 százalékuk a károsanyagok kibocsátásához. A környezetvédelmi díjakat is figyelembe véve — amelyeknél a befolyt összeg előre meghatározott módon kerül felhasználásra — 1999-ben a környezetvédelmi adókból és díjakból származó bevétel összesen 9,7 milliárd frank volt.
Zöld közbeszerzés az OECD-országokban
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD vezető tanácsa 2002. január végén kijelentette, hogy a kormányoknak a közbeszerzések során élen kell járniuk a környezetvédelmi szempontok érvényesítésében. A tanács felszólítja a tagországok kormányait arra, hogy környezetvédő vásárlóként viselkedve mutassanak követendő példát a vállalatoknak és a fogyasztóknak, s ezáltal ösztönözzék a termékek és szolgáltatások "környezetbarátabbá" válását. Az OECD továbbá kéri a 30 tagország (köztük Magyarország) kormányát, hogy számszerűsítsék a termékek és szolgáltatások kapcsán felmerült környezeti költségeket (károkat), azonosítsák a környezeti előírásoknak megfelelő árukat, képezzék a közbeszerzésben eljáró hivatalnokokat és dolgozzanak ki mutatókat a közbeszerzési eljárás ilyen szempontú ellenőrzésére.
A kijelentés néhány nappal azután történt, hogy az Európai Parlament tagjai megszavazták a "zöld" közbeszerzésről szóló tervezett EU-jogszabály előírásainak további szigorítását.
Az EU jogszabály-tervezete az Európai Bizottság azon tervével együtt, hogy létrehoznak egy "zöld" közbeszerzési adatbázist, azt bizonyítják, hogy az EU már néhány tekintetben megfelel az OECD elvárásainak. Az előírt folyamatok értékelésére az összes OECD-országban előreláthatólag 2005-ben kerül sor, a környezetbarát közbeszerzés azonban folyamatosan kiemelt szerepet kap a tagországok környezetvédelmi teljesítésének folyamatos értékelésénél.
Az Environment Daily alapján összeállította:

Tanyi Anita


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.