Az építészet, beleértve a településtervezést, a rendszerváltás óta ide-oda hányódik. A sok minisztérium közül, ahová egyes darabjai véletlenszerűen kerülnek, egyik sem érzi igazán a magáénak. Több országban önálló minisztérium koordinálja az építésügyet, hiszen rendkívül sokfelé ágaznak a problémái, és ezek átfogó szemléletet, együttgondolkodást igényelnek. Nálunk is jó lenne, ha egy kézbe kerülne az épített környezet ügye, hiszen az ágazati együttműködésben máshol sem jeleskedünk.

Az építés mindenképp terheli a környezetet. Megfelelő gondosság mellett azonban a terhelések kedvezőtlen hatásait bőven ellensúlyozza az épített környezetben bekövetkező értéknövekedés, amely életminőségünkre, a gazdaságra és a társadalomra egyaránt jótékonyan hat. Mindenki ismeri a tájba, a környezetéhez illeszkedő épület, áhítatot ébresztő templombelső vagy beszédesen szép részlet okozta élvezetet. Az ilyen épületek általában hűen szolgálják használóikat. Van viszont nagyon sok tolakodó, aránytalan tömegű, a régi harmóniát megsemmisítő szörnyszülöttünk is. Ritka eset, hogy ezek amúgy környezetbarát anyagokból készülnének, és jól funkcionálnának. Egyedül a gyors megtérülés lebeg a megrendelőik szeme előtt, akár a környezet és mások rovására is.

Mindannyiunk érdeke, hogy esztétikai, környezeti és gazdasági szempontból javuljon az épületállományunk, és minél kevesebb legyen a lepusztuló, energiafaló, hanyagul tervezett, a környezetét nem tisztelő építmény. Az elmúlt évtizedben a szakmai kamarák, a szabályozó és engedélyező szervek, az adónkból évente nyújtott jelentős támogatások, az egyesek szerint mindenre megoldást kínáló piaci verseny — nem kevés jó példa ellenére — összességükben nem elégítették ki a társadalmi érdekeket. Ehhez a hatóságok, a beruházók, az építőipar és a lakosság jóval nagyobb elszántságára és összefogására lenne szükség.

Beliczay Erzsébet